A filozófia világnapja

A filozófia világnapja

 

A filozófia világnapját először 2002. november 21-én ünnepelték meg, az UNESCO főigazgatója, Macuura Koicsiro kezdeményezésére. Ekkor jelölték ki a filozófia világnapjának minden esztendő novemberének harmadik csütörtökét. filozófia világnapja22007 novemberétől a filozófiai gondolkodást serkentő programjaival az Új Akropolisz Filozófiai Iskola is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez.

Programjainkkal szeretnénk kihangsúlyozni a filozófia kiemelkedő szerepét a mindennapi életben. Bemutatni, mit jelent életmóddá tenni az időtlen értéket képviselő tanításokat, melyek egyrészt segítenek jobbító szándékkal gondolkodni a világról és az emberiséget sújtó gondokról. Másrészt rávilágítanak a lehetséges gyakorlati megoldásokra is.

Nemzetközi szinten az Új Akropolisznak több mint 50 tagszervezete van, amelyek merítve kultúrájukból, szokásaikból és nyelvi sajátságaikból különböző eszmecseréket, előadásokat, filozófiai fórumokat, művészeti és kulturális eseményeket szerveznek a filozófia világnapja alkalmából.
Széleskörű programsorozatunk összekapcsolja a filozófiát a művészetekkel, a társadalmi élettel, felhívja a figyelmet az egyetemes emberi értékekre, valamint a filozófiai gondolkodásmód fontosságára.filozófia világnapja1

   Az UNESCO főigazgatója, Macuura Koicsiro nyilatkozata a Filozófia világnapjáról cikkeink között olvasható.

"Sokan megkérdezik, hogy: miért terjeszti az UNESCO a filozófiát? Erre a következő a válaszom: hogyan is tudna az UNESCO, mint az ENSZ intellektuális és etikai jobbkeze úgy működni, ha nem ösztönözné a filozófiai elgondolkodást, amely a demokrácia, az emberi jogok és az igazságos társadalom alapja? Hogy is lehetne másként megerősíteni a békés együttélés stabil alapját?..."

Közelgő események

Filozófia világnapja: Válságból erő - Hogyan fordítsuk javunkra a nehéz helyzeteket?

Kezdete
2024.11.23. 18:30
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.

Az élet tele van kihívásokkal és bizonytalan időszakokkal, amelyek könnyen kibillenthetnek minket az egyensúlyunkból. Stressz a munkahelyen, problémák a kapcsolatainkban, zavar az önértékelésünkben, bizonytalanságok a jövőnket illetően... De mi lenne, ha a nehézségekben nem csupán akadályokat, hanem lehetőségeket látnánk? A Ji King, a kínai filozófia egyik gyöngyszeme. A könyv szerzőinek bölcsessége tanít bennünket arra, hogy a veszélyes helyzetekből hogyan meríthetünk erőt, és hogyan alakíthatjuk át azokat építő tapasztalatokká.

November 23-án Budapesten.

Viszonyunk az elmúláshoz

Memento mori
Kezdete
2024.11.21. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21.

'Carpe diem' vagy 'Memento mori'? Ragadjuk meg a napot, vagy inkább éljük mindennapjainkat az elmúlásra emlékeztetve magunkat?

Utánajárunk Székesfehérváron, november 21-én.

Szenet, az Átkelés játéka: Párbeszéd a Sorssal egyiptomi módra

Előadás és társasjáték A filozófia világnapján
Kezdete
2024.11.20. 18:30
Helyszín
FILO-Pont Buda, Budapest, Bartók Béla út 25. Fszt/1.

Játssz velünk A filozófia világnapján! Ismerd meg a Szenet-játékot, az Átkelés Játékát! Egyiptom ősi társasjátéka az Óbirodalom óta segíti az élet útján vándorlókat felismerni a helyes utat, kikerülni a csapdákat, átugrani az akadályokat, jobb döntéseket hozni, és nem utolsó sorban - élvezni az utazást. 

November 20-án, szerdán 18:30-tól Budán

A filozófia világnapja: Élet – játék – szimbólum

Kezdete
2024.11.19. 18:30
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.

A játék lelkesedést, izgalmat szül, de nem csupán kikapcsolódás, hanem tanulás önmagunkról és a világról. Egy rövid előadást követően saját fejlesztésű társasjátékaink és a szimbólumok segítségével együtt fedezzük fel rejtett értékeinket.

November 19-én Budapesten.