Delia Steinberg Guzmán

Az intuíció

A gondolatok útján működő racionális gondolkodáson túl, amiről azt mondtuk, hogy az elmét formálja, az ember a gondolkodásnak egy másik, finomabb formájával is rendelkezik: az intuícióval. Az egyik a megismerés fonalait szövi: ez az ésszerűség. A másik azonban közvetlenül ragad meg mindent: ez az intuíció. A megismerésnek ezt a módját az intelligenciához kapcsoljuk.

Az agresszió

Sajnálatos módon a ma emberének természetéhez hozzátartozik az agresszió. Bármelyik pillanatban és a legkisebb ingerre kitör, akár indokolt, akár nem. Olyan erőről van szó, amely lappangva várja, hogy kirobbanhasson, mintha egy zabolátlan, sebes sodrású patak volna, és amelynek bár nem könnyű felderíteni az eredetét, mégsem engedhetjük, hogy kifogjanak szerény elemzőképességünkön.

Mindenekelőtt kétféle agresszivitást különböztethetünk meg: a felnőttekre jellemzőt és a fiatalokét.

Bölcsesség vagy ismeret

Bacon már évszázadokkal ezelőtt megállapította, hogy egyeseknek az ismeretszerzés véget ér kíváncsiságuk kielégítésénél. Egy 19. századi mester pedig hozzátette, hogy Bacon éppen olyan jól fogalmazta meg ezt a már-már elcsépelt igazságot, mint azok az elődei, akik megkülönböztették egymástól a bölcsességet és az ismeretet.

Új korszak, régi tudomány

Sokszor hallhattuk és olvashattuk már, hogy a technika korában élünk, és sosem felejtik el kiemelni az ezzel járó összes előnyt sem. A folyamatok szabályozottak; az elektronizálás kiterjed az élet minden területére; a gépek mindenütt felváltják az emberi munkát; az elektronikus kommunikáció lerövidíti a távolságot és az időt. Csaknem elértük a várva-várt mennyországot, ahol temérdek szabad időnk marad mindennap és egy héten több napot nem kell majd munkába járni/és egy héten még több szabadnapunk lesz…

A Föld, az állatok, az ember…

„Kényszert érzünk, hogy egészségesnek és szépnek kell maradnunk. Ha pedig még arra is futja, akkor divatosan is kell öltözködnünk. Ezalatt pedig a Föld, amelytől otthonunk, testünk és egészségünk függ, a betegség nyilvánvaló jeleit mutatja.” „Ha az erdőket tényleg a kipusztulás fenyegeti, ha a növény- és állatvilág egyaránt haldoklik, akkor nagy baj van a világban. Lehet, hogy a Föld panasza szól az emberekhez, akik nemigen bánnak vele élőlényként.

A szimbolikus nyelv

Több évszázaddal azelőtt, hogy a tömegtájékoztatás közismertté tette volna a pszichoanalízis felvetéseit, a bölcsek már tudták, hogy az emberek szimbólumokon keresztül fejezik ki magukat, és hogy a viselkedésük mögött sokkal mélyebb tartalmak húzódnak meg, mint ahogy az elsőre látszik.
És ha ebben nincs is semmi újdonság, az azonban üdvös újítás lenne, ha igyekeznénk megragadni a szimbólumok jelentését, mivel ezek többé-kevésbé mindannyiunkra hatással vannak.

A fájdalom

Van egy kérdés, amelyet kimondva vagy kimondatlanul napról napra, egész életünkben pedig túlságosan sokszor teszünk fel magunknak: Miért szenvednek az emberek? Mi végre a fájdalom?

Ez a kérdés olyan valóságra utal, amelyből nincs menekvés. Mindenki szenved; kinek ezért, kinek azért, de mindenkinek vérzik a szíve, és hiábavalóan törekszik a boldogságra, amelyet örömök és gyönyörök szakadatlan láncolataként képzel el.

Szabadnak lenni

Az utóbbi időben az emberiség értékskáláján látszólag egyre magasabban helyezkedik el a szabadság mint az élet egyik legbecsesebb kincse. Így aztán mindenki vívja a maga harcát ezért a nagyra becsült trófeáért. Mindenki szabad akar lenni, de csak kevesen tudják, hogy a szabadság értékét az alkalmazása adja…

Az örök kereső

Nem beszélhetünk filozófiáról anélkül, hogy szót ne ejtenénk a filozófusról; nem beszélhetünk az ideák világáról anélkül, hogy szót ne ejtenénk arról az emberről, aki képes átültetni a gyakorlatba ezeket az ideákat. A filozófus, a bölcsességet szerető ember egyik legfontosabb jellemzőjének örök kereső mivoltát mondhatjuk. Harcos tűz élteti, és csak akkor nyugszik meg, ha végül eljut a bölcsességhez, bár nem tudni, ekkor nem indul-e másvalami keresésére, amit ma még nem érthetünk és nem is érhetünk el.

Mi az ihlet?

Ez a kérdés azoknak a valódi mesterművek, zseniális alkotások láttán fogalmazódhat meg bennünk, amelyek alkotóit mintha különleges, náluk mindenképpen magasabb rendű erők vezérelték volna. Miféle varázslat vezette a kezüket? Milyen rendkívüli áramlatokat voltak képesek követni?

Ez a kérdés akkor jön elő, amikor legjobb érzéseinket és gondolatainkat szeretnénk kifejezni, de nem találjuk hozzá a fogódzót. Akkor is felmerülhet, amikor gondolati és érzelmi téren kiüresedünk, és úgy érezzük magunkat, mintha az élet taszigálta csont- és húsbábok lennénk.