Grúsz Róbert cikkek

A filozófia szellemi gyakorlatairól szóló sorozatunk előző részében megfogalmaztuk, hogy mitől lesz szellemi egy gyakorlat, és milyen emberképre építenek a filozófia hagyományos gyakorlatai. Fontos kiemelnünk, hogy eszerint a megközelítés szerint az, amit el szeretnénk érni, már bennünk van, csak elő kell hoznunk magunkból kitartó, szorgos és következetes munkával. Ez a munka sokkal inkább hasonlítható ahhoz a munkához, ahogyan egy szobrász a sziklából kifaragja egy hérosz alakját, mint a festő munkájához, aki rétegről rétegre viszi fel a festéket az üres vászonra.

Bár a görög filozófiára sokan még elméletként tekintenek, egyre többen vannak, akik felismerik, hogy a görög mesterek, mint Püthagorasz, Szókratész, Platón, Zénón nem elméleti filozófiával foglalkoztak. Tanításaik nagyon is gyakorlatiasak voltak, céljuk nem egyszerűen az elméleti megismerés, hanem a megismerésen és gyakorláson keresztül az ember átalakítása volt, hogy megszabadulhasson félelmeitől, szenvedélyeitől, tudatlanságától, és ennek következtében boldog és hasznos életet élhessen.

A görög filozófiának, hasonlóan, mint a ma népszerű keleti filozófiai rendszereknek, szerves részei voltak a jellemet formáló, szellemet ébresztő gyakorlatok. Természetesen a testi-lelki egészségre is nagy hangsúlyt fektettek, hiszen tanítványaiknak mértékletességet, rendszeres testedzést és általában a testi-lelki tűrőképesség fejlesztését javasolták.

Ma, amikor a vita kultúrája is hanyatlik, és az érvek és ellenérvek szabatos megfogalmazása helyett csak bekiabálásokat, sértéseket és trollkodásokat hallhatunk és olvashatunk, különösen fontos, hogy felelevenítsük és gyakoroljuk a filozófiai párbeszéd régi gyakorlatát.

Maga a technika viszonylag könnyű, ereje pedig éppen az egyszerűségében rejlik. Fogalmazzunk meg egy kérdést a jelenlévőknek, olvassunk fel egy fajsúlyosabb részletet egy könyvből, vagy nézzünk meg együtt egy filmjelenetet, amellyel kapcsolatban minden résztvevőnek lehetnek tapasztalatai, kérdései, gondolatai, majd kezdjünk el beszélgetni, hogy megoszthassuk őket egymással. 

Bár a szellemi gyakorlatokról ma még sokaknak elsősorban a meditáció jut eszébe, valójában nagyon sokféle olyan gyakorlat létezik, amely segít megerősíteni a szellemi énünket, szemben az egyébként is jól fejlett mindennapi énünkkel. Ezek egy részét a hétköznapi életben is nap mint nap gyakorolhatjuk, a megszokott tevékenységeink közben. Ilyen lehet például az önkéntesség, amennyiben megfelelő lelki viszonyulással végezzük. 

Mit jelent ma önkénteskedni? Általában azt, hogy egyénileg vagy közösen teszünk valamit a környezetért, az élővilágért vagy a rászorulókért. Egyfajta társadalmi szolgálatot értünk alatta, valamit, amit másokért teszünk, és nem kérünk érte cserébe semmit, se pénzt, se egyéb ellenszolgáltatást. Ezek a tevékenységek, mivel jobbításra irányulnak, erősítik a felelősségvállalást, és azt a tudatot is, hogy képesek vagyunk tenni valamit, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen. Erre ma egyre nagyobb szükség van, hiszen a megannyi válság közepette egyre többen érzik úgy, hogy tehetetlenek, és ez a tehetetlenségérzés idővel szorongásba csaphat át. Önkéntes munkát végezni már emiatt is jó. Segítségével részesévé, sőt alkotóivá válhatunk a változásoknak, nem csupán elszenvedjük őket. 
 

Létezik egy tulajdonság, vagy pontosabban erény, amely leginkább a lélekben erős emberek jellemzője: a lélekjelenlét. A különböző fogalommagyarázatok egyetértenek abban, hogy ez a nehéz helyzetekben válik nyilvánvalóvá, mégpedig úgy, hogy valaki képes egy adott pillanatban jól reagálni, jó döntést hozni, nem veszíti el a fejét, nem esik kétségbe. Régiesen lélekéberségnek hívták, utalva arra, hogy éppen azért képes valaki minderre, mert éber, mert jelen van.

Legtöbben képesek vagyunk arra, hogy a már jól ismert, begyakorolt helyzetekben ébernek mutatkozzunk. De a valódi erő éppen azokban a helyzetekben nyilvánul meg, amikkel még nem találkoztunk korábban. Ebből következik, hogy több szintjét is meg lehet különböztetni a lélekjelenlétnek. Az alapszint az, amikor felkészülünk arra, hogy ismert nehézségekre jól tudjunk reagálni, és a következő, amikor mindez az addig ismeretlen helyzetekben is sikerül.

Sokan azért fordulnak a Ji Kinghez tanácsért, hogy elkerüljék a nehézségeket. Ez jellemzően talán annak az embernek a törekvése, akinek a hétköznapjait az az igyekezet határozza meg, hogy sokat kapjon abból, ami kellemes, és messziről elkerülje a kellemetlenségeket.

Elménknek megadatott az, ami semmi más részünknek sem sajátja: önmagáról gondolkodhat. Érdemes belefogni ebbe az „öngondolkodásba”, hogy az elme valóban a feje legyen az ember egészének. Rövid elmélkedés után is észrevesszük magunkban elménk kettős természetét. Mintha két szeme lenne: az egyikkel folyamatosan a konkrét világba tekint, fogalmakat határoz meg, hiszen azok között érzi otthon magát, és elemzéseivel foglalatoskodva meglepően sokat időzik érzéseink-érzelmeink rendezgetésével, gyakran ismétlésével. Másik szemével azonban, ha csak pillanatokra is, de képes kinézni a látható és információkkal bekerített szférából, amikor az elemzéseket és a körkörösen visszatérő gondolatokat otthagyva pártatlanná válik, amikor már nem homályosítják el ítéletei, és teret ad az olyan, biokémiai képletekkel leírhatatlan belső jelenségeknek, mint az intuíció, a hit, vagy a magas szintű, megmagyarázhatatlanul működő szeretet.

Elménknek megadatott az, ami semmi más részünknek sem sajátja: önmagáról gondolkodhat. Érdemes belefogni ebbe az „öngondolkodásba”, hogy az elme valóban a feje legyen az ember egészének. Rövid elmélkedés után is észrevesszük magunkban elménk kettős természetét. Mintha két szeme lenne: az egyikkel folyamatosan a konkrét világba tekint, fogalmakat határoz meg, hiszen azok között érzi otthon magát, és elemzéseivel foglalatoskodva meglepően sokat időzik érzéseink-érzelmeink rendezgetésével, gyakran ismétlésével. Másik szemével azonban, ha csak pillanatokra is, de képes kinézni a látható és információkkal bekerített szférából, amikor az elemzéseket és a körkörösen visszatérő gondolatokat otthagyva pártatlanná válik, amikor már nem homályosítják el ítéletei, és teret ad az olyan, biokémiai képletekkel leírhatatlan belső jelenségeknek, mint az intuíció, a hit, vagy a magas szintű, megmagyarázhatatlanul működő szeretet.