Cikkek
A történelem előtti idők egyik legvitatottabb és legnagyobb érdeklődést kiváltó kérdéseinek egyike, hogy létezett-e az Atlantisz néven ismert ősi civilizáció és a neki otthont adó földrész. A kérdéses atlantiszi kontinens nem csupán írói fantázia szüleménye, mint Tolkien Középföldéje, Lovecraft Necronomiconja, Artúr Avalonja, Eldorádó, a Grál vagy a Don Quijotéban szereplő Barataria szigete.
Az utóbbi időkben látszólag egyre értékesebbnek, az élet egyik legnagyobb kincsének tartják a szabadságot. Így aztán mindenki vívja a maga harcát ezért a becses trófeáért. Mindenki szabad akar lenni, de csak kevesen tudják, hogy a szabadság olyan mértékben válik valóssá, amilyen mértékben élni tudunk vele...
Az ember nem olajfolt; az ember láng, amely a fellobogásra, a felemelkedésre és a fény árasztására született, arra hogy eltűnjön a végtelen űrben, de nem előbb, minthogy megvilágította volna a földet és elégette volna az őt tápláló fát.
Mi az a mandala? A mandala középpont köré szerkesztett, mintákból és geometriai alakzatokból felépített ábra. Ránézésre egy színpompás, aprólékosan részletezett kép; valójában szimbólum, mely különböző szinteken szól hozzánk. Legtágabb értelmezésében az egész világegyetem kifejezője, tökéletes világmodell, mely a kozmikus világrendet ábrázolja. Másik jelentésszintjén egy palotát jelenít meg, melynek „tróntermében” – a mandala közepén – egy isteni lény foglal helyet. Ha pedig az emberre vonatkoztatjuk, akkor a teljességünket idézi fel.
Az Erénykerék: Több ezer szigetelő pörgetett erényeket magának a keréknél az Új Akropolisz sátra előtt. A legérdekesebb pillanatok egyike az első találkozás. Az alábbi párbeszéd kisebb-nagyobb különbségekkel számtalanszor elhangzott idén (is): – Mit lehet itt nyerni? Mennyibe kerül? - nyitott, de azért kissé gyanakvó arckifejezéssel. – Akkor pörgethetsz, ha vállalod, hogy ami kijött, azt egy napig gyakorlod! Hirtelen elővillan a széles mosoly, a szigetelő kicsit kihúzza magát: – Ez jó! Én vállalom!
A pszichológia szó eredete az ókori Görögországig nyúlik vissza, Erósz és Pszükhé mítoszához. Ebben a mítoszban egy kettősség jelenik meg: a szárnyas Erósz az, aki meglátogatja Pszükhét, a fiatal Pszükhé pedig az, aki képes arra, hogy együtt éljen a szárnyas Erósszal (Erósz Pterosz a lélek szimbóluma), de csak addig, amíg meg nem pillantja.
Összpontosításon a különálló vagy szanaszét lévő dolgok egyesítését, egy pontba való összegyűjtését értjük. A pszichológia az összpontosítást a tudat egyik fő tulajdonságának tartja, így ezt a két szót sokszor szinonimaként használják. A tudat általában szétszóródik és a legkülönfélébb külső és belső ingerek után kapdos, vagy egyszerűen kiüresedik, amihez nem kell „profinak” lenni semelyik meditációs technikában. Amikor viszont fontos dolgunk akad, igyekszünk a szétszóródott elemeket újra összeszedni.
Ami tény, az tény: több mint hatmilliárd ember él a Földön. Egyre súlyosabb kérdéssé válik, hogy hogyan tudunk mindenki számára elegendő élelmiszert termelni. És mivel a művelhető földek mennyisége korlátozott, ezért ez már csak a nagyipari mezőgazdaság eszközeivel sikerülhet. Gépesített termelés, műtrágyázás, növényvédő szerek, kártevőirtók... és ha ezek a módszerek már nem elegendőek, a következő lépést a génmódosított növények jelentik. Vagy mégsem?
Kétségtelen, hogy elménk – egyelőre – nem képes állandóan figyelni. Sőt, amikor rákényszerítjük magunkat, hogy több órán át figyeljünk, a kis szünetek beiktatása ellenére is olyan fáradtságot érzünk, ami a legnagyobb fizikai fáradtságon is túltesz. Ez azt jelzi, hogy a figyelemnek „lélegzetvételre”, egyfajta kikapcsolódásra vagy változatosságra van szüksége, hogy pihenhessen és újra elérje a vágyott összpontosítást. Csakhogy a kikapcsolódásnak is megvan a kellő mértéke, különben lelkünk megfelelően feszített húrjai teljesen ellazulnak.
