Iulius Caesar (i. e. 100–44)

    Szerző

    Iulius CaesarIulius Caesar neve ma már fogalom az egyetemes történetírásban, a róla szóló életrajzok, portrék – melyek közül talán Plutarkhosz és Suetonius írása a leghíresebb – egész könyvtárakat töltenek meg, életéről és tetteiről filmeket készítenek. Népszerűsége nem véletlen, hiszen alig néhány év alatt sikerült megváltoztatnia Róma és a nyugati világ életének menetét. Pedig a neves államférfinak, akit katonái szinte félistenként imádtak, nem volt könnyű útja a hatalom csúcsáig.

    A fiatal Iulius, aki vívásban, lovaglásban és úszásban bárkivel felvette a versenyt, de aki írói és szónoki képességeivel, továbbá tudományokban való jártasságával is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, alig tizenhat évesen apa nélkül maradt, így édesanyjának kellett nevelésével foglalkoznia. Ez azonban a gyerek szenvedélyes természete miatt nem volt egyszerű feladat: amikor például kinevezték Iuppiter papjává, és elvált a lovagrendből származó, dúsgazdag Cossutiától, akivel korábban eljegyezték, sokan tekintettek rá megvetően. De még inkább megilletődtek a rómaiak, amikor látták, hogy helyette Corneliát vette feleségül, akinek az apja, Cornelius Cinna felkelést szított Róma akkori teljhatalmú ura, Sulla ellen.

    Bár több ízben felszólították a fiatalembert, hogy váljon el, ő ezt nem tette meg. Makacsul kitartott választottja, leendő gyermeke anyja mellett, amiért el kellett menekülnie Italiából. Ugyanilyen elszántság jellemezte, amikor egy ízben Rhodosz felé hajózott, és kalózok fogságába esett. Csaknem negyven napig tartották zárkában, mire végül váltságdíj ellenében kiszabadult. Ekkor flottát gyűjtött, üldözésbe vette, majd elfogta, és büntetésből megfeszíttette fogva tartóit.

    Bátorságával mind több ember figyelmét érdemelte ki, és nem sokkal azután, hogy megszerezte első tisztségeit, Hispánia helytartója lett. Egyik útján történt, amikor körbejárta a tartományi székhelyeket, hogy állítólag Gadesben, a Hercules templom mellett megpillantotta Nagy Sándor szobrát. Ám ennek hatására valósággal megundorodott magától, ugyanis rájött, hogy még semmi nevezetes tettet nem vitt véghez, holott Alexandrosz ilyen idősen, a maga korában már a fél világot meghódította. Plutarkhosz beszámol egy felkavaró álomról is, amit Iulius aznap éjjel látott, melyben megerőszakolja saját édesanyját, s ez még inkább nyugtalanította. De az álomfejtők szerint az álom nagy uralmat jósolt, mivel anyja itt nem volt más, mint a termékeny föld szimbóluma. Ebben, valamint anyagi és társadalmi megerősödésében is bízva úgy döntött, hogy elindul a consuli címért, miután sikerült összebékítenie a két neves hadvezért, Crassust és Pompeiust. Az i. e. 60-ban született titkos szövetség, amely az első triumvirátusként lett később nevezetes, olyan hatalmat jelentett, mely minden más politikai összefogást meghiúsított, olyan hatalmat, melytől egész Róma sorsa függött. Az egyezség zálogaként Pompeius feleségül vette Iuliát, Caesar lányát; így az apa consullá választatott, annak lejártakor pedig Gallia helytartója lett.

    Amilyen gyorsan lépett előre a politikában, olyan sebes volt a hadviselésben is. Ekkoriban Róma az expanzió időszakát élte, egyre-másra kebelezett be mind nagyobb területeket, s tette tartományává. Képes volt ezzel arra, hogy birodalmában a legkülönbözőbb vallási és kulturális hagyományokkal rendelkező törzseket és népeket egyesítse. A mind nagyobb hírnévnek örvendő Iulius először a helvéteket, majd a germán Ariovistust győzte le, végül a harcos gallokat futamította meg, és a rómaiak közül elsőként vert hidat a Rajnán. A Germaniában vezetett sikeres hadjárat felbátorította arra is, hogy támadást indítson az addig ismeretlen Britannia ellen. A győztes Iulius ezekben a hadjáratokban szerezte meg katonái föltétlen bizalmát és odaadó hűségét. Több történetíró, többek között Suetonius feljegyzése is tanúsítja, hogy nyolc év alatt egyetlen lázadás sem tört ki csapatában, s hogy katonái inkább életüket adták volna, semhogy parancsnokukat bármi baj érje. És ezzel a fegyelmezett hadsereggel Caesar félelmetes eszközt nyert a hatalomért folyó végső küzdelem eldöntéséhez.

