Cikkek

Néhány évtizede született új tudományterület a pszichoneuro-immunológia, amely az idegrendszeri-lelki folyamataink és az immunrendszer működésének összefüggéseit kutatja. Egy 2013-ban végzett kísérlet azt vizsgálta, hogy a boldogság és az elégedettség hogyan hat az immunműködésünkre.

A vizsgálat során a kutatók az ókori filozófusokhoz hasonlón kétféle boldogságot különböztettek meg: a hedonikus és az eudaimonikus boldogságot. Az előbbi elsősorban a testi és az anyagi örömökből, például egy jó vacsora elfogyasztásából fakadó elégedettség érzése, a második pedig az a mélyebb elégedettség, amit a nemesebb, magasabb rendű céllal társuló, például mások segítésére irányuló tettek adnak. A vizsgálat eredményei szerint a két, eltérő típusú boldogság különbözőképpen befolyásolta az immunrendszer működését. Az eudaimónia keresése erősítette, a hedonikus örömkeresés viszont gyengítette. Vajon mi lehet ennek az oka?

A sztoikus filozófia egyik fontos felhívása mindenkinek, aki boldogan akar élni és meg akarja őrizni lelki nyugalmát: vizsgáld meg, mi függ tőled és mi nem. Ami tőled függ, abban legyél határozott és következetes, ami nem, azzal ne is foglalkozz. Így békésebb lesz életed folyása.

Mi függ tőlünk? A sztoikusok válasza erre: viszonyulásunk és tetteink. Mire nincs hatásunk? Másokra, az események kimenetelére, a múltra. Minél inkább tisztában vagyunk azzal, ami nem rajtunk múlik, annál inkább előtérbe kerülhet az, ami igen. A „mit tehetek én?” hatalmas löketet ad az embernek, kimozdítja a tehetetlenségből, és ami a legfontosabb, nagy mértékben csökkenti az aggodalmaskodást. Az aggódás és a rágódás nem fér meg a lélekben a derűvel és a boldogsággal. Egyszerűen kizárják egymást.

Sokan azért fordulnak a Ji Kinghez tanácsért, hogy elkerüljék a nehézségeket. Ez jellemzően talán annak az embernek a törekvése, akinek a hétköznapjait az az igyekezet határozza meg, hogy sokat kapjon abból, ami kellemes, és messziről elkerülje a kellemetlenségeket.

Szoktunk beszélni nehéz munkákról, nehéz feladatokról, nehéz lelki helyzetekről, nehéz emberekről, nehéz időkről. Végtelenül hosszú a lista, és nem is az a célunk, hogy a végére érjünk, vagy hogy néhány sorban megoldást találjunk minden egyes helyzetre. Ellenkezőleg, az ember belső viszonyulására szeretnénk felhívni a figyelmet, amikor nehézséggel találkozik.

Minden növekedés belülről fakad. A gyökér teszi erőssé a fát, nem pedig a levelek sokasága. Ne feledkezzünk el a gyökérről. Ha túl sok nehézség foglalkoztat akár saját magunkkal, akár a többiekkel kapcsolatban, ha az önhittség minden mást háttérbe szorít, ha a hiúság helyettesíti a tudást, ha a tettek mennyisége fontosabb a minőségnél, akkor itt az idő, hogy megálljunk és elgondolkodjunk.

A címben felvillantott témát nagyon sokféleképpen meg lehet közelíteni. Carol S. Dwek, aki az amerikai Stanford Egyetemen pszichológiaprofesszor, tudományos úton tette ezt meg. Fő kutatási témája a motivációval és ezen keresztül a sikerességgel kapcsolatos. Azt vizsgálta, hogy mi a titka annak, hogy valaki hosszabb távon motivált maradjon, és így jó eredményeket érjen el: például jók legyenek a jegyei az iskolában, vagy akár az érettségin, az üzleti életben éveken át jól menő vállalatot vezessen, vagy sportolóként, edzőként az élre törjön.

Arra, hogy szükség van a makulátlan jellemből, az ember lényegi mivoltából fakadó erkölcsi szintre, több mint kétezer éve legtöbb művében már Platón is rámutatott, később pedig ugyanígy tett Kant és minden követője.

