önismeret cikkek
Nem olyan régen egy baráti beszélgetés során felmerült az a kérdés, hogy „Melyik a kedvenc évszakod”? Beszélgetőpartnerem azt válaszolta, hogy minden évszaknak megvannak a szépségei, ezért ő inkább nem rangsorol. Akkor még rávágtam, hogy a nyár a kedvencem, de mostanra sokat árnyalódott a kép.
A nyár számomra a szabadsághoz, vidámsághoz, könnyedséghez, aktív kikapcsolódáshoz kötődött. Viszont az utóbbi időben kezdtem felismerni, hogy a korábbi viszonyulásom, ami az évszakok közül egyet kedvencként kiemel, valójában nem segít abban, hogy az év minden időszakában jól érezzem magam. Amikor egy cukrászdában kell választani a sütemények közül, hasznos, ha tudom, mi a kedvencem, de az évszakoknál bizony a többit is „ki fogja hozni a pincér”. De vajon milyen kincseket rejthet a tél?
Szoktunk beszélni nehéz munkákról, nehéz feladatokról, nehéz lelki helyzetekről, nehéz emberekről, nehéz időkről. Végtelenül hosszú a lista, és nem is az a célunk, hogy a végére érjünk, vagy hogy néhány sorban megoldást találjunk minden egyes helyzetre. Ellenkezőleg, az ember belső viszonyulására szeretnénk felhívni a figyelmet, amikor nehézséggel találkozik.
A címben felvillantott témát nagyon sokféleképpen meg lehet közelíteni. Carol S. Dwek, aki az amerikai Stanford Egyetemen pszichológiaprofesszor, tudományos úton tette ezt meg. Fő kutatási témája a motivációval és ezen keresztül a sikerességgel kapcsolatos. Azt vizsgálta, hogy mi a titka annak, hogy valaki hosszabb távon motivált maradjon, és így jó eredményeket érjen el: például jók legyenek a jegyei az iskolában, vagy akár az érettségin, az üzleti életben éveken át jól menő vállalatot vezessen, vagy sportolóként, edzőként az élre törjön.
Bacon már évszázadokkal ezelőtt megállapította, hogy egyeseknek az ismeretszerzés véget ér kíváncsiságuk kielégítésénél. Egy 19. századi mester pedig hozzátette, hogy Bacon éppen olyan jól fogalmazta meg ezt a már-már elcsépelt igazságot, mint azok az elődei, akik megkülönböztették egymástól a bölcsességet és az ismeretet.
A tudományos, filozófiai, művészeti, szociológiai, politikai, közgazdaságtani és megannyi más területtel kapcsolatos ismeretek széleskörű elterjedése nem komolyságról, hanem a kíváncsiság kielégítésére létrehozott piacról tanúskodik. Ha nem mutatkozik kíváncsiság, vagy teljesen hiányzik, lesz, aki felébressze a szenzációhajhász propaganda illetve a kommunikációs eszközök széles körű és felelőtlen kiaknázásával.
Ma, amikor meginogni látszik az egyenlőség mítosza, egyre többre becsülhetjük a régiek bölcsességét, akik úgy tartották, hogy minden létező tárgy és lény sajátos életet él. Sőt, egyetlen ember tudatállapotai között is nehéz két ugyanolyat fellelni akár egyetlen nap, egy hónap vagy egy év leforgása alatt. Az a baj, hogy – a szabályt erősítő kivételektől eltekintve – ezek a tudatállapotok gyakran csupán abban egyeznek meg egymással, hogy mindenben és mindenkiben előszeretettel látják a rosszat.
Mindenki sajátos módon „mártírnak” érzi magát, olyannak, akit nem értenek meg, vagy azok áldozatának, akik nem szeretik és nem becsülik meg úgy, ahogyan megérdemelné, és sorolhatnánk a végtelenségig.
Giordano Bruno kora óta sokat változott világunk és ahogyan a világot szemléljük. A szabad sajtó, a szabad véleménynyilvánítás, a vallási és lelkiismereti szabadság forradalma javarészt felszámolta a máglyákat és a tiltólistákat, és néhány évtizeddel ezelőtt a közvélemény még megegyezett abban, hogy a jövő, amely felé haladunk, a szabadság, a tudás és az emberi jogok kora lesz. Ma azonban mintha repedezni látszana ez a jövőkép: a társadalmi feszültségek kiéleződése, az újra fellángoló fanatizmus és ellenpontja, a terjedő cinizmus és közöny újabb sürgető kérdéseket vet fel a szabadság mibenlétével kapcsolatban.
Jó volna, ha mindenki megismerné ezt a négy örök archetípust, amely segíthet bátrabban felvállalni a női lét gazdagságát és összetettségét. Ami a férfiakat illeti, ezzel talán ők is jobban megérthetnék a női természet kifürkészhetetlen rejtélyét.
A női testet, fiatalságának teljes ragyogásában, Aphrodité archetípusa járja át, alakot ölt benne a szépség, és tökéletes formájában a természet harmóniája nyilvánul meg. Esztétikuma csodálatra méltó, Vénusz erejét és a szerelem titkát hordja magában. Látni fogjuk, hogy ez az erő hogyan jelenik meg a művészetben a Milói Vénusztól A világ eredetén keresztül Picasso műveiig. Ráismerhetünk a szépre Marilyn Monroe, Brigitte Bardot, Emmanuelle Béart vagy Monica Bellucci jellegzetes, de egymástól teljesen eltérő vonásaiban is.
Miért érdemes foglalkoznunk jellemünk formálásával? Jellem alatt általában azoknak a pozitív tulajdonságoknak az egységét értjük, amelyek bennünket összességében jellemeznek. Így az, aki jellemtelen, erősen erények híján van. Formálás alatt pedig azt értjük, hogy alakítunk, változtatunk a dolgokon, mégpedig egy előre meghatározott, tökéletesebb, jobb forma eléréséért. Így a jellemünk formálása valójában annyit tesz, hogy a már belátott igazságokhoz igyekszünk alakítani teljes valónkat: viselkedésünket, érzelem- és gondolatvilágunkat, mindennapi szokásainkat, és nem csupán valamely képességünket fejlesztjük a sok közül.
Szoktasd magad hozzá, hogy naponta többször is megállj cselekvésed és munkád közben, hogy néhány percet a megfigyelésre szánj. Tested legyen nyugodt, vegyél fel kényelmes tartást, hogy ne zavarjon… és figyelj, maradj csendben. Ne mozdulj, ne csapj zajt, még elmédben sem, és meglátod, hogy előtted feltárulnak a közönséges halandók előtt rejtve maradt dolgok. Mindezt ne kürtöld világgá, ne kérkedj vele, csupán szemléld a számtalan lény létezését és a világegyetemet fenntartó természeti egyezségeket. Ha ezt alaposan megértetted, szerényebb leszel, és még inkább a szellemi élet felé tartasz majd.
Számos filozófiai rendszer az ember működésében is vizsgálja az élet minden szintjén látható kettősséget. Eszerint a fény-sötétség, nyár-tél, mozgás-mozdulatlanság mint két egymást felváltó fázis az emberben például az ébrenlét-alvás, aktivitás-passzivitás párosaiban jelenik meg. Kiegyensúlyozott életről, egészségről csak akkor beszélhetünk, ha a két energia ugyanolyan erős, és egymásba alakulásuk az ember számára megfelelő ritmust követ. Bármiféle eltérés, kizökkenés ebből a mind ránk, mind az egész természetre jellemző, éltető lüktetésből, előbb-utóbb testi-lelki betegségekhez vezet.