    A triumvirátus ideiglenes szövetségnek bizonyult: amint Pompeius féltékeny lett az egyre népszerűbb Caesarra, Crassusban pedig felébredt a régi ellenszenv Pompeius iránt, feszültségek keletkeztek, és a szövetség bomlani kezdett. Amikor Pompeius lett a consul, igyekezett társát a várostól távol tartani úgy, hogy helytartói megbízatását öt évre meghosszabbíttatta. Ekkor Gallia ura üzenetet küldött a szenátusnak, melyben emlékeztette őket, hogy neki és társának egy időben kell lemondania a vezetésről egy korábbi megállapodás szerint. Ezen felháborodva a szenátorok megfenyegették Caesart, hogy ha nem mond le, közellenségnek fogják tekinteni, s lázadóként kezelik. E felszólítás elfogadása egyet jelentett volna a politikai öngyilkossággal, így aztán Caesar úgy határozott, hogy katonáival átkel a sekély Rubicon folyón, amely az alkotmány értelmében sérthetetlen volt, s megkísérli saját kezébe venni Róma irányítását. A legendák szerint ekkor hangzott el Iulius híres jelmondata: „Menjünk hát, amerre az istenek jeladása és ellenségeim igazságtalansága vezérel! A kocka el van vetve.”

    Caesar nem ismert lehetetlent, s ha néha kegyetlennek is tűnt, igazságtalannak aligha. Bármennyire is ellenfele volt Pompeius, testvéreként szerette őt, így amikor Pompeius nem sokkal a pharsalusi ütközet után meghalt Egyiptomban, Iulius valósággal megsiratta. Ugyanilyen érzékenyen bánt katonáival is, akiket nemegyszer szólított kedves bajtársainak. Sőt, gyakran ajándékozott nekik drága, de szép fegyvereket, s ha tehette, gondot viselt sorsukra. A katonái ezért sosem hagyták cserben, s ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Caesar ritkán veszített el háborút. A polgárháború során még a túlerőben lévő seregek is inkább behódoltak, semhogy ütközetet vállaltak volna vele. A szenátus is, mikor diadalmenetben hazatért, sietett őt tíz évre dictatorrá, három évre pedig egyedüli consullá választani; a Capitoliumon a félisteneknek kijáró szobrot állítottak neki, és a nép a Haza Atyjává választotta.

    A tiszteletet a polgárok közt nem elsősorban haditetteivel vívta ki, hanem a haderő újjászervezésével, a meglazult fegyelem helyreállításával, továbbá a segédtisztek intézményével. Azzal, hogy határt szabott az akkor éppoly mértéktelen, mint ízléstelen tékozlásnak és fényűzésnek, így rábírta a polgárokat a tisztes családi élet folytatására. Nemzetgazdasági törvényeivel, nevezetesen kamattörvényével, amellyel az uzsorások áldozatain iparkodott segíteni. Óriási építkezéseivel (templomok, színházak, könyvtárak), amely sok ezer embernek adott keresetet. Ezenkívül, hogy a fontosabb élelmiszerek árát rendeletileg megállapította, újjáélesztette Capua, Korinthosz és Karthágó városát, s rendeletileg lefektette a municipiumok, helyi önkormányzatok alkotmányainak mintáját. Tömérdek teendője közepette még az utcák kikövezéséről, a házak tisztaságáról is gondoskodott, sőt a naptár megújítása is a nevéhez fűződik. Az új államban a rómaiaknak szánta a vezérszerepet. A tartományok latinosítását is tovább akarta folytatni, és ezzel együtt a magasabb fokú hellén műveltség terjesztését. Caesar egyike volt azoknak az uralkodóknak, akik kellő józansággal láttak neki az állam megreformálásának.

    Caesar halálaMíg azonban a „haza atyja” ilyen világraszóló tervekkel foglalkozott, engesztelhetetlen ellenségei összeesküvést szőttek ellene. Ezért történhetett meg az, hogy négy évvel győzedelmes hatalomátvétele után, március idusán, a Pompeius színházban az egybegyűlt szenátorok tőreikkel megrohanták és megölték Caesart. Halála azonban nem hozta vissza a várt szabadságot Rómának, hanem új, még véresebb polgárháború felé sodorta az összeesküvőkkel együtt, akik két éven belül egymás ellen fordultak. De Caesar nevét mindez nem homályosíthatta el, alakja példa lett az utána következő császárok generációinak.