Nem is létezett olyan, magát filozófusnak valló ember vagy nagy gondolkodó, aki kétségbe vonta volna ennek szükségességét, noha a klasszikus világ összeomlása után ezt az egyébként nyilvánvaló tényt teológiai, politikai, társadalmi vagy pusztán gazdasági megfontolásoknak vetették alá.

„… ne legyen szabad sem szavakban, sem képletesen, sem indulatosan, sem pedig anélkül semmilyen módon egy polgárt sem nevetségessé tenni.” 935e

„… ez az egy törvény legyen érvényes mindenkire: senki se gyalázzon senkit. 934e

„A szülők elhanyagolást sem isten, sem ember józan ésszel nem tanácsolja senkinek.” 930e

Gúnyolódás, cinikus megjegyzések, égetés, piszkálódás, sértegetés, kiközösítés. Sokan legyintenek rá, megmosolyogják, majd elmúlik, mondják, mindenkinek volt benne része, hisz örök emberi probléma. Manapság mégis előtérbe került. Foglalkoznak vele a pszichológusok, pedagógusok, rendőrök és a törvénykezés. A 21. században megjelentek a gigantikus agorák, a közösségi oldalak és ennek következtében ezek a bántalmazási formák felerősödtek, új elemekkel bővültek.

A filozófia szó jelentése: „a bölcsesség, avagy a tudás szeretete”. Olyan út ez, amelyet az Igazság napja világít be. Mindaz, ami ennek az alaptermészetének ellentmond, nem filozófia, hanem üres okoskodás, mások gondolatainak átfogalmazása, amely az eredeti tanításból csak annyira tud táplálkozni, amennyire egy levesestálba merített kanálnak jut a levesből és az ízéből.

Az élet és a halál az egységes Élet két oldala. Aki ezt még csak nem is sejti, ne nevezze magát elhamarkodottan filozófusnak, hiszen még rá sem lépett a felfelé vezető ösvényre.

„Törekedj az igazságosságra, hogy megszabadulj az összehasonlításból eredő szubjektivitástól, hogy lásd be, nem vagyunk egyformák, de senki sem kevesebb, és hogy mindenki azt kapja, ami jár neki.”
(Jorge Ángel Livraga)

„Mindenfajta projekció elhomályosítja az embertársainkról alkotott képet, eltorzítja az objektivitást és ezáltal megfoszt bennünket a valódi kapcsolatok minden lehetőségétől.”
(Carl Gustav Jung)

„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.”
(Babits Mihály)

„A jövő iránti igazi nagylelkűség az, ha a jelenben adunk oda minden szükségeset.”
(Albert Camus)

„Sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, hanem mindig csak a jelen.”
(Marcus Aurelius)

Meséljek az életemről? Miért? Kinek? Hogyan? Nincs abban semmi érdekes! Na jó! Időnként van valami izgalmas, arról készítek néhány fotót, és kiposztolom. Írjon, alkosson, hagyjon nyomot a jövőnek, akinek ehhez van kedve, tehetsége! Elég az, nem?

A születés nem más, mint lehetőség élni. Esélyek sorozata. A döntéseinktől függ, hogy mit hozunk ki belőle, megtaláljuk-e azt, amire képesek vagyunk. Magányosan keresni az élet célját és értelmét rendkívül nehéz, szükség van hozzá társra, vezetőre, közösségre.

Zsuzsi művészete a hagyományos festészeti tradíciókban gyökeredzik: szimbólumokon, hangulatokon, formákon át, színeken keresztül bont szárnyat. Az egyetemi grafikai munkák mellett sokszor a technika maga a hangsúlyos. A későbbi víz- majd akrilfestmények már egy érettebb, tudatos belső szemléletet és művészi programot tárnak elénk, ami a Fény természetének feltárása köré összpontosul.

