Árnyékaink megvilágítása

    szélfútta gyertyalángIdőről időre egy-egy újabb sötét, nehéz és nyomasztó időszak jön el az életünkben. Bármennyire is szeretnénk kiutat találni, csak homály vesz körül bennünket. Csüggedés vesz erőt rajtunk, és bármihez is fogunk, balul üt ki, szinte már azelőtt, hogy nekiláttunk volna.

    Ezek a mi éjszakáink, amelyekben azonban ugyanúgy győznünk kell.

    Senki sem fog helyettünk fényt gyújtani a sötétben. Tanuljuk meg, hogy ne kívülről várjuk a megoldást.

    Ha kívül meg tudjuk látni a fény forrását, ez azt jelenti, hogy egy elfeledett sarokban bennünk is ott a fény. Nem vagyunk különleges lakói ennek a világnak, bennünk is ugyanaz van, mint a világmindenségben: fény és sötétség, és képesek is vagyunk mindkettő megteremtésére.

    Gyújts fényt a lámpásodban.

    Gyújts fényt egy mosolyoddal, akkor is, ha eleinte erőltetettnek tűnik.

    Gyújts fényt azzal, hogy érdeklődsz valami új dolog elsajátítása iránt, vagy olyasvalami iránt, amit addig nem értettél meg.

    Gyújts fényt azzal, hogy meghallod a téged körülvevő embereket.

    mécsesGyújts fényt azzal, hogy figyelsz mindenre, ami körülötted történik – és váratlanul rád köszönnek a csodák.

    Gyújtsd meg a remény fényét a holnapért, sőt tedd meg már a mai napért is. Szemléld örömmel tetteidet, és végezd őket olyan jól, hogy elégedettség szülessen benned. Ne keseregj azon, hogy mások mit tesznek vagy nem tesznek, összpontosíts saját feladatodra, és látni fogod, hogy a többiek nem is teszik annyira rosszul a dolgukat, mint ahogyan kezdetben hitted.

    Lásd be, hogy fontos a célod, bármennyire szerény legyen is, mert így leszel képes változtatni az életeden. Mert ez lesz a kezdete az éjszaka sötétje felett aratott győzelmeidnek.


     

    photo credit:Vincent Lock and Manuel Marín