Amikor szabadságon vagyunk, vagy egyszerűen csak egy időre eltérünk megszokott életformánktól, jó lehetőséget kapunk arra, hogy mintegy távolból, friss szemmel nézzünk rá mindenre, ami életünk része. Néha magunk is meglepődünk azon, hogy pusztán ettől valamilyen gond, amelyre addig nem találtunk megoldást, hirtelen világossá és megoldhatóvá válik. Hasonló a helyzet az emberi viszonyokkal is. Ha nem is mindenkiben teljesen tudatos, de kézenfekvő, hogy a legnagyobb fájdalmakat és megpróbáltatásokat éppen egymásnak okozzuk. Ugyanígy a legnagyobb örömeink és boldogságunk okai is a többiek lesznek.
Történet- és mesepályázatunkat idén Bujáki Márton nyerte meg Öt pohár víz című alkotásával. Az eredményhirdetést követően interjút készítettünk az ifjú íróval, faggattuk az írás adta önkifejezési lehetőségről, eddigi sikereiről, terveiről. A beszélgetésből – amelyen a zsűri elnöke, Kovács M. Balázs író is részt vett – az is kiderül, hogy Bujáki Mártonnak nemcsak a története csavaros, hanem az észjárása is. Írásaihoz hasonlóan a beszélgetést is a sokszemszögűség jellemzi, amelyben az alapos elméleti, filozófiai megfontolásokat a gyakorlatias, emberközeli megoldások teszik hitelessé.
Ezt a címet adtuk a 16. alkalommal megrendezett Történet- és mesepályázatunknak, hiszen az idei kiírásban arra hívtuk fel pályázóinkat, hogy etikai témájú írásokban tegyék próbára alkotókészségüket, megjelenítő erejüket, erkölcsi és szociális érzéküket. Az amatőr, rendszeresen nem publikáló tollforgatóktól vagy billentyűzet-kattogtatóktól olyan történeteket, meséket vártunk, amelyek formai, nyelvi szépségük mellett elgondolkodtató tartalmakat, eszmei értékeket is magukban hordoznak.
„Iparkodjál látni. Bekötött szemmel senki se járhat egyenesen.” „Gyönyörködjenek mások a viharban, mely alatt egyes hullámok magasra tornyosulnak, engem csak a dagály nagyszerű tüneménye ragadott el mindég, midőn az egész tenger színe zaj nélkül, de ellenállhatatlanul emelkedik.” „A vas maga sem állhat ellen az időnek, s ilyen az ember. Ha munkára használják, elkopik, ha a földön hever, a rozsda emészti meg. Miután már veszni kell, jobb százszor elkopni, mint elrozsdásodni.”
„Tanulj meg örülni. Azt hiszed, most megfosztalak a sok gyönyörűségtől azzal, hogy a véletleneket félreparancsolom, s a reményeket, e legédesebb mulatságokat elkerülendőnek tartom? Ellenkezőleg; azt akarom, hogy sohase légy szűkében a vidámságnak, hogy a házadban fakadjon – és ott fakad, ha tebenned lakik. Más vigasságok nem töltik be a szívet, csak a homlokráncokat simítják ki, felületesek – vagy szerinted az örül, aki nevet? A léleknek kell fürgének, bizakodónak és mindenen fölül hajlíthatatlannak lennie.”
(Seneca)
„Tanulj a tegnapból, élj a mának, reméld a holnapot. A fontos az, hogy mindig legyenek kérdéseid.”
(Albert Einstein)
Alexander Markov, Amerikában élő orosz hegedűművész május 3-án rengeteg érdeklődő hegedűsnek tartott ingyenes mesterkurzust Budapesten a MÁV Szimfonikusok próbatermében. Markov hitvallása az, hogy minél több fiatallal szeretné megismertetni a komolyzenét, ezért szívesen osztja meg tudását mindenkivel. A május 5-i koncertje előtt beszélgettünk a MÜPÁ-ban a rendkívül közvetlen muzsikussal, aki a tőle megszokott tüzes lelkesedéssel mesélt minőségről, zenei ideáljáról és filozófiájáról.
