A tudósok szerint bolygónk időjárás-változásait az okozza, hogy a Föld egyenlítője egy meghatározott dőlésszöget zár be a Nap körüli forgásának síkjával. Ez, valamint az, hogy az év során a Föld hol kisebb, hol nagyobb távolságra kerül a Naptól, váltakozásokat eredményez, amelyeket általában négy időszakra osztunk, és hagyományosan évszakoknak nevezünk.

Mégis, ha Mája játékáról van szó, nem elégedhetünk meg pusztán a jelenség leírásával, Mája ugyanis soha semmit nem tesz céltalanul. Érdekes lenne megtudni, miért változtatta meg annak idején a Föld tengelyének dőlésszögét.

A kimagasló régi civilizációk hagyományai arról számolnak be, hogy az ősi időkben a Föld tengelye a maival ellentétben tökéletesen függőleges volt. Ezért a bolygón volt egy központi sáv, amely az időjárásnak köszönhetően könnyen lehetett az a bizonyos paradicsom, az örök tavasz és az állandó, kellemes hőmérséklet birodalma, ahol egyforma hosszúak voltak a nappalok és az éjszakák, ahol a vetés és az aratás szinte erőfeszítés nélkül, magától ment.

Valószínűleg az emberek is különböztek a mostaniaktól. Az említett hagyományok egy ártatlan, egyszerű lényről beszélnek, egy olyan emberről, aki nem volt túl intelligens és racionális. Hiányzott még belőle a tapasztalat és a vele együtt járó fortély. Az életben maradás volt a legfontosabb a számára, és egyedül a természet nagyságának hódolt, amely mögött megsejtette az Istent.

Ma, amikor az emberi kapcsolatok is válságba kerültek, és egyre többen a mesterséges intelligenciával való beszélgetésben találják meg a kapcsolódás lehetőségét, érdemes elgondolkodni a barátság kérdéskörén. Természetesen nem szeretnénk szembeállítani a különböző megközelítéseket, hiszen minden ember és irányzat a saját emberképéből, igényeiből és tapasztalataiból indul ki. Idealista filozófiai iskolaként a filozófiai barátságot tekintjük célunknak, és elsősorban azt keressük, hogyan tudjuk ezt megvalósítani.

Az emberi kapcsolatok, és azon belül a barátság régóta foglalkoztatja a filozófusokat. A téma talán legismertebb és legteljesebb kifejtését Senecánál találjuk, aki több helyütt is ír erről az Erkölcsi levelekben. Seneca a sztoikus filozófia mestere, de más ókori szerzőknél is fontos szerepet kap a barátság erénye: például Arisztotelésznél a Nikomakhoszi etikában, Platón Lüszisz című párbeszédében, valamint Plutarkhosz és Epikurosz tanításaiban.

De miért is van szükségünk barátokra? Seneca többek között kiemeli, hogy bár a barátok természetes módon sok mindenben támogatják egymást, a barátság lényege mégsem az, hogy valakinek a támogatására számítunk. A barátság nem alapulhat számításon. Nem azért kellenek a jó barátok, mert szükségünk van valakinek a lelki vagy anyagi támogatására, és főleg nem – modern szavakkal élve – a kapcsolati tőkéjére. Ezek is fontosak, persze, de az igaz barátság ennél jóval több és értékesebb: nem szabad aprópénzre váltani.

 

Ma, ha valakire azt mondják, hogy idealista, sokan még mindig arra gondolnak, hogy egy álmodozó, valóságtól elrugaszkodott célokért küzdő emberről van szó. A fogalmat a fiatalsággal, tapasztalatlansággal is kapcsolatba hozzák. A köztudatban ennek ellentéte pedig a felnőtt, gyakorlatias ember, aki két lábbal áll a földön, aki komoly, megvalósítható célokat tűz ki magának, és tudja, hogyan lehet ezeket elérni.

Filozófiai értelemben az idealista olyasvalakit jelent, aki képes megragadni a magasabb eszményeket, képes megérteni a mélyebb összefüggéseket és megfogalmazni a miérteket. Ahogyan a költő képes nem hétköznapi gondolatokat és érzéseket szavakba önteni, úgy képes az idealista gondolkodó megragadni a dolgok lényegét és végső célját, és mindezt érthető, megvalósítható formában közvetíteni. Az idealista olyan emberképet testesít meg, akinek a feje az égben van, de két lábbal áll a földön, és tetteivel összeköti ezt a két dimenziót.

Hogyan képes erre? Ezt egy szellemi gyakorlat teszi lehetővé, amelyet évezredek óta javasolnak minden filozófusnak: méghozzá a hétköznapi tudatállapotból való rendszeres kiemelkedést, az elmélyült kutatást és gondolkodást. A pontos megfigyelések, az összefüggések felfedezése és a fejlett képzelet segít abban, hogy meglássa, milyen jó ügyet szolgál az a valami, amiért lelkesedik. A valódi idealizmus alapja a platóni ideatanig vezethető vissza, ahol a négy legfőbb idea: a jó, a szép, az igaz és az igazságos.