Hol vannak ma Thermopülai hősei?

    DAVID_Jacques_Louis_Leonidas_at_Thermopylae.jpgKereken 2500 évvel ezelőtt soha nem látott, hatalmas sereg indult a görög föld elfoglalására. I. e. 480-ban a perzsa haddal a hagyomány szerint háromszáz spártai vette fel a harcot Thermopülainál, egy keskeny szorosban, ahol napokig feltartották az ellenséget. Az elbeszélések szerint Leónidasz öngyilkos csatára vezényelte seregét, hiszen a gigászi túlerővel szemben odaveszett harcosaival. Hellász azonban e hősinek tartott tettnek hála elég időt nyert, hogy utóbb megfékezze az ázsiai harcvihart.

    Mit is tettek Leónidaszék? Hivatásos katonák lévén ellátták a feladatukat, bátran, becsülettel küzdöttek, és mivel a haza védelmét elsőrendűnek tartották, derekasan vállalták a tragikus következményeket. Hol vannak ma ezek a hősök? – kérdezzük olykor. Közben úgy beszélünk a múltról, mint amely már magába temette az ilyesfajta vitézi helytállást. Ahogy ma már nem éljük a történelem nagy pillanatait, úgy nagy emberek sem születnek többé. Valóban így van?

    Mindnyájunkban ott lobog a nagyság iránti vágy, miközben a hétköznapi kisember életét éljük. Minő sorscsapás, hogy nem kell halálos vésszel farkaszszemet néznünk! leonidasz.jpgDe ettől máris üresek lennének mindennapjaink? Talán nincs minden egyes ember szívében valami, amit igazán fontosnak tart? Nincsenek meg a saját céljai, sőt álmai, és a saját félelemei is, amelyek távol tartják tőlük? Minden tettet csakis a cselekvő egyéni lehetőségeihez mérhetünk. És ha valaki összegyűjti minden erejét, a fizikaitól az intelligencián át a lelkierőig, hogy másmilyenné, akár jobbá vagy becsületesebbé váljon, nem győzött máris egy kicsit?

    Még ha el is bukik olykor. De a hős, legyen bár történelmi vagy a hétköznapok hőse, újra feláll, leporolja magát és folytatja útját. Miből merít erőt ehhez? Abból, hogy nemcsak saját magáért harcol, hanem felelősséget érez embertársaiért, környezetéért, így hát nem szűkíti figyelmét önnön múlandó nehézségeire. Talán a lustaságát küzdi le, mert gondoskodni akar szeretteiről, vagy fukarságát levetkőzve segíti ki megszorult barátját, vagy felülemelkedik gőgjén és kiengeszteli megsértett kedvesét. Megannyi lehetőség adatik nap mint nap, hogy másokért is ügyködve felfedezzük és megszilárdítsuk magunkban a régiekéhez hasonló, vitézi buzgalmat. Saját, egyéni próbáink ezek, és a megoldás is rajtunk múlik.

    Aztán mindennapi kis csatáink végén magunk is számba vehetjük a veszteségeket: az elporlasztott lustaságot, a kinőtt fukarságot, a levedlett gőgöt és más ezernyi visszatartó erőt, megkövesedett szokást. Amelyekkel ha apránként leszámolunk, hamujukból főnixként támad fel új és jobb énünk, nap nap után. Ugye, hogy a hősiesség nem is olyan elérhetetlen?