Klebercz Orsolya cikkek

A klasszikus értelemben vett filozófia már a kezdetektől a bölcsességet keresi, valami egyetemlegeset, a minden embert összekapcsoló közös tudást. Kínától Görögországig, legkorábbi eleinktől a ma emberéig. Keresték a titkát, hogyan foglalhatnák össze, mi is a világ, hogyan jött létre, mi a célja, és benne mi a szerepünk, honnan jövünk, hová tartunk. Olyan ismeret ez, amely – ha elsőre elvontnak tűnik is – megalapozza a világnézetünket, a magunkhoz és másokhoz való helyes viszonyulásunkat és a cselekedeteinket is.

Mindezek miatt az egyik legfontosabb tanulmányozási területe a természet, és mindazok a törvényszerűségek, amelyek minden élőlényre egyformán hatnak. Mi is lehetne egyetemesebb? A legelső filozófusok úgy tartották, hogy a természet megértésével jobban megértik önmagukat, hiszen az ember mikrokozmosz: minden megvan benne, ami a makrokozmoszban, és semmi sincs benne, ami emebből hiányzik. Bármelyiket kutassuk is, felfedezhetjük a másik mozgatóit.

Giordano Bruno kora óta sokat változott világunk és ahogyan a világot szemléljük. A szabad sajtó, a szabad véleménynyilvánítás, a vallási és lelkiismereti szabadság forradalma javarészt felszámolta a máglyákat és a tiltólistákat, és néhány évtizeddel ezelőtt a közvélemény még megegyezett abban, hogy a jövő, amely felé haladunk, a szabadság, a tudás és az emberi jogok kora lesz. Ma azonban mintha repedezni látszana ez a jövőkép: a társadalmi feszültségek kiéleződése, az újra fellángoló fanatizmus és ellenpontja, a terjedő cinizmus és közöny újabb sürgető kérdéseket vet fel a szabadság mibenlétével kapcsolatban.

Életünk minőségét jelentősen befolyásolják emberi kapcsolataink és a többiekhez fűződő viszonyunk. Mégis, egyre erősebben mérgezi hétköznapjainkat a gyűlölet és az ebből fakadó félelem. A szélsőségek együtt járnak: ahol gyűlölködnek, ott félnek, és aki gyűlöletet kelt, gyűlölettel telve beszél vagy cselekszik, joggal fél attól, hogy őt is gyűlölik. Végül már senki sem tudja, hol kezdődött ez az ördögi kör…

A fenti gondolat Senecától, a kétezer évvel ezelőtt élt római filozófustól ered. Biztosan azért, mert ő is találkozott már ún. „sütemény-gondolatokkal”. Ezek manapság leginkább a közösségi oldalakon terjednek virágos réttel és kiskutyákkal, meg néhány, az élet értelméről szóló velős bölcsességgel. „Mennyire igaz!” – sóhajtunk fel olvasásuk közben. A nehéz pillanatokban azonban ezek a léleksimogató gondolatok valahogy nem sietnek segítségünkre.

Ősszel, a természet „megőszülésével” ismét előtérbe kerül a változás, az elmúlás, a halál gondolata. Ha akarjuk, ha nem, körülöttünk minden szüretre, számvetésre késztet. De a halál nem feltétlenül jelenti minden érték, s köztük a legértékesebb, az Élet elvesztését. A legtöbb ókori kultúrában és gondolkodónál megtaláljuk a földi életeken átívelő Élet, a túlvilági lét és a visszatérés gondolatát is.

„Többfele húz a szívem, nem tudom, mit tegyek.” „Már azt sem tudom, mit akarok valójában.” „Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem visz rá a lelkem.”  Ismerős érzések? Talán mindenkit hatalmukba kerítenek olykor. Hogy nem új keletű a probléma, azt az is bizonyítja, hogy már Platónnál is találkozunk vele. Phaidrosz című párbeszédében a lelket egy olyan fogathoz hasonlítja, amelynek hajtója az értelem, a kocsit húzó lovak pedig a különböző vágyakat és késztetéseket testesítik meg.