„Ha az ökröknek, a lovaknak vagy az oroszlánoknak kezük lenne, és kezükkel művészeti alkotásokat tudnának készíteni, mint ahogy azt az emberek teszik, akkor az ökrök az istenüket valamilyen ökör, a lovak ló, az oroszlánok pedig oroszlán formájában festenék le.”
(Xenophanész)

„Ez az egész látható világ csupán észrevehetetlen pont a természet dús keblén. Nincs gondolat, amely meg tudná közelíteni. Hiába csigázzuk az elképzeléseinket, tágítjuk ki őket az elképzelhető tereken túlra, csak atomokat szül képzeletünk a dolgok valósága helyett.”
(Blaise Pascal)

Figyelemreméltó, ahogy egy józan gondolkodású ember, aki soha nem vetemedne arra, hogy egy almát csavarnak vagy üvegnek mondjon, ennél fontosabb dolgokban szemrebbenés nélkül hazudik, kiforgatja a jelentésüket, tagadja a nyilvánvaló tényeket vagy nem létezőket állít. Nyilvánvaló, hogy a hazudozás amolyan múlékony kergeroham, de mivel szokványossá vált, már rá sem hederítünk.

Mivel mindennek és mindenkinek megvan a maga természete, az emberek vagy a dolgok egymás közti kapcsolódásait pedig szintén egyedi jellemzők befolyásolják, ezért az egész vagy bármely rész elferdítése súlyos mentális és lelki vétek; Isten és az emberi intelligencia megcsúfolása.

„A megbocsátás nem egyszeri cselekedet, hanem egy magatartásforma.”
Martin Luther King

„Dönthetünk úgy, hogy keserűek, dühösek vagy szomorúak maradunk. Vagy amikor nehézségekkel és bántó emberekkel kerülünk szembe, dönthetünk úgy is, hogy tanulunk a tapasztalatainkból, és továbblépünk, és vállaljuk a felelősséget a saját boldogulásunkért.”
Nick Vujicic

„Tudni kell megérteni, megbocsátani, elfelejteni és csakis a tapasztalatot megőrizni. Ha megérteni akarunk, el kell fogadnunk, hogy emberi természetünk korántsem tökéletes és hogy mindenki tévedhet.”
Delia Steinberg Guzmán

A mai gondolkodás a materializmus erős befolyására gyakran az ellentétek játékává silányul. A tézis-antitézis-szintézis ókori formulájától, amelyben az utolsó terminus a lehető legeklektikusabban magában foglalta az előző kettő legjavát, eljutottunk a fogalmak leegyszerűsítéséhez, és a félbeszakadt folyamatban az analízis vette át a szintézis helyét.

Az ember egységre és összetartásra irányuló természetes késztetésébe mesterségesen vegyítettek álnokságot és a gyakorlati életben megmutatkozó tehetetlenséget. Ez a logikus gondolkodás szintjét el nem érő mechanizmus az állandó elégedetlenség állapotában tartja a tudatot, és szüntelen, szédítő változásokra sarkallja, amelyekből nem születhet semmiféle elégedettség.

„A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti.”
(Yehudi Menuhin)

„A zene olyan örömöt okoz, amelyet az emberi természet nem nélkülözhet.”
(Konfuciusz)

„Ahol elfogynak a szavak, ott segít a zene.”
(Hans Christian Andersen)

„A zene az érzelmek gyorsírása. Azok az érzelmek, melyek csak nagy körülményességgel írhatók körül szavakkal, közvetlenül megnyilatkozhatnak a zene által.”
(Lev Tolsztoj)

A gondolatok útján működő racionális gondolkodáson túl, amiről azt mondtuk, hogy az elmét formálja, az ember a gondolkodásnak egy másik, finomabb formájával is rendelkezik: az intuícióval. Az egyik a megismerés fonalait szövi: ez az ésszerűség. A másik azonban közvetlenül ragad meg mindent: ez az intuíció. A megismerésnek ezt a módját az intelligenciához kapcsoljuk.

Mája megint csak összekuszálja játékának fonalait, és azt hiteti el velünk, hogy az intelligencia egyfajta képesség és jártasság, amely a fizikai szinttől terjed a szellemiig. „Intelligensnek” lenni azt jelenti, hogy „éberek”, okosak vagyunk, gyorsak a reakcióink, ezért az emberek úgy tekintenek az intelligencia fejlesztésére, mintha egy mentális atlétikai versenyről lenne szó.

Sajnálatos módon a ma emberének természetéhez hozzátartozik az agresszió. Bármelyik pillanatban és a legkisebb ingerre kitör, akár indokolt, akár nem. Olyan erőről van szó, amely lappangva várja, hogy kirobbanhasson, mintha egy zabolátlan, sebes sodrású patak volna, és amelynek bár nem könnyű felderíteni az eredetét, mégsem engedhetjük, hogy kifogjanak szerény elemzőképességünkön.