Nem tudom, hogyan tárolod könyveidet, kézzel írott és nyomtatott jegyzeteidet, és azt sem, hogy hány van belőlük. De ha nem tartod őket rendben, és nem vigyázol rájuk, akkor még mindig nem fedezted fel az egyik legnagyobb kincsedet. Tekints rájuk úgy, mintha gyöngyszemek lennének, és teremts nekik méltó helyet magad körül. Ne bánj velük mostohán, ne tedd tönkre, és ne is hanyagold el őket, hogy csak álmodozzanak kezed érintéséről, ceruzád vonásáról, mély gondolatokba merült tekinteted simogatásáról.
A napsugárzás megfelelő mennyiségben nélkülözhetetlen az élethez. Ám ha túl kevés van belőle, depresszióssá válhatunk, ha pedig túl sok, a leégésen, hőgután és napszúráson kívül akár rosszindulatú daganat is kialakulhat bőrünkön. A láthatatlan sugarak… Miből is áll a napfény? A Napból érkező sugarak csak nagyon kis része esik a látható fény tartományába, és a napozás során nem elsősorban ettől kell tartanunk. A minket érő napsugarak egy része a melegítő hatású infravörös fény, amely elengedhetetlen a D-vitamin aktív részének kialakulásához, és így a csontképzéshez, serkenti a vérkeringést és az anyagcserét. Ezzel nincs is gondunk, szükségünk van rá.
Tolsztoj azt írja egy helyen, hogy sajnál mindenkit, aki nem ismeri a sakkot… Nehéz lenne elképzelni, hogy csak arra gondolt volna, hogy a játék unaloműző, kellemes szórakozás. A sakk mesterei, de hétköznapi szerelmesei is vallják, hogy ez az ősi játék a gondolkodás igen hatásos formálója. Filozófiai szempontból elemezve, mint szimbólumot vizsgálva még nagyobb mélységek tárulnak fel.
Ha egy jó filmet szeretnénk jellemezni, gyakran használjuk a „lebilincselő” jelzőt. Ez azt jelenti, hogy amikor a vetítés elkezdődik, megszűnik számunkra a külvilág, és csak a stáblista feltűnésekor „térünk vissza” a mindennapokba. Természetesen ezt maga a történet is előidézheti, de a filmek rendezői nem bízzák a véletlenre vagy a nézők aktuális lelkiállapotára, hogy ez a hatás bekövetkezzen. Ezért egy biztos eszközhöz nyúlnak: a zene erejéhez.
Már beléptünk a nyár kapuján. Újra átéljük a természet egyik ismétlődő fázisát, bár talán pontosabb, ha azt mondjuk, hogy alávetjük magunkat neki. De e helyett a passzivitás helyett érdemesebb lenne, ha kicsit jobban tudatosítanánk életünk valamennyi pillanatát, és nem csupán kihúznánk naptárunkban a szinte észrevétlenül múló napokat.
Aki nem tud egyedül lenni, az másokkal körülvéve is mindig magányos lesz. Az egyedül lenni önmagunkkal kifejezés figyelemfelhívó, megfogalmazása arra utal, hogy nincs is olyan, hogy egyedüllét. Mindig lehetünk önmagunkkal: folytathatunk belső párbeszédet, visszapörgethetjük a nap történéseit, feltehetünk kérdéseket és válaszokat kaphatunk. Nagy szükség van erre az intim egyetértésre, erre a csendes kommunikációra önmagunkkal, és a bajok is akkor kezdődnek, ha megszűnik ennek a belső együttlétnek az érzése. Hiányérzet lép fel. Úgy hívjuk, hogy magány…
„Az önmagába való elmélyedés az, a mi az ember lelkének az önállóság legmagasb fokát szerzi meg.” „Belsőnk oly szoros összeköttetésben van külsőnkkel, hogy amaz ezen némileg átlátszik, s menyre javíthatja, sőt felejtetheti a külsőnek kecsnélküliségét a valódi belbecs, azt tapasztaljuk, midőn nem ritkán az tetszik legjobban, az hódít magához legtöbbet, kinek külseje legkevésbé ajánlkozó, s az taszít viszont magától mindenkit hidegen, kire a természet leginkább látszék mosolyogni.”
