A szfinx kérdései

    Szerző
    A mítosz szerint a görög Thébai városának lakóit egy rettenetes szörny fenyegette. Mindenkinek, aki csak a közelébe férkőzött, ugyanazt a kérdést szegezte, és ha nem tudott rá felelni, menten fölfalta. A kérdés így hangzott: melyik lény jár reggel négy, délben kettő, este pedig három lábon? A találós kérdésre Oidipusz helyesen felelt: az ember; hiszen gyerekként négykézláb mászik, élete delelőjén felegyenesedik, alkonyán pedig botra támaszkodik. Erre a szfinx beugrott a szakadékba és elpusztult.

    Szfinx és egy kérdőjelet tartó emberValószínűleg több minden rejlik ebben a kérdésben, mint ahogy első látásra tűnik. A kérdés az ember múltjára, jelenére és jövőjére vonatkozik, és a három fő filozófiai kérdéssel hozható párhuzamba: Honnan jövök? Hol tartok? Merre megyek? A három válasz szükséges az önismerethez, a ki vagyok megragadásához. Nem elegendő ugyanis, ha csak a jelenlegi vérmérsékletemet, szokásaimat, képességeimet és hibáimat ismerem. Kutatnom kell emberi eredetemet és végcélomat is. Csak így nyer értelmet a jelen, amely csupán egy hosszú utazás átmeneti fázisa.

    Aki nem tudja a helyes választ, a szfinx gyomrában végzi, „gyomoréletet” él. A múló pillanatok rabja, amelyekből a lehető legtöbbet igyekszik kicsikarni: finom falatokhoz akar jutni, amennyihez csak bír, a maró savakat meg elkerüli, amennyire csak lehet. Ráadásul a szfinx gyomrában uralkodó sötétséget életnek hívja. Nem ismeri a múltját, nem törekszik semerre. Csak a pillanatnyi jelent igyekszik a maga javára fordítani.

    Mennyire messzire kellene visszamennünk az időben, hogy azt mondhassuk, már megfejtettük az ember eredetét? És melyik megoldást fogadjuk el hitelesnek: a vallásét, a tudományét, a keleti tanításokét vagy az ókori mítoszokban fellelhetők valamelyikét? Lehet, hogy a különbözőnek tűnők mégsem annyira összeegyeztethetetlenek, ha megvan hozzájuk a megfelelő értelmezési kulcs. Mindenesetre, akit már nyomaszt a szfinx gyomrának levegőtlensége, azt ez a kérdés nem hagyja nyugodni, és egyre messzebbre vezetheti. Így mindig találhat újabb darabokat a nagy kirakósjátékhoz. A kereséstől pedig megőrzi nyitottságát, lelki fiatalságát.

    Ha ennyire bizonytalan a múlt, mit mondjunk a jövőről? A sok különböző jövőkép közül melyik a valóságos, és melyik csupán valakinek a rémálma vagy rózsás fantáziaszüleménye? Hol van a kikötő, amely felé érdemes kormányozni a hajónkat? Bizonyára sok úti cél lehetséges, némelyek jobbak, mások talán kevésbé, de a legnagyobb hiba mégis azt állítani, hogy nincs is távoli cél. Hogy mindig ilyenek maradunk, amilyenek most vagyunk, szétzilálódva a tengernyi múló vágy között, amelyek végső soron nem vezetnek sehová.

    A mítosz szerint a szfinx a három fő kérdést az emberiség minden tudását őrző Múzsáktól tanulta. És valóban, a szfinx feladványában szereplő felnőttet ezek a kérdések vezetik tovább az úton az egyre nagyobb mélységek felé. Akárcsak Oidipusz, két lábon járó utazók vagyunk: a múltunkból a jövőnk felé haladunk. A tegnapi szálláshelyünket már messze magunk mögött hagytuk, és még ismeretlen a fogadó, amely ma vár ránk. Az emberiség nagy kérdéseitől vezérelve az út izgalmas kalanddá vált, és ezért nem alszik el figyelmünk, nem gépiesedünk el közben. Az úttal együtt az utazó is változik… sőt, mintha egyre inkább egymásba olvadnának.

    Ki tudja, mi minden rejlik még a thébai szfinx három kérdésében… forgasd magadban, érdemes!