Mindenekelőtt kétféle agresszivitást különböztethetünk meg: a felnőttekre jellemzőt és a fiatalokét.

A felnőttek agressziója, noha ugyanolyan súlyos, mint a másik, talán mégis érthetőbb. Hosszú évek alatt felgyülemlett elégedetlenségek, kudarcok, meghiúsult és veszni hagyott álmok adódnak itt össze.

„Az a kérdés, milyen művészet légkörében nőtt fel az ember gyermekségétől kezdve addig az életkorig, amikor már kialakult és nem változik tovább a gondolkodása: ha a mérték és rend múzsájának körében, akkor ennek ellentétét még hallani se szereti, és alantasnak tartja; ha ellenben a népszerű, fülbemászó dallamok légkörében, akkor hidegen hagyja őt az ellenkező jellegű muzsika, és unalmasnak fogja azt találni (…) ami a gyönyörűséget illeti, e tekintetben egyik sincs fölényben a másikkal szemben, az egyik sokkal jobbá és nemesebbé, a másik hitványabbá és közönségesebbé teszi az ő légkörében nevelkedetteket.” 802 c–d

„…mindenkinek kerülnie kell a csupa gyönyörből és csupa fájdalomból álló életet, s középúton kell járnia.” 793 a

„A fizikai világ csupán tükre a mentálisnak. Az a baj, hogy ennek nem vagyunk mindig tudatában, hiszen a hétköznapok anyagisága elvakított, és megfeledkeztünk róla, hogy ugyanúgy gondoznunk kell a mentális világot, mint a fizikait. Ahogyan mozgatással edzhetjük az izmot, a mentális testünk alkotóelemeit is edzésben tarthatjuk, ha foglalkozunk velük.” (Jorge Ángel Livraga)
„Sok mindent gondolkodás nélkül csinálunk, nem mérjük fel a következményeket, nem gondoljuk végig, hány embert fog érinteni, amit teszünk. Semelyik tett sem lehet teljesen független. Ha valamit megmozgatunk, valami más is mozog vele együtt.” (Delia Steinberg Guzmán)
„Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot.” (Lucius Annaeus Seneca)

Bacon már évszázadokkal ezelőtt megállapította, hogy egyeseknek az ismeretszerzés véget ér kíváncsiságuk kielégítésénél. Egy 19. századi mester pedig hozzátette, hogy Bacon éppen olyan jól fogalmazta meg ezt a már-már elcsépelt igazságot, mint azok az elődei, akik megkülönböztették egymástól a bölcsességet és az ismeretet.
A tudományos, filozófiai, művészeti, szociológiai, politikai, közgazdaságtani és megannyi más területtel kapcsolatos ismeretek széleskörű elterjedése nem komolyságról, hanem a kíváncsiság kielégítésére létrehozott piacról tanúskodik. Ha nem mutatkozik kíváncsiság, vagy teljesen hiányzik, lesz, aki felébressze a szenzációhajhász propaganda illetve a kommunikációs eszközök széles körű és felelőtlen kiaknázásával.

„Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni.” (Illyés Gyula)

„A művészet tulajdonképpen nem más, mint áttörni a tényeket és eljutni a valósághoz.” (Pilinszky János)

„Jó író csak az lehet, aki azért ír, hogy gondolatait kifejezze; aki azért gondolkozik, hogy írjon, jó mesterember lehet, de való művész nem lesz soha.” (Eötvös József)

Sokszor hallhattuk és olvashattuk már, hogy a technika korában élünk, és sosem felejtik el kiemelni az ezzel járó összes előnyt sem. A folyamatok szabályozottak; az elektronizálás kiterjed az élet minden területére; a gépek mindenütt felváltják az emberi munkát; az elektronikus kommunikáció lerövidíti a távolságot és az időt. Csaknem elértük a várva-várt mennyországot, ahol temérdek szabad időnk marad mindennap és egy héten több napot nem kell majd munkába járni/és egy héten még több szabadnapunk lesz…

A kínai asztrológia szerint nemcsak 12 állatövi jegy, hanem öt elem – fa, tűz, föld, fém és víz – is folyamatosan kifejti hatását, az egyes elemek pedig kétévente váltják egymást (egy jang és egy jin időszak múltán). Legutóbb tehát 60 esztendeje telt el a „föld disznó” éve, és ezután újabb 60 évet kell majd várni rá, így érdemes megragadni a lehetőségeket, amelyeket magával hoz. Annál is inkább, mivel évünk a 36. a jelenleg futó ciklusban, amely tehát már a második felében jár, amikor egyre inkább a belső eredmények válnak fontossá.