A mai napig szélességi és hosszúsági köröket használunk, hogy meghatározzunk egy földrajzi helyet Földünkön. A szélességi körök megállapításához az Egyenlítő természetesen adja magát, annál több lehetőség kínálkozik viszont a sarkokon áthaladó hosszúsági körök kezdőpontjának meghatározásához. A délkört, vagyis a hosszúsági körök kiindulópontját az ókori Egyiptom óta több körben is kijelölték. Ptolemaiosz Klaudiosz görög természettudós (i. sz. 170 körül) például a Kanári-szigeteken áthaladó délkörrel számolt. A reneszánsz európai hírű német csillagásza, Regiomontanus, aki udvari csillagászként évekig élt és dolgozott Budán, Mátyás király iránti tiszteletből a budai királyi palotán áthaladó délkört vette alapul számításaihoz.
„Az önzés olyan bűn, amely az emberi nemet születése óta kíséri; ezt a legnehezebb jóvátenni” – vallotta a kereken 100 éve született japán rendezőóriás, Kuroszava Akira, akinek egész élete a mozi körül forgott, és aki olyan alkotásaival, mint A hét szamuráj, a Véres trón vagy az Álmok, jelentősen átformálta a 20. századi filmművészetet.
Időről időre, szinte mindenkitől hallhatjuk, hogy „szeretne kivenni néhány szabadnapot”, azaz kipihenni a lassan elviselhetetlenné váló, felhalmozódott fáradtságot. A pihenést egy hétvége, ünnepnapok, nyári vagy téli szabadság formájában képzeljük el, amikor kiszakadhatunk a mindennapokból, elutazhatunk, elvonulhatunk egy másik városba, másutt élő barátokhoz vagy rokonokhoz… Legtöbbször azonban csak félig-meddig vagy egyáltalán nem sikerül kipihennünk magunkat, sőt olykor még fáradtabban térünk vissza megszokott életünkhöz, mint amilyenek elinduláskor voltunk. Nyilvánvaló, hogy tevékenységünk vagy környezetünk minden változtatása pihentet. De ez nem elég.
Több évszázaddal azelőtt, hogy a tömegtájékoztatás bevezette volna a köztudatba a pszichoanalízis felvetéseit, a bölcsek tudták, hogy az emberek szimbólumokon keresztül fejezik ki magukat, és hogy a viselkedésük mögött sokkal mélyebb tartalmak húzódnak meg, mint az elsőre látszik. És ha ebben nincs is semmi újdonság, annak azonban újnak kellene lennie, hogy igyekezzünk megragadni a szimbólumok jelentését, mivel ezek többé-kevésbé mindenkire hatással vannak.
Robert Capa, a világhírű haditudósító élete olyan színes volt, hogy leginkább egy több ezer darabból álló mozaikhoz hasonlítható. Ha ezeket a darabkákat egymás mellé illesztjük, egy életművész portréja rajzolódik ki: állandóan szomjazta ugyanis a kalandot, imádta a szerencsejátékot és hivatásán, a háborús fotózáson kívül – legalábbis látszólag – semmit sem vett komolyan. Ám az így kirakott mozaik mit sem fedne fel Capából, ha nem húzódna meg mögötte egy, a személyiségét mindig is meghatározó empatikus törekvés, a megérteni akarás.
1923. szeptember 1-je, Tokió – a 20. század egyik legszörnyűbb földrengése, a Kanto alapjaiban rázta meg a várost. A pusztítást még tetézte a szerencsétlenséget követő szökőár és tűzvész, amelyben emberek sokasága halt szörnyet, házak ezrei omlottak össze és váltak a tűz martalékaivá. A „túlélő” épületek egyike, az akkor nemrégiben felépült Imperial Hotel – amelyet egy amerikai építész tervezett –, a japánok csodálatát váltotta ki. Gyermekeiket magukkal vonszolva kerestek benne menedéket, védelemért imádkozva ahhoz az istenséghez, amely megőrizte a létesítményt a pusztítás közepette is.
Mitől válnak Bruno nézetei számunkra olyannyira aktuálissá? Ennek elsősorban két oka van: először is elmondhatjuk, hogy ma is egy Brunóéhoz hasonló, átalakuló korszakban élünk. Akkoriban, a 16. század végén az emberek a reneszánsz végét és az ellenreformációt élték át. Galilei (1564–1642) megfogalmazta a szabadesés törvényeit (1602), felfedezte a Jupiter holdjait és elősegítette a kopernikuszi világkép diadalát. A szellemi átalakulás korszaka volt tehát – akárcsak ma.
