Nagy Ildikó cikkek

Érezzük bár soknak vagy kevésnek mögöttünk álló éveinket, biztos, hogy nem múltak el észrevétlenül. Az idő nyomot hagy rajtunk, nem csupán a hossza, hanem a minősége is, amit hoz és ahogy megéljük. A kínai asztrológia nagy hangsúlyt fektet az idő minőségi jellemzőire, és arra hív, hogy összhangba hozzuk magunkat egy nagyobb, az univerzum ritmusára hangolt rendszerrel. Ha teszünk némi erőfeszítést, akkor ennek a lüktetésével, áramlásával együtt haladva, könnyebbé tehetjük az életünket.

A jövő fürkészése mindig le tud kötni bennünket, de idén talán, a hátunk mögött kétévnyi járványhelyzettel, még erősebb bennünk az igény, hogy valami biztatót, reménykeltőt, de legalábbis valamilyen fogódzót találjunk az elkövetkező hónapokkal kapcsolatban.

Társas érintkezéseinkben és személyes kapcsolatainkban egyre nagyobb szerepet kapnak a virtuális kommunikációs csatornák. A mobileszközökön sebtében olvasott e-mailekben, a Facebookon, Twitteren és a gombamód szaporodó közösségi médiumok oldalain futótűzszerűen terjednek az angol eredetű kifejezések és rövidítések. Az eredetileg az üzleti hatékonyságot és az ügyintézés gyorsaságát szolgáló sűrített formák mára baráti és családi körben is szinte helyettünk beszél(get)nek.

Herkules (görög nevén Héraklész) próbatételei lépcsőről lépcsőre újabb és újabb képességek kifejlesztésére sarkallják a hőst, míg végül kiérdemli az istenek társaságát és halhatatlanná válik. Ezzel a mítoszok „ráígérnek” bármely szuperhős szuperképességeire, hiszen Pókembertől nem a kezéből kilövellő pókhálót, Tony Starktól pedig nem a röpképes páncélt irigyli a néző, hanem azt a belső erőt, amely képessé teszi ezeknek az eszközöknek a kifejlesztésére és használatára. A mítoszok példái éppen arról beszélnek, hogy miként tehetünk szert olyan belső erőre, amellyel felfegyverkezve már bármilyen külső és belső akadállyal meg tudunk küzdeni.

Év elején általában ki-ki vérmérséklete szerint feszegeti a jövőt – latolgat vagy lemondóan legyint, izgatottan lapozgatja a magazinok állásfoglalásait a következő év „kedvező” vagy „kedvezőtlen” hatásairól, vagy épp fittyet hány a különböző jóslatokra. Valójában mindannyian azt szeretnénk tudni, hogy szívünknek kedves terveink, céljaink megvalósulhatnak-e, egyszerűbben: hogy hogyan lehetnénk – idén is (vagy idén végre) – boldogok.

1911 telének elején két csapat indult el a Föld utolsó ismeretlen pontja, a Déli-sark meghódítására. Robert Falcon Scott brit haditengerész-tiszt és Roald Amundsen norvég felfedező csaknem egyszerre, azonban egészen különböző motivációval, felkészültséggel vágott neki. Scottot a dicsőségvágy mellett a tudományos ambíció és a hazafias érzület is fűtötte. Hazáját nemcsak a felfedezés győzelmével, de a még fel nem derített földrész gondos tanulmányozásával, kutatásokkal és mérésekkel is szerette volna gazdagítani.

Egyéni fejlődési utunk keresése mellett nem kevésbé feszítő a kérdés: vajon merre tart az emberiség? Civilizációnk távlatai legalább annyira mozgatják a gondolatainkat, mint saját boldogulásunk. Hova tart az emberiség? És hogyan jutunk el oda? És vajon – Platón képét használva – a „kulturális piramis” négy oldala közül, a tudomány, a vallás, a politika vagy a művészet határozza-e meg valójában a haladást?

A természetben „hajnalodik”, új ciklusra elevenedik a világ, amelyben ismét Mars (aki március névadója) és Aphrodité ereje hozza az új kezdet lendületét. Ahogy az őszi hulló leveleket sem lehet visszakérlelni a fákra, a szirmaikat bontó tavaszi virágokat sem lehet visszaparancsolni a rügyekbe, és az Élet újult erővel nekivág az éves körforgásnak.

