Idézetek Marcus Aureliustól

    Marcus Aurelius„Az egyik lény siet a létbe, a másik siet el a létből, s abból is, ami most keletkezik, valami máris elmúlt. A világot szakadatlan áramlás, változás újítja meg, mint ahogy a végtelen örökkévalóságot az idő megállás nélküli folyama frissíti fel. Ki az ebben a soha nem pihenő áradatban, aki az elrohanó dolgok valamelyikéhez különösen ragaszkodnék? Mintha valaki röpködő verebek közül akarná kiválasztani a szívének kedveset – de íme, már el is tűnt a szeme elől!”

    „Vajon mire használom most lelkemet? – Ezt a kérdést kell feltennem minden alkalommal, és meg kell vizsgálnom, mi megy most végbe abban a részemben, amit vezérlő értelemnek neveznek. S kinek a lelke az én lelkem? Csak nem gyermeké vagy sihederé, vagy asszonyé, vagy zsarnoké, vagy vadállaté?”

    „Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is elérheted.”

    „Szoktasd magad hozzá, hogy más beszédére a legpontosabban figyelj, szinte helyezd át magad a beszélő lelkébe.”

    „Megteheted, hogy új életet kezdj. Csak nézd ismét azzal a szemmel a dolgokat, amivel egyszer már helyesen megláttad őket. Ebben áll az új élet.”

    „Amire az ember gyakran gondol, az meghatározza a gondolkodásmódját, mert a képzetek mintegy áthatják a lelket. Tehát itasd át lelkedet szüntelen ilyen gondolatokkal. Ahol élni lehet, ott jól is lehet élni.”

    „Minden tetted, szavad, gondolatod olyan legyen, mint azé, aki akár rögtön távozhatnék az életből. Csak nem rettenetes távozni az emberek közül, ha vannak istenek? Tőlük semmi rossz nem érhet. Ha pedig nincsenek, vagy nem törődnek az emberi dolgokkal, mit ér az élet egy istenektől vagy megfontolástól üres világban? De vannak, törődnek az emberi dolgokkal, s teljesen magának az embernek hatalmába adták, hogy semmi valódi baj ne érje.”

    „Szoktasd magad hozzá, hogy csak olyant forgass eszedben, amire ha valaki hirtelen kérdezne: Mire gondolsz most? – tüstént, kertelés nélkül rávághatnád: erre és erre.”

    „Cselekedeteidben ne légy kedvetlen, önző, elfogult vagy szórakozott, ne öltöztesd gondolatodat megtévesztő, ékes szavakba, ne beszélj sokat, ne fogj bele száz dologba.”

    „Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyva vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával. Ne vond tehát meg önmagadtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást, s újhodj meg lélekben.”