A modern táplálkozástudomány alapvetően mennyiségi szemléletű. Nem veszi figyelembe az elfogyasztott ételek minőségét. Ha megfelelő mennyiségű fehérjét, szénhidrátot, zsírt, ásványi anyagot és vitamint viszünk be a szervezetünkbe, az eredmény elméletileg egészség lesz, gyakorlatilag azonban valami egészen más. Mivel mennyiségi szemléletünk van, a klasszikus kérdés például az, hány mg C-vitaminra van szükségünk naponta, és nem az, hogy az elfogyasztott vitamin milyen minőségű, mennyire élő legyen. Ez lenne a helyes út?

„Az emberek számára a bátorság ma is az erőt, a kiemelkedő teljesítőképességet, az erélyességet, az elszántságot, a határozottságot, sőt az egészséget jelenti. Ez az erő nem csupán a fizikai testre korlátozódik. Hatóköre jóval szélesebb, és lehetővé teszi, hogy érzelmeink és gondolataink számunkra és mások számára is hasznosak és eredményesek legyenek. Ez az egész embert megtartó belső oszlop ereje.”
(Delia Steinberg Guzmán)

„Jobb a bátrak, mint a gyávák könnyeit hullatni.”
(Jorge Angel Livraga)

„Kényszert érzünk, hogy egészségesnek és szépnek kell maradnunk. Ha pedig még arra is futja, akkor divatosan is kell öltözködnünk. Ezalatt pedig a Föld, amelytől otthonunk, testünk és egészségünk függ, a betegség nyilvánvaló jeleit mutatja.” „Ha az erdőket tényleg a kipusztulás fenyegeti, ha a növény- és állatvilág egyaránt haldoklik, akkor nagy baj van a világban. Lehet, hogy a Föld panasza szól az emberekhez, akik nemigen bánnak vele élőlényként. Lehetséges, hogy növekvő elsivatagosodása figyelmeztetés azoknak, akik nem gondolnak bele, mit is jelentene a sivár és puszta Föld… ahol a megmaradt kevés ember képtelen lenne visszaállítani mindazt, ami elpusztult.”

Ebben is, mint számos más témában, veszélyes lehet az általánosítás. Minden embernek egyéni sorsa van, ami olyan, mint egy különböző színű, szilárdságú, hosszúságú és élettartamú fonalakból szőtt zsinór.
Befolyásolják a döntések, amelyeket mindenki meghoz a lehetőségei alapján, és bizonyos rejtélyes tényezők is, amelyek túl vannak minden „horoszkópon”, körülményen és neveltetésen. Valamennyi ókori misztériumvallásban, a sumeroktól az etruszkokig ismerték az „X tényezőt” – ahogy azt egyes 20. századi gondolkodók nevezték –, ami kiszámíthatatlan és előreláthatatlan… Nyilvánvaló hatásaiból tudjuk, hogy létezik, de azt nem, hogy micsoda.

Több évszázaddal azelőtt, hogy a tömegtájékoztatás közismertté tette volna a pszichoanalízis felvetéseit, a bölcsek már tudták, hogy az emberek szimbólumokon keresztül fejezik ki magukat, és hogy a viselkedésük mögött sokkal mélyebb tartalmak húzódnak meg, mint ahogy az elsőre látszik.
És ha ebben nincs is semmi újdonság, az azonban üdvös újítás lenne, ha igyekeznénk megragadni a szimbólumok jelentését, mivel ezek többé-kevésbé mindannyiunkra hatással vannak.
Manapság az élet nehézségei egyre inkább ránk kényszerítenek egyfajta „szimbolikus nyelvet”. A magánytól és a meg nem értettségtől való félelem arra késztet bennünket, hogy elrejtsük vagy legalábbis kellőképpen álcázzuk a legszebb érzelmeink és gondolataink többségét. Tehát megvan bennünk a képesség, hogy megfejtsük ezt a fajta kifejezésmódot, amelyet akár új nyelvnek is tekinthetünk.

