történelem cikkek

Janus a kezdetek istene volt, akinek ősiségéhez nem fér kétség. Eredete sokak szerint etruszk gyökerekre vezethető vissza, ő maga azonban olyan istenség, amely Rómához kapcsolódott, de túlélte az ókort, és a mai napig használjuk a „Janus-arcú” kifejezésünkben. Ez mostanra valamilyen álcára, olyan kettősségre utal, amely a kétarcúsággal párosul, de csak azért, mert az évszázadok során elfelejtettük ennek a szimbólumnak a valódi jelentését.

„Az a különbség egy vízen lebegő fatörzs és az ugyanabból az anyagból készült bárka között, hogy az utóbbinak vannak evezői és ár ellen is haladhat.” (N. Sri Ram)

Fiatalkoromban hallottam ezeket a szavakat. A mondat nem Sri Ram valamelyik előadásán hangzott el, és nem tudom, könyvbe foglalta-e valaha is. Beszélgetés közben vetődött fel. Sokat gondolkodtam róla, és akkoriban, amikor formát kezdtem adni a fennkölt eszméknek egy klasszikus értelemben vett filozófiai iskola keretei között, a fatörzs és a bárka képe mélyen hatott a gondolataimra, érzelmeimre és tetteimre.

Mára számos kutatás bizonyítja, hogy amit lélekben vagy gondolatban átélünk, annak a testünkre nézve is következményei lesznek. Olvasni betegségek pszichés gyökeréről vagy a pozitív gondolatok gyógyhatásáról. Test és lélek ilyetén vélt kapcsolatára alapozták hipotézisüket amerikai kutatók, amikor azt vizsgálták, vajon a bűntudat és a fizikai súlycipelés – a köznyelvi fordulatnak megfelelően – csakugyan hasonló élettani és viselkedési hatásokat vált-e ki.

Az ókori görögök válságfogalma manapság aktuálisabb, mint valaha. Tetszik, nem tetszik, a válság nyilvánvalóan jelen van, ami azt jelenti, hogy a változás pillanatában élünk, a csúcsszögnek a hegyénél tartunk, ahol a két szár találkozik. Válság, avagy változások idején minden ingatagnak tűnik. A bizonytalanság és a kétely nap mint nap felbukkan, és senki nem akar nagy vállalkozásokba fogni, mert kiszámíthatatlan, mi történik majd holnap.

Tűzeső elől menekülő lakókocsi,  két összeomló felhőkarcoló között átsuhanó repülőgép,  a tengerben elmerülő város – ilyen és ehhez hasonló látványelemek szerepelnek a novemberben mozikba kerülő 2012 című film előzetesében, amelyet a Holnapután, valamint A Függetlenség Napja alkotásait is jegyző Roland Emmerich német producer rendezett.

A katasztrófafilmes klisékkel dolgozó mű azért is kerülhetett ennyire a figyelem középpontjába, mert a világvége időpontját kijelölő címbéli dátum egy több ezer éves, mára letűnt civilizáció szellemi vezetőinek, a maja papoknak a jóslatához kötődik. De kik is voltak a maják, és mit is jövendöltek valójában papjaik erre az időpontra?

A rómaiak úgy gondolták, hogy élni jó dolog, és ezért, ha lehet, ki is kell használni. Öröm a hosszú és jó élet, amikor megadatik mindenféle földi boldogság, de akkor sincs baj, ha hamarabb jön el a halál. Ez egy furcsa kettősséget alkotott: egyrészt nagyon sokra becsülték az életet, amíg tartott, de amikor eljött a halál ideje, vagy választani kellett, hogy meghaljon-e az ember vagy szégyenben maradjon, akkor inkább a halált választották. Egy olyan szemléletet képzeljünk el, amelyben a halál teljesen egyenrangú az élettel. A halál önmagában nem rossz, csupán valami más ahhoz képest, hogy épp abban a világban, amely a szemünk előtt van, mi zajlik.

A pszichológia szó eredete az ókori Görögországig nyúlik vissza, Erósz és Pszükhé mítoszához. Ebben a mítoszban egy kettősség jelenik meg: a szárnyas Erósz az, aki meglátogatja Pszükhét, a fiatal Pszükhé pedig az, aki képes arra, hogy együtt éljen a szárnyas Erósszal (Erósz Pterosz a lélek szimbóluma), de csak addig, amíg meg nem pillantja.

Különböző formákban ugyan, de minden kor emberét foglalkoztatta az a kérdés, hogy közösségi szinten hová jut el az emberiség vagy éppen saját népe. A múlt ismerete elválaszthatatlan volt a jövő ismeretétől. A hagyományos társadalmakban ugyanis a múltra való visszaemlékezés volt az alapfeltétele annak, hogy az ember felnőttként teljes jogú tagja lehessen népének. Ezt is szolgálták az ősökről szóló mítoszok, történetek, legendák. A legfontosabb a gyökerek, a kezdet ismerete volt, hogy visszanyúljanak egyfajta „örök időbe”, amelynek eseményei apáról fiúra szálltak.