Közeleg a karácsony, az utcákon szól a zene, kivilágítják a várost. Van, aki kedveli az ünnepi forgatagot, városi sokadalmat, mások inkább kerülnék, és a maguk módján szeretnének csendesen, meghitt körülmények között készülődni. A tél derekán, a téli napfordulót, vallásalapítók születését követően, mikor elmúlik a legsötétebb téli nap, talán a szokásosnál is jobban vonz minket a fény és a melegség. És ott él bennünk az igény, hogy osztozzunk ebben, és az ünnepet meghitten töltsük együtt.

Sokan alig várják, hogy láthassák egymást, időt tölthessenek együtt szeretteikkel, akár egy városban élnek, akár több száz kilométerre a másiktól. Megtervezzük a menüt, megterítjük az asztalt, feldíszítjük a fát, becsomagoljuk az ajándékokat, csinos ruhát öltünk, terítéken az étel. Kezdődhet a várva várt ünnep. A karácsony azonban olykor a várakozásainkkal ellentétben alakul. Sok családban az ünnepi étkezés és az ajándékozás után hagyományosan közös játékba, az élmények megosztásába kezdenek, amely az idősebbektől a legkisebbekig mindenkit megmozgat és összehangol. Másutt viszont esetlegesebb, miről beszélgetnek vagy esetleg hallgatnak, vagy olyan is van, hogy inkább átadják a szót a tévének.

Delia Steinberg Guzmán, aki 29 éven át volt az Új Akropolisz Filozófiai Iskola nemzetközi elnöke, idén nyáron távozott az élők sorából. Amikor valaki megszűnik létezni ebben a dimenzióban, mindig mérlegre kerül egész élete.

Óhatatlanul felmerül bennünk is, amikor mások elmennek: Vajon mi marad majd utánunk? Mi az értelme, veleje az életünknek, mit tanulunk? És vajon mit hagyunk örökül másoknak, ami továbbra is élő maradhat? Az, hogy valami maradandót hozzunk létre, csak úgy lehetséges, ha mi magunk tartós értékeket képviselünk, és bennünk élővé válik mindaz, ami képes felülmúlni az idő múlását, a nagy illúziót, a mulandóságot.

Delia Steinberg Guzmánt a filozófia szeretete arra vezette, hogy a bölcseleti tudás, a gyakorlati filozófia átadásának éljen. Egész életében fáradhatatlanul és meggyőződéssel hirdette a filozófia humanista és szellemi értékeit. Több mint 30 könyv és kézikönyv maradt utána. Életműve előtt Mája játékai című kötetének újbóli kiadásával tisztelgünk, amely fellebbenti a fátylat az illúzió természetéről.

A minap a fővárosban hosszan villamosozva elámultam, mennyiféle nyelven hallom megszólalni az utazóközönséget. Nyugat-európai, szláv, ázsiai és afrikai mondatok is megütötték a fülem. De nemcsak ez tűnt fel, hanem az is, milyen sokfélék vagyunk, és milyen sokféleképpen fejezzük ki magunkat. Mennyire eltérő pl. egyik-másik ember szókészlete, a fiatalé és az idősé, a nyakkendősé és a szakadt pólósé, a laptoppal közlekedőé és a villanyszerelőé! Száz meg száz apró szubkultúra képviselteti itt magát. A szakma, az iskolázottság, az életszínvonal, a nemzetiség és más-más kategóriák ezerfelé osztják társadalmunkat.

Egy ilyen közegben könnyen megeshet velünk, hogyha nem lelünk ismerős arcokra, kissé idegenül érezzük magunkat a tömegben. Csoda hát, hogy némán és kedvetlenül utazunk egymás mellett a metrón, telefonunkba menekülve a társas unalom elől?