„Jó írás olvasása közben megáll körülötted a világ.”
(Polgár Ernő)

„Minden jó könyv olvasása olyan, mintha elmúlt századok legderekabb embereivel, kik e műveket írták, beszédbe ereszkednénk, mégpedig válogatott beszédbe, mert csak legjobb gondolataikat közlik velünk.”
(René Descartes)

„Boldogok, akiknek a füle meghallja a holtak beszédét.”
(Leonardo da Vinci)

„Ha a szíved szemével olvasol, a sorok és oldalak statikus igazságai intelligens lényekké válnak, és melléd szegődnek, hogy mindig segítségedre legyenek, ha szükséged van rájuk.”
(Delia Steinberg Guzmán)

Az emberek egyik legnagyobb hibája, hogy tudják, hogyan kell helyesen cselekedni, de amikor elérkezik az idő, úgy viselkednek, mintha nem tudnák.

Ne egyre többet akarjunk tudni, inkább éljük, amit tudunk. Az a fontos, hogy az emberiség felülemelkedjen a tudatlanságon, a kegyetlenségen és az önzésen. Nem az számít, melyik nép jár ebben elöl, hanem az, hogy egyik se maradjon le.

Az emberiség hatalmas gátakat emelt, átszelte az óceánokat, legyőzte a távolságot és járt a Holdon, mert szellemi ereje és kalandvágya nem hagyta nyugodni – a rejtély az ismeretlen és egy jobb jövő felé hajtotta.

Van egy kérdés, amelyet kimondva vagy kimondatlanul napról napra, egész életünkben pedig túlságosan sokszor teszünk fel magunknak: Miért szenvednek az emberek? Mi végre a fájdalom?

Ez a kérdés olyan valóságra utal, amelyből nincs menekvés. Mindenki szenved; kinek ezért, kinek azért, de mindenkinek vérzik a szíve, és hiábavalóan törekszik a boldogságra, amelyet örömök és gyönyörök szakadatlan láncolataként képzel el.

Eszembe jut egy buddhista példabeszéd, amely mindig mély benyomást tett rám; a könyvekben A mustármag címmel szerepel.

Legyőzni önmagunkat, barátom, minden győzelem között az első és legszebb, viszont gyengének bizonyulni önmagunkkal szemben minden vereség között a legrútabb és leghitványabb. Ez pedig arra vall, hogy mindnyájunkban háború folyik önmagunk ellen.”

„De mondd csak, minek fogjuk fel a bátorságot? Vajon csak úgy egyszerűen kitartó küzdelemnek a félelem és szenvedés ellen, vagy küzdelemnek a vágyak, gyönyörök és bizonyos félelmetesen hízelgő csábítások ellen is, amelyek viaszként olvasztják meg azoknak lelkét is, akik feddhetetlennek

Az utóbbi időben az emberiség értékskáláján látszólag egyre magasabban helyezkedik el a szabadság mint az élet egyik legbecsesebb kincse. Így aztán mindenki vívja a maga harcát ezért a nagyra becsült trófeáért. Mindenki szabad akar lenni, de csak kevesen tudják, hogy a szabadság értékét az alkalmazása adja…

Ez a helyzet hasonlít a régi aranyásókéra, csak van egy lényeges különbség: az aranyásók annak idején bizonyára tudták, mihez kell nekik az arany, és ezernyi tervet szőttek arra, hogy ha rálelnek, mire fogják fordítani az annyira vágyott nemesfémet.

Nem beszélhetünk filozófiáról anélkül, hogy szót ne ejtenénk a filozófusról; nem beszélhetünk az ideák világáról anélkül, hogy szót ne ejtenénk arról az emberről, aki képes átültetni a gyakorlatba ezeket az ideákat. A filozófus, a bölcsességet szerető ember egyik legfontosabb jellemzőjének örök kereső mivoltát mondhatjuk. Harcos tűz élteti, és csak akkor nyugszik meg, ha végül eljut a bölcsességhez, bár nem tudni, ekkor nem indul-e másvalami keresésére, amit ma még nem érthetünk és nem is érhetünk el.

