A sztoikus filozófia már bizonyította hasznosságát és jótékony hatását az egyén életvezetése szempontjából, és társadalmilag is. A görög poliszok lakói, a Római Birodalom polgárai és császárai, a keresztény egyházatyák, a reneszánsz nagyjai, a modern gondolkodók mind-mind nagyra becsülték. Népszerűsége talán épp a mélységgel párosuló praktikussága miatt máig töretlen. A sztoikus filozófiai irányzatot a hellenizmus korában Kitióni Zénón alapította az i. e. 300 körüli években Athénban. Később a római korban honosodott meg igazán. Akkoriban vált népszerűvé és lett a római császárok, kiváltképp az Antoninusok világnézetének vezérfonalává. Kiemelkedő képviselői között megemlíthetjük az alapító Kitióni Zénónt, a kereskedőt, Epiktétoszt, a rabszolgát, Senecát, az ügyvéd-államférfit és Marcus Aureliust, a császárt is. Ebből is látható, hogy a sztoikus filozófia nem egy szűk társadalmi réteg eszmerendszere, hanem sokkal átfogóbb és egyetemesebb gondolkodásmód.