Szakítsd el láncaidat!

    elefánt szeme közelrőlGyerekkoromban nagyon szerettem a cirkuszt, főképp az állatokat. Teljesen lenyűgözött az elefánt, minden gyerek kedvence. Előadás közben megfigyelhettük hatalmas méretét, tömegét és erejét… de feltűnt, hogy az óriási állat fellépés előtt és után a porond mögött egy kis karóhoz van kikötve. Mindössze egy láncot kötöttek az egyik lábára. A karó igen rövid volt, és szinte alig szúrták bele a földbe. A lánc hiába volt vastag és erős, egy ekkora állat, amely gyökerestől tud kitépni fákat, könnyedén kiszabadíthatta volna magát és elsétálhatott volna. Vajon mi tartotta ott? Miért nem szaladt el?

    Öt-hatéves lehettem, és mivel nagyon hittem a felnőttek bölcsességében, megkérdeztem a tanítómat, az apukámat és a bácsikámat is, hogy miért marad ott az elefánt.

    Egyikük úgy magyarázta, hogy az elefántot megszelídítették. Erre azonban rávágtam, hogy: „Ha megszelídült, akkor miért kell láncon tartani?”. Nem emlékszem, hogy kaptam volna megnyugtató választ. Idővel elfeledtem a karóhoz láncolt elefántot, és csak akkor jutott eszembe, amikor hasonló kérdéseken gondolkodó emberek társaságába kerültem. Néhány évvel ezelőtt aztán valaki elárulta nekem a választ. A cirkuszi elefánt azért nem szakítja el a láncát, mert kiskorától kezdve ugyanahhoz a cölöphöz kötik ki.

    Rácsok mögé zárt óriásBehunytam a szemem, és elképzeltem a karóhoz kötött újszülött, védtelen ormányost. Teljesen biztos voltam benne, hogy a kiselefánt minden erejével küzdött, hogy kiszabadulhasson. De akármennyi erőfeszítést is tett, a karó erősebbnek bizonyult. Láttam magam előtt, ahogy fáradtan és álmosan küszködött, és hogy másnap is megint nekifeszült, majd a következő nap is… egészen addig a bizonyos napig, addig a rettenetes napig, amikor feladta. Elfogadta saját gyengeségét, és megadta magát a végzetének. A cirkuszban csodált hatalmas és erős állat azért nem szabadul meg láncaitól, mert azt hiszi szegény, hogy nem is lenne rá képes. Egykori gyengeségének emléke örökre bevésődött az elméjébe. És ebben az a legrosszabb, hogy sohasem kételkedett benne, nem tette újra meg újra próbára az erejét…

    Többé vagy kevésbé, de mindannyian hasonlítunk a cirkuszi elefántra. Úgy élünk a világban, hogy cölöpök százaihoz vagyunk hozzáláncolva, amelyek megfosztanak bennünket a szabadságunktól. Abban a hitben élünk, hogy számtalan dologra nem vagyunk képesek, de csak azért, mert egyszer régen, amikor még fiatalabbak voltunk, megpróbáltuk és nem sikerült. Aztán mi is úgy jártunk, mint az elefánt… Hasonló üzenet vésődött be a mi elménkbe is: „nem tudom, nem vagyok rá képes, és nem is leszek képes soha”.

    Egykori énünk emlékeinek fogságában élünk, annak az embernek az emlékei között, aki ma már nem is létezik. Fontos tudatosítanunk, hogy csupán az akkori önmagunk nem volt rá képes. Egyetlen módon derülhet ki, hogy ma képesek vagyunk-e rá vagy sem: ha újra megpróbáljuk.

    Forrás: AfroPolis, az Új Akropolisz dél-afrikai kiadványa