A bölcsesség tettekben mutatkozik meg, nem szavakban.
Könnyű szert tenni kincsekre és elismerésekre ahhoz képest, hogy mennyire nehéz eljutni a helyes nézetekhez, a végső ismeret italának egyetlen üde cseppjéhez. Semmi sem abszolút a tudatnak ezen a szintjén, mindennek megvan a maga ideje és a lehetősége is. A bölcsesség nem más, minthogy tudjuk, mikor jön el az ideje egyik vagy másik cselekvésnek, és hogyan váltogathatjuk őket.

Ez a kérdés azoknak a valódi mesterművek, zseniális alkotások láttán fogalmazódhat meg bennünk, amelyek alkotóit mintha különleges, náluk mindenképpen magasabb rendű erők vezérelték volna. Miféle varázslat vezette a kezüket? Milyen rendkívüli áramlatokat voltak képesek követni?

Ez a kérdés akkor jön elő, amikor legjobb érzéseinket és gondolatainkat szeretnénk kifejezni, de nem találjuk hozzá a fogódzót. Akkor is felmerülhet, amikor gondolati és érzelmi téren kiüresedünk, és úgy érezzük magunkat, mintha az élet taszigálta csont- és húsbábok lennénk.

„A kreativitáshoz tudásra van szükség, a tudás megszerzése pedig időbe és ismétlésekbe kerül. Sokszor mondják, hogy az embernek spontánul kell cselekednie ahhoz, hogy kifejezhesse, ami a bensőjében megszületik. De miféle bensőről van szó? Ha ami nem test, az mind benső, akkor abban a földi szenvedélyek ugyanúgy megtalálhatók, mint a misztikus eksztázis... Ha ki kell fejeznünk valamit, akkor azt mutassuk meg, ami bennünk a legjobb, és abból teremtsünk, ami bennünk a legjobb.”
(Delia Steinberg Guzmán)

„Kreativitás = 10% tehetség és 90% elszántság.”
(Thomas Alva Edison)

Amikor megkérdezek valakit, kedveli-e Bobby McFerrin zenéjét, tízből hétszer visszakérdeznek: „ki ő?”. Ilyenkor kettős érzés fog el, hiszen bár biztos lehetek benne, hogy amikor azt mondom, „aki a Don’t Worry, be Happy-t énekli”, mindenkinek beugrik, kiről is van szó, azonban azt is mindjárt hozzá kell tenni, hogy McFerrin évtizedek óta nem játssza a dalt, épp azért, hogy végre ne azzal azonosítsák munkásságát. Bőven lenne miről beszélni akkor is, ha emberünk egyetlenegyszer véletlenül ráhibázott volna. De közel sem ilyen egyszerű a képlet.
 

„Az igazi felfedezőúthoz nem más tájakra van szükség, hanem új szemre.”
(Marcel Proust)

„Nem az az igazság követője, aki folyton tudós dolgokat mond, hanem az, aki, még ha nem is tanult ember, nem tér le az igaz útról, és jól végzi dolgát.”
(Buddha)

„A tudás útja megegyezik a cselekvés útjával.”
(Bhagavad-gíta)

„Meg kell tanulni cselekedni, tudni kell naponta hibázni, és újra- meg újrakezdeni azzal az örömmel, amelyet egy új út megismerése ad. De mindenekelőtt tenni kell, meg kell mozgatni valamit önmagunkban és a világban.”
(Delia Steinberg Guzmán)

Akár mítosz, akár történelmi valóság, Szent Jakab útja megnyitotta Európa előtt a misztikus Spanyolország kapuit. Ma zarándokok sokasága járja be ezt az utat. Ez az Észak-Ibéria kövein futó Tejút.

Szent Jakab július 25-én tartott ünnepe felfedező- és tanulmányútra csábított Galíciába, Compostela ezeréves zarándokközpontjába. A misztériummal akartunk találkozni. Ne a szó hétköznapi értelmében vett misztériumra gondoljunk, valamiféle rejtélyre, hanem nyúljunk vissza eredeti értelméhez, amely „misztikus, avagy szent dolgot” jelent.