Korunk kihívásai – Konrad Lorenz gondolatai alapján Konrad Lorenz az a fajta tudós volt, aki felismeréseit a megfigyeléseinek köszönhette. Vizsgálódási módszere több szempontból filozófiainak tekinthető: a természet iránti szeretet indította kutatásra, szemlélődött, összehasonlított, gondolkodott és következtetéseket vont le. Belső kötelességének tartotta, hogy átadja tudását és azt is, hogy szót emeljen, sőt konkrét lépéseket tegyen annak védelmében, amit értékesnek tart. Természetvédő volt, de nem volt szűklátókörű, nem felejtette ki a természet egészéből az embert, sőt rámutatott, hogy korunkban maga az ember is veszélyben van. Ő a Föld betegségének oka, de benne, lelkében, az erkölcsében van a helyzet megoldásának kulcsa is. Vizsgálódásunk ezért a tudós életére, illetve azokra a veszélyekre terjed ki, amelyek ma az emberiséget fenyegetik.
Mindenki panaszkodik az állandó rohanásra, az idő szorítására, amely homokként folyik ki ujjaink közül, a számos, aznap ránk váró feladatra, amelyeket képtelenségnek tűnik egyetlen napba belezsúfolni. Ha sok mindent el akarunk végezni, de hiányzik az ehhez szükséges nyugodt lelkiállapot, akkor végül vagy nem csinálunk semmit, vagy rosszul, vagy pedig csak félig-meddig látjuk el feladatainkat, amitől elégedetlenek lesznek velünk mások és mi saját magunk is.
Amikor közeleg az év vége, életünk egy kis ciklusának lezárása, elfoghat bennünket a vágy, hogy áttekintsük ezt a ciklust, és számot vessünk mindazzal, amit időközben véghezvittünk. Sikerek és kudarcok peregnek le gyors egymásutánban – talán túl gyorsan is – lelki szemeink előtt, és inkább szeretnénk feledni az egészet. Százszor is ígéretet teszünk önmagunknak a jobbításra a következő időszakban, amely lehet, hogy nem is bizonyul majd sokkal különbnek az előzőnél.
Már a régi görögök is ismerték a „hó embert” (ú. m. tiszta ember), amelyet egyszerűsítve három, egymásba kapcsolt gömb formájában jelenítettek meg, és csak azért nem építettek már ők is hóembert, mert a mediterráneumban igen ritkán esett a hó.
Vannak, akik azt mondják, hogy az ember egyszer él, mások pedig azt, hogy a lelke újra és újra testet ölt a földön. Mint megannyi más, egymással ellentétes állítás esetében, itt is egyértelműen látszik, hogy az igazság nem a kettő között félúton van, hanem vagy az egyik, vagy a másik az igaz. Ebben a kérdésben nyilvánvalóan nem vezet megoldásra, ha a hitre hagyatkozunk, noha az is igaz, hogy egyik oldal sem képes az álláspontját bebizonyítani a másik végletet valló embernek.
Ha a történelem sodrából kiemelkedik egy ember, miért emlékszünk a nevére, milyen példát mutatnak a tettei? Ilyen szemmel érdemes végigkísérnünk egy hölgy, Florence Nightingale életét.
„Mily boldog és okos, aki életében olyan igyekezik lenni, amilyennek halála óráján találtatni kíván.” „Készen légy tehát mindenkor, és úgy élj, hogy a halál soha készületlenül ne találjon.”
Ma, egy különös látomás során megpillantottam a Halált. Ez a látomás segített abban, hogy – ha csak egy pillanatra is –, de megértsem azt, hogy akinek teste van, nem feltétlenül él is, és hogy nemcsak azok lehetnek halottak, akik már nem érzékelhetik a körülöttük lévő világot.
Az őszi „szezonális betegségek” a természet ritmusával összhangban jelentkeznek: a nyár melegét és kiáradó bőségét, az állandó napfényt követően a természetben megkezdődik a befelé fordulás: a napos órák száma csökken és megkezdődik a felkészülés a télre. Ez a jelenség az ember energetikai működésében is tetten érhető és a nyár típusú energiák őszi jellegű energiákba fordulása meghatározza a kialakuló betegségek természetét is.
Platón Az Állam című művében Gügész példáján mutatja be, hogy mi történik, ha egy ember idő előtt jut hatalomhoz. Miből látszik, hogy túl korán tett szert valaki hatalomra? Arról, hogy nem a saját és mások javára használja fel képességét, erejét, amellyel fölénybe került másokkal szemben, hanem csakis a saját érdekeire összpontosít, nem ügyelve arra, hogy ezzel esetleg megsért másokat.