Akár kétkedő, akár reménykedő töprengéssel olvassuk az asztrológiai elemzéseket, kimondva-kimondatlanul azt várjuk, hogy most végre előkerül a kincset érő tudás, amely hozzásegít bennünket mindennapi kérdéseink és gondjaink megoldásához. Az ősi (asztrológiai, gyógyászati, bölcseleti) rendszerek üzenete azonban túlmutat a „hányszor leszünk idén szerelmesek” vagy a „mennyi pénzünk lesz idén” kérdéskörein. Nagyobb egységben vizsgálják a minket körülvevő és a bennünk zajló jelenségeket, mert az embert a Természet részének tekintik.

Az ember évezredek óta ismeri a mítoszokat, és tudatosan vagy tudattalanul kutatja az e világ szimbólumai mögött rejlő tudást. Az első látásra kalandos és mesebeli színterek eseményei, szereplői, az istenek és istennők egyaránt mintát és tanulságot hordoznak. Nincs ez másként a görög mítoszok talán egyik legellentmondásosabb alakjával, a gyönyörű és magasztos Hérával sem, aki egyszerre nővére és hitvese az Olümposz legfőbb istenének, Zeusznak, Ég és Föld urának. Számos történetben jelenik meg féltékeny, pusztító haragú istennőként, de valójában a házasság, az otthon védelmezője, a törvények és az égi rend őrzője, aki egyszerre változékony és megingathatatlan, és aki az Egek Urának hatalmát és élő erejét szimbolizálja.

Ismét egy évszakváltás küszöbén állunk, egyre csupaszabbak a fák, szürkül az idő, nyúlnak az éjszakák. Sokan úgy érezhetik, hogy a kimerültség miatt a kedélyállapotuk is megsínyli a télre való átállást. A lehűlés, a nedves időjárás, a korai sötétedés hatására megváltozó hormonháztartás kihívások elé állítja immunrendszerünket is, kihat energiaháztartásunkra. Hogy mit veszünk magunkhoz – legyen az olvasmány vagy táplálék, lelki vagy fizikai frissítő –, nagyban befolyásolja közérzetünket. Gyógyteák, fűszernövények, de akár illóolajok segítségével is hatékonyan támogathatjuk védekezőképességünket, hogy több erő maradjon az év végi ünnepvárásra, tapasztalat-levonásra, az új évre való felkészülésre.

Ősszel, a természet „megőszülésével” ismét előtérbe kerül a változás, az elmúlás, a halál gondolata. Ha akarjuk, ha nem, körülöttünk minden szüretre, számvetésre késztet. De a halál nem feltétlenül jelenti minden érték, s köztük a legértékesebb, az Élet elvesztését. A legtöbb ókori kultúrában és gondolkodónál megtaláljuk a földi életeken átívelő Élet, a túlvilági lét és a visszatérés gondolatát is.

Akármit is tanulunk, bármi is a hivatásunk – vagy bármi is lesz, amint elvégeztük az iskoláinkat – időről időre felmerül ugyanaz a kérdés: a tanulni tudás. Mivel ezt általában nem tanítják, ezért mindenki úgy tanul, ahogy éppen megszokta – több-kevesebb sikerrel. Bekerülünk az egyetemre, a főiskolára, új munkahelyünkre, ahol elvárják tőlünk, hogy gyorsan és egyre többet sajátítsunk el. Igen ám, de hogyan?

Bár látszólag minden élethelyzet, esemény egyszeri és megismételhetetlen, valójában vannak olyan általános törvényszerűségek, amelyek felismerhetőek ezekben. Ilyen például a ciklikusság törvénye, hiszen egy ember életének, egy eseménynek, egy projektnek vagy akár egyetlen napnak is jól megfigyelhető íve van. Mindennek van egy kezdete, egy kibontakozása, egy kiteljesedése, egy lecsillapodása és végül egy megnyugvása, amelyből egy újabb kezdet születhet.