„A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több.”
(Hioszi Tatiosz)

„Egy dolog tart vissza sok embert az előmeneteltől és a buzgó javulástól: hogy irtózik a nehézségtől, vagyis a harc fáradalmaitól. Márpedig azok haladnak előre a többiek fölött az erényekben, akik, minél nehezebb és ellentétesebb valami, annál férfiasabban törekszenek legyőzni.”
(Kempis Tamás)

„Egy drágakövet dörzsölés nélkül lecsiszolni nem lehet, ahogy az embert sem próbák nélkül tökéletesebbé tenni.”
(Seneca)

Egy régi tanítás – amely filozófiai, így egyben ezoterikus is – arról szól, hogy előbb vagy utóbb mindenki szembetalálkozik az életében azzal, amit szeret és azzal, amitől fél.
Vajon előre meghatározott keretekről, az elkerülhetetlen jövőről lenne szó? Nem, ez egy mély tanítás, egy olyan bölcsesség gyümölcse, amely korántsem vesztette aktualitását. Rávilágít a lelkivilágunk erejére: az érzelem, a szeretet és a félelem, amelyet átélünk, képes mozgatni az akarat rejtett szálait, tudja irányítani a gondolatokat és elvezetni a tettekig.

A Dosztojevszkij családfáját kutató genealógusok az eddig megtalált dokumentumok alapján megállapították, hogy származása visszavezethető az ezerötszázas évek elejéig. Ebből a három évszázados Dosztojevszkij nemzetségtörténetből kiolvasható, hogy felmenői között voltak: tolvajok, rablók, gyilkosok és papok, szerzetesek, szentek és látnokok. Ezek a generációs minták felismerhetőek regényalakjaiban. Ezzel a jelenséggel Szondi Lipót világhírű pszichiáter foglalkozott először, és arra a következtetésre jutott, hogy Dosztojevszkij ezeket a látens gyilkosokat és szenteket vetítette ki tudattalanul hősei lelkébe.

Egy jószerivel elveszett tudásról van szó. A szüntelen változás zsivajában és elidegenedésében születtünk és nevelkedtünk, állandó menekülésben az unalom réme vagy pszichénk képzelgései elől. A „régi világ”, ahonnan mindnyájan származunk, makacsul hat ránk üres szokásaival, engedményeivel, és a kiüresedett vallási formák és az állatias materializmus közti kilengéssel.
Igen kevesen képesek megállni és megszemlélni környezetüket, ami önmagunk szemlélésének egyik módja. Csak járunk-kelünk az úton, mindent letaposva, gondolkodás nélkül, és így valójában nem veszünk részt a Természet tervében, amely a minket uraló Isten tervének megnyilvánulása. Elveszítettük a meghitt, apró, saját, bensőséges dolgaink iránti szeretetet is, pedig ezek megerősítik az elmét és megmelengetik a szívet.
Azt hiszem, szükségünk van rá, hogy újjáélesszük ezt a feledésbe merült tudást.

Talán ez az ember egyik legősibb képessége. Amióta világ a világ, az ember igyekezett szolgálatába állítani az anyagot, a maga hasznára alakítani, és ahhoz, hogy sikerrel járjon, nemcsak formálnia kellett az anyagot, hanem mindezt először el kellett gondolnia. Mint a fazekas a régi példában, aki először megálmodja és elképzeli az agyagedényt, majd megküzd az anyaggal, amely a rá jellemző tehetetlenséggel ellenáll: hajlama a földhöz húzza, hogy ismét részévé váljon annak, amiből származik.

Az elme viszont formát ad. Ez nem kimondottan anyagi, hanem inkább mentális természetű. Eredete magasztosabb és szellemibb. Ahhoz, hogy ezt megértsük, nem elegendő a nyugati forrásokhoz nyúlnunk. Nyugaton ugyanis a pszichológia és bizonyos mértékben a parapszichológia tudományos tanulmányozása és kutatása is aránylag új.

„Fél valaki a változástól? Pedig létrejöhet-e valami változás nélkül, van-e a közös természet számára valami, ami kedvesebb és megszokottabb nála? Tudsz-e fürdeni, ha a tüzelőfa nem változik, tudsz-e táplálkozni, ha az ételek el nem változnak, általában történhetik-e valami hasznos változás nélkül? Nem látod-e, hogy a magad változása hasonló dolog, és ugyancsak szükséges velejárója a közös természet rendjének?”
(Marcus Aurelius)

„A megsemmisülés nem kelt bennem rettegést, hiszen kipróbáltam már, mielőtt megszülettem.”
(Mark Twain)