Szabadság-e, ha nem tudunk láncainkról?

    „Fösvény idő, vak buzgalom, komiszság,
    Irigység, pimaszság, gonosz szerencse,
    S mi csak tévelygés, düh és durvaság van:

    Gyengék, hogy egem elhomályosítsák,
    Erőtlenek fátylat vonni szememre,
    Nem tehetik, hogy szép napom ne lássam.”


    Lány piros kendővel bekötött szemmelA fenti verssorok Giordano Brunótól származnak, akit 1600. február 17-én elevenen megégettek „eretnek” nézetei miatt, amelyekben a szellem szabadságát, a heliocentrikus világképet, a világegyetem végtelenségét és a lélek halhatatlanságát hirdette. A 16. századi humanistát azóta is a szellem és a gondolat szabadságának egyik mártírjaként tartják számon. Később a tudomány sokat igazolt nézeteiből, művei mégis évszázadokon át tiltólistán maradtak.

    Bruno kora óta sokat változott világunk és ahogyan a világot szemléljük. A szabad sajtó, a szabad véleménynyilvánítás, a vallási és lelkiismereti szabadság forradalma javarészt felszámolta a máglyákat és a tiltólistákat, és néhány évtizeddel ezelőtt a közvélemény még megegyezett abban, hogy a jövő, amely felé haladunk, a szabadság, a tudás és az emberi jogok kora lesz. Ma azonban mintha repedezni látszana ez a jövőkép: a társadalmi feszültségek kiéleződése, az újra fellángoló fanatizmus és ellenpontja, a terjedő cinizmus és közöny újabb sürgető kérdéseket vet fel a szabadság mibenlétével kapcsolatban.

    Az egyik ilyen kérdés pont az információs társadalom példátlan nyitottsága és ugyanakkor sebezhetősége folytán merül fel. Elgondolkodtató, hogy mára már megszokottá vált, hogy a leghétköznapibb szolgáltatás igénybevételekor is kisregény-hosszúságú felhasználói szerződéseket írunk alá. Olykor olvasatlanul, hisz kinek lenne ideje elolvasni? Az interneten közölt hírek, történetek egy jelentős részéről pedig magunk is tudjuk, hogy koholtak. Azért végigfutjuk, mert érdekes – a világlátásunkat azonban észrevétlenül ezek is alakítják.

    A ránk zúduló információáradat rászoktat bennünket, hogy hiányos adatok alapján hozzunk döntéseket és tájékozatlanul vagy féligazságok alapján formáljunk véleményt. Helyes dolog kiállni a véleményünkért, de különös módon az sehol sem elvárás, hogy véleményünk helyességéről, akár – utólag is – meggyőződjünk.

    Nincs ezzel nagy gond, amíg fogkrémekről, telefonszolgáltatókról és cicás meg kutyás videókról formálunk véleményt és hozunk döntéseket. A gondolati séma azonban rögzül, és legközelebb már emberi kapcsolatokról, társadalmi folyamatokról és etikai kérdésekben fogunk sommásan, megalapozatlanul, ámde annál magabiztosabban ítélkezni. Ez pedig olyan csapda, amely a látszólagos szabadság ellenére a legmélyebb fogságba taszítja szellemünket, mert nincs nagyobb rabság annál, mint ha nem is tudunk láncainkról.

    kultcikk.jpgBruno egy magyarul még nem olvasható művében, a Hősi megszállottságokban elmeséli kilenc ifjú szimbolikus történetét. Az ifjak a történet kezdetén egyetlen leány kegyeiért versengenek, majd egy isteni beavatkozás megpróbáltatások elé állítja és vakká teszi őket. Éveken keresztül bolyonganak a világban világtalanul, egy fontos lépést azonban már megtettek. Felismerték saját vakságukat, és ez lesz a kulcs, hogy végül visszanyerjék szemük világát.

    Az ifjak vaksága képletes. Egyiküket az irigység vakította el, másikukat az önsajnálat, a harmadik a szűklátókörűség és az anyagiasság csapdájába esett, a negyedik látását az esztelen szenvedély vette el. Közben keserűen panaszolják, miképpen vakultak meg, és keresik a gyógyírt – azzal azonban már tisztában vannak, hogy vakságuk oka önmagukban rejlik, és csak saját maguk szerezhetik vissza tisztánlátásukat. Ha magunkénak érezzük a szellem szabadságának forradalmát, akkor kezdjük ezt ott, ahol a legnagyobb hatalmunk van: saját szellemünk felszabadításával.

    Az igazságért olykor harcolni kell, de sokszor magunkkal, és nem valaki mással. Meggyőződéseink vállalásához ma is bátorság kell. A bátorság azonban nem egyenlő mások megsértésével, bántásával vagy semmibe vételével. A gondolkodás úttörőit minden korban gyanakvóan fogadta a közvélemény – de ez még nem jelenti azt, hogy minden másképp gondolkodó korszakalkotó zseni lenne.

    Mielőtt lángelmévé válnánk, csakugyan fel kell nyitnunk a szemünket. De nem valami szlogenszerű „eltitkolt igazságra” kell rácsodálkoznunk, hanem legelőször a legegyszerűbbre, a szókratészi „tudom, mit nem tudok” bölcsességére. Fogadjuk meg egy másik nagy tanító, Konfuciusz tanácsát, és még mielőtt gyorsított eljárásban bölccsé akarnánk válni, szeressük meg a tanulást. Az önálló gondolkodás nemcsak pallérozza az elménket, hanem felelőssé tesz önmagunk, saját életünk iránt. Lehetőséget ad, hogy valóban saját döntéseket hozzunk.
    Cimkék