Látni bekötött szemmel

    gondolkodó lányNehéz manapság igazságosság dolgában jó tájolóra lelni a gondolatok és az érzelmek tengerén. Miközben folyton hajtunk és mégis ezernyi teendő vár ránk türelmetlenül, egyre-másra úgy érezzük, mintha életünk hajóját sötét éjszakában dobálná a szél szeszélye. Talán már nem is mi vagyunk a kapitány, hiszen fogalmunk sincs, mit tegyünk, honnan szerezzünk még néhány percet, kitől kérjünk szívességet és kinek mondjunk nemet. Bolyongásunknak ráadásul gyakran nemcsak mi magunk, hanem embertársaink is áldozatul esnek, akiket dühünkben ok nélkül megsértünk, tehetetlenségünkben vadul kritizálunk. Olykor nem is nyíltan, csak magunkban, és talán utólag meg is bánjuk, hiszen tudjuk, hogy nem voltunk igazságosak.

    A római filozófuscsászár, Marcus Aurelius a nevelőapjában, Antoninus Pius császárban olyan embert látott, aki mindig helyesen döntött és helyesen látott másokat: „megfigyeltem szelídségét és érett megfontolással formált ítéletéhez való állhatatos ragaszkodását… mindenkivel következetesen érdeme szerint bánt el, s nagy tapasztalata volt annak elbírálásában, hol van szükség nekifeszülésre, hol a gyeplő lazítására.” Talán ez a szelíd és érett ítélőképesség az iránytű, amelyet mi is sokszor hiányolunk? Talán épp erre volna szükség, amikor nem találjuk az irányt és emiatt úgy érezzük, nem tudunk józan döntést hozni, vagy unos-untalan mások tetteinek és tulajdonságainak bírálásával vagyunk elfoglalva az előrevivő cselekvés helyett?
     

    Az elfogult ítélet: ítélkezés

    A bírói gyakorlatban az ítész nem járhat el olyan ügyben, ahol valószínű az elfogultsága. Képzeljük csak el, milyen lenne, ha függetlenül attól, mit követtünk el és mit nem, elsősorban aszerint ítélkezne felettünk egy bíró, hogy milyen napja van, haragszik-e ránk, tetszik-e neki a kinézetünk, kedvére való-e a humorunk.

    Azonban ha rossz passzban vagyunk, ha fáradtság vagy levertség vesz rajtunk erőt, vagy olyan döntés elé kerülünk, amelyhez tudásunk még nem elegendő, mégis megesik, hogy ilyen szempontok alapján skatulyázunk be másokat. Ilyenkor inkább az érzelmeink „gondolkodnak” helyettünk. Ezért már nem fontos, milyen a másik, milyen érdemei születtek, miben jó és miben kell valóban javulnia, mert már csakis rosszkedvünkön át alkotott képünket látjuk, amely csak a legrosszabb arcát engedi át kritikánk hályogos szűrőjén.
     

    Mi kerüljön a mérlegre?

    iustitiaA jog igazságosságának jelképe a római Iustitia istennő, akinek be van kötve a szeme, hogy ne kísérthesse elfogultság. Amikor nem csap be pillanatnyi állapotunk, amikor nemcsak a csalóka felszínt látjuk fáradtságunk vagy érzelmeink fátylán át, hanem a dolgok mélyére tekintünk, olyankor teret nyer intelligenciánk, amely megvilágítja a lényeget.

    Ha képesek vagyunk egy helyzetet több szemszögből vizsgálni, ha nem várjuk el, hogy minden és mindenki a mi elvárásainkhoz, kényelmünkhöz igazodjon, sikerülhet objektívebben, szelídebben és érettebben közelíteni a problémákhoz. Ekkor, akárcsak a kezében mérleget tartó istennő, mentális mérlegünkön mi is összevethetjük az ellentétes érveket, hogy a legértelmesebbet válasszuk.
     

    Az elmeél és a penge kardél

    Iustitia másik kezében pedig ott a kard, hiszen – ahogy Pius császár is látta, hol van szükség nekifeszülésre és elengedésre – a helyes ítélőképesség éleslátása nemcsak a megértést, belátást és döntést foglalja magában, hanem a végrehajtást és alkalmazást is. A kard szimbolizálja a cselekvést, amely rendet vág a világban, és érvényre juttatja a bölcs belátást.

    Ha eljutottunk a mostani tudásunk szerinti legjobb választáshoz, a döntés felszabadít. Megszűnik a gúzsba kötöttség mozgásképtelen állapota, és újra képesek leszünk cselekedni, végigvinni elhatározásunkat, csakhogy gyötrődés nélkül, önazonosan. Így már nem lesz nehéz nekikezdeni az újnak, kitartani a helyes döntés mellett vagy épp felhagyni az idejétmúlttal.

    Ha tehát sikerül tartózkodnunk az elfogult ítélkezéstől, és igyekszünk olyannak látni a történéseket, másokat, amilyenek valójában, nemcsak embertársaink igaz arcát pillanthatjuk meg lelki szemeink előtt, de a gondolati-érzelmi tájolónk sem zavarodik már annyiszor össze. Ahogy elménk képessé válik a helyzetmeghatározásra, egyre biztosabban igazít el az éjszakai tenger hullámain.



    photo credit: Angel A. Acevedo via Flickr
    Cimkék