Történelem

Május utolsó vasárnapján Rusznák György történész vezetésével eredtek a rómaiak nyomába az Új Akropolisz Filozófiai Iskola által szervezett aquincumi séta résztvevői. Többek között megtudhatták, hogy az Amfiteátrumban gyakorta nem halállal végződött a gladiátorjáték, hogy csak néhány nap kellett a váláshoz, hogy már az ókori Rómában volt padlófűtés, és hogy a bikaölő Mithrász hívei nem is öltek bikát. A néhány órás, színes részletekkel tarkított időutazáson a huszonhat látogató elképzelhette, hogyan élték a Duna mentén hétköznapjaikat a rómaiak.

Janus a kezdetek istene volt, akinek ősiségéhez nem fér kétség. Eredete sokak szerint etruszk gyökerekre vezethető vissza, ő maga azonban olyan istenség, amely Rómához kapcsolódott, de túlélte az ókort, és a mai napig használjuk a „Janus-arcú” kifejezésünkben. Ez mostanra valamilyen álcára, olyan kettősségre utal, amely a kétarcúsággal párosul, de csak azért, mert az évszázadok során elfelejtettük ennek a szimbólumnak a valódi jelentését.

1911 telének elején két csapat indult el a Föld utolsó ismeretlen pontja, a Déli-sark meghódítására. Robert Falcon Scott brit haditengerész-tiszt és Roald Amundsen norvég felfedező csaknem egyszerre, azonban egészen különböző motivációval, felkészültséggel vágott neki. Scottot a dicsőségvágy mellett a tudományos ambíció és a hazafias érzület is fűtötte. Hazáját nemcsak a felfedezés győzelmével, de a még fel nem derített földrész gondos tanulmányozásával, kutatásokkal és mérésekkel is szerette volna gazdagítani.

Benyóné Dr. Mojzsis Dóra régész előadása a középkori magyar történelem óbudai vonatkozásairól, a királynéi várról és templomokról, a korszak jellemzőiről

Kora délután volt, amikor megérkeztünk. A láger kapujában akkor zenekar játszott, csupa csíkos ruhás nő. Gyerekfejjel úgy gondoltam, ahol zenével fogadnak, az nem is lehet olyan rossz. Rosszul gondoltam.

Nem véletlen, hogy Róma és birodalma csodálatot kelt bennünk ma is. Gondolhatnánk, valamilyen izgalmas titkot ismertek a városállamból óriási birodalmat építő, számos népet, kultúrát közös államban egyesítő rómaiak. Vagy hogy esetleg bizonyos történelmi tényezők összjátéka, a hadiszerencse vagy talán gazdasági okok tették naggyá Aeneas népét. Cicero azonban (akiben mint nemes és neves rómaiban bizonyára megbízhatunk) meglepőnek tűnő „titkot” árul el