A művészek keze munkáját dicsérő festmények, szobrok, az ókori építmények domborművei és képei a hősöket és hősnőket mindig fiatalnak ábrázolják. Ez talán a művészeti alkotás nyilvánvaló változatlanságának tulajdonítható, hiszen nem tud megjelenni rajta az öregedés. Mégis valószínűbb, hogy különleges jellemzőként mindig szándékosan kihangsúlyozták a fiatalságot.
A hősök hőstettek egész sorát viszik véghez, számtalan nehézségbe ütköznek, sőt súlyos, vagy akár halálos sérüléseket is szerezhetnek, de sohasem öregszenek meg. Múlnak az évek, kalandok követik egymást, de a hős megőrzi erejét, mintha az idő nem lenne más, mint gyengéd, bőrét simogató szellő. Lehet, hogy itt is csupán arról van szó, hogy a mítoszok sem öregszenek, de nagyon is lehetséges, hogy érdemes más, mélyebb jelentésű szimbólumokra gondolni.
A hősök örök fiatalsága mindig szembetűnő, sugárzó fizikai és szellemi erő birtokában vannak, amelyet semmi sem tud elhamvasztani.
Ha a hős megőrzi emlékezetében szellemi származásának tudatát, ha a földi élet nem feledteti el vele halhatatlan gyökereit, akkor fiatal, erős és bátor marad élete végéig, legyen az bármennyire hosszú is.
Aki felismeri kettős természetét, a szellemit és a földit, és előnyben részesíti az előbbit az utóbbival szemben, az hős lesz, aki külön tudja választani isteni és emberi részét. Ha hű marad szellemi természetéhez, és az anyagi szükségletek nem hitetik el vele, hogy ők jelentik életének értelmét, akkor rátalál az örök fiatalság forrására. A szellem maradandó természete élete minden területére kihat, még a kinézetére is.
Az annyira vágyott fiatalság, amelynek az istenek és a hősök a kegyeltjei, olyan belső energia, amely folyamatos életerőben, cselekvésre ösztönző érzékenységben és éber elmében nyilvánul meg, amely a legkisebb részlet felett sem siklik el. Táptalaja a szilárd erkölcs, a képesség az önmagunk fáradhatatlan tökéletesítésére és a természetet irányító törvények megfigyelésére, valamint kapcsolódás minden élőhöz.
Emberi hősiességünk arra vezet, hogy ráleljünk saját erőnkre, hogy uralhassuk az időt és cselekvésünk folyamatos legyen. Nem annyira nehéz elérni.
Elegendő, ha tudunk érezni, és érzelmeink közül ki tudjuk választani azokat, amelyek segítenek abban, hogy érzékenységünk egészséges maradjon, vagyis ne engedjünk be sötét és negatív érzéseket.
Elegendő, ha tudunk gondolkodni, tudatunkat magas szintű elfoglaltságok és kutatások magaslatán tudjuk tartani, és elkerüljük az ürességet, amely utat enged annak, hogy zavaros és káros gondolatok szivárogjanak be észrevétlenül.
Elegendő, ha tudjuk, hogy a természet részei vagyunk, ha értjük és tiszteljük törvényeit. Ha így cselekszünk, teret engedünk a természetes erkölcsnek és az életünket gazdagító szent érzékelésének.
Elegendő, ha mindennap megújult lelkesedéssel kelünk fel, és úgy nézünk szembe mind¬azzal, ami ránk vár – ha hétköznapinak is tűnik –, mintha a legizgalmasabb kaland lenne.
Elegendő, ha magasztos álmokat szövünk, és nemes eszmék felé fordulunk. Segítsünk inkább másokat, minthogy saját önző vágyainkat követnénk.
Elegendő, ha megfogadjuk ezeket az egyszerű életvezetési tanácsokat, hogy az örök fiatalság hű társunkká váljon. Ő az igazi hős kísérője. A hős nagy győzelme.