Seneca, a kétezer évvel ezelőtt élt bölcs egyszer azt találta mondani, hogy a filozófia gyógyszer, nem sütemény. Biztosan azért, mert ő is találkozott már ún. „sütemény-gondolatokkal”. Ezek manapság leginkább a közösségi oldalakon terjednek csillagos éggel és kiskutyákkal, meg néhány, az élet értelméről szóló velős bölcsességgel. „Mennyire igaz!” – sóhajtunk fel olvasásuk közben. A nehéz pillanatokban azonban ezek a léleksimogató gondolatok valahogy nem sietnek segítségünkre.

A Szénások Európa Diplomás Terület. Az utóbbi egy évben többször nyújtottunk segítséget a Szénások Európa Diplomás Terület természetvédelmi kezelését végző Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságnak. Bontottunk régi vadkerítést, szállítottunk farönköket meredek hegyoldalon, kötélpálya segítségével... és kivágtunk több száz fenyőfát. De álljunk meg egy szóra! Miért kellett őket kivágni? Hogyan védjük azzal a természetet, hogy fákat vágunk ki? Mit is takar az valójában, hogy természetvédelmi kezelés? Mostanában szinte már csak az ember által okozott természeti katasztrófákról hallunk, és lassan kezdhet bennünk kialakulni az a kép, hogy az ember természetétől fogva kártékony. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az ember arra is képes, hogy felismerje a természet egységét, szépségét és harmóniáját. És azt sem, hogy mindig akadnak emberek, akik felelősnek érzik magukat, hogy ezt a harmóniát megőrizzék, vagy ha már megbomlott, helyreállítsák.

Az egészből kiragadott lényeg egyedi ábrázolása Nicholas Roerich művészetének egyik legjellemzőbb vonása. Az 1874-ben Szentpétervárott született Nyikolaj Konsztantyinovics Rerih az orosz Művészeti Akadémián tanult festészetet, eredendő intuitív fogékonyságát kifejezőkészségének fejlesztésével, és elméje pallérozásával egészítette ki, s éppúgy törekedett az erkölcsi tisztaságra. Az Akadémián kapcsolatba került olyan fiatal művészekkel, mint Muszorgszkij, Sztravinszkij vagy Saljapin, akik hozzá hasonlóan később a kor meghatározó alakjai lettek.

Ha az ember elképzel egy filozófiai beszélgetést, valószínűleg nem az jelenik meg előtte, hogy közben Prince, Prodigy, Geszti, Kispál és hasonlók dübörögnek a háttérben… jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mit keres az Új Akropolisz egy zenei fesztiválon. De valamit biztos, hiszen idén már nyolcadik alkalommal költöztünk ki a Szigetre kvízekkel, idézetekkel és az elmaradhatatlan Erénykerékkel.

Egy régi maja mítosz szerint a majmok egykor emberek voltak, akiket aztán elvarázsoltak. Nagyanyjuk visszaváltoztathatta volna őket emberré, de amikor megpillantotta a fura lényeket, nem bírta ki nevetés nélkül. Így a majmok azóta is az erdőben élnek, fáról fára ugrálva... Ez a történet ma mulatságosnak tűnhet, a nagyanyó reakcióján azonban talán nem lepődünk meg. Ugyanezt a derültséget látjuk a mai gyerekek arcán is, amikor az állatkert majomházában járnak. Mintha egy varázstükörbe nézve saját karikatúránkat pillantanánk meg, amely nemcsak alkatunkat, de viselkedésünket is feltűnően ügyesen „majmolja”.

Ami tény, az tény: több mint hatmilliárd ember él a Földön. Egyre súlyosabb kérdéssé válik, hogy hogyan tudunk mindenki számára elegendő élelmiszert termelni. És mivel a művelhető földek mennyisége korlátozott, ezért ez már csak a nagyipari mezőgazdaság eszközeivel sikerülhet. Gépesített termelés, műtrágyázás, növényvédő szerek, kártevőirtók... és ha ezek a módszerek már nem elegendőek, a következő lépést a génmódosított növények jelentik. Vagy mégsem?

Már a régi görögök is ismerték a „hó embert” (ú. m. tiszta ember), amelyet egyszerűsítve három, egymásba kapcsolt gömb formájában jelenítettek meg, és csak azért nem építettek már ők is hóembert, mert a mediterráneumban igen ritkán esett a hó.