A világtörténelem talán leghíresebb hadvezére, a legenda szerint Amon isten fia, alig tizenkét év alatt hódította meg az akkor ismert világ felét, s ezzel több mint kétezer évre bevéste nevét a történelemkönyvek lapjaira.
Életpályájának egyik kutatója „toronyépítő”-nek nevezte Kós Károlyt, amivel arra utalt, hogy építményeit jellegzetessé teszik a tornyok, tornyocskák. Ezek feltűnnek a nevével kapcsolatban leggyakrabban említett Wekerle-telepen éppúgy, mint a keze alatt megszületett középületeken, templomokon. Ha pedig csodálkoznánk, hogy miként lehetnek a magyar népi építészetet idéző tornyok a Fővárosi Állat- és Növénykert egyes állatházain, nos hát annak is az az oka, hogy az erdélyi művész volt ezek egyik fő tervezője.
Csak akkor leszünk boldogok, ha mindnyájan, a legkisebb is közülünk, ráeszmélünk szerepünkre. Csak akkor tudunk majd békében élni és békében meghalni, mert ami értelmet ad az életnek, értelmet ad a halálnak is. Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba.
„Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan...” „A boldogság nem más, mint megtenni a kötelességedet. És mennél nehezebb a kötelesség, annál nagyobb a boldogság...” „Kicsiny és könnyű dolgokkal kezdjük, majd apránként megpróbálkozunk a nagy dolgokkal. És aztán, hogy végeztünk a nagy dolgokkal, megpróbáljuk a lehetetlent.”
„Az öröklét háromféleképpen sugárzik át a mulandóba: mint létezés, feltétlen érvény, igazság; mint az időbelit az időtlen felé vonó jóság; s mint az előbbi kettőnek formai tényezője, szépség. (…) Az igazság, jóság, szépség már nem magától-értetődő, hanem keresni kell. Az igazság keresése a tudomány, a jóságé a törvény, a szépségé a művészet.”
(Weöres Sándor)
„Az élet öregebb, mint minden, ami él; a szépség már szárnyalt, mielőtt a szép fogalma megszületett volna a Földön, és az igazság igaz volt már kimondása előtt is.”
(Khalil Gibran)
„A tapasztalat soha nem csal meg, csak a megítélésed csalhat meg.” „Az eszme avagy a képzelet az érzékek kormányosa és kantárja, mert az elképzelt dolog mozgatja az értelmet.” „A természetben nincs hatás ok nélkül. Ha látod az okot, nincs szükséged tapasztalatra.” „Tanulmányozd először az elméletet, aztán jöjjön a gyakorlat, mely belőle származik.”
„Nem az évek és napok száma teszik azt, hogy eleget éltünk, hanem a lelkünk.” „Ha el akarsz menekülni az elől, ami szorongat, nem máshol kell lenned, hanem másnak.” „Nem azért nem merünk belevágni valamibe, mert nehéz, hanem azért nehéz, mert nem merünk belevágni.”
Általában igyekszünk minél hamarabb eljutni egyik pontból a másikba. Mintha az utazással töltött időt nem becsülnénk, vagy egészen egyszerűen nem tudjuk, mivel töltsük ki. Ezért nem is élünk, amíg a két pont között vagyunk, csak nézünk előre, a megérkezés pillanatára várva. Ritkán találkozni olyan emberrel, akinek az úton eltöltött idő ugyanolyan értékes, mint a cél elérésének pillanata; aki nem gyorsítja fel lépteit, hogy sietve elhagyja az egyik helyet és mihamarabb eljusson a másikba; aki élete nagy útjának minden percében élő, mert nem tekinti átmenetinek az indulási és a megérkezési pont közötti időt és teret. Ha jobban belegondolunk, az életben semmi sem átmeneti. Minden pillanat egyedi és megismételhetetlen. Minden pillanat lehetőséget rejt magában.
„Nem kél olyan vágy benned, melyhez ne kelne erő is benned valóra váltani. Meglehet, hogy azért meg kell dolgoznod érte.” „Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.” „Csak azért, mert valami nehéz, meg sem próbálod? Menni is nehéz volt eleinte, de sokat gyakoroltad, és úgy néz ki, most már egészen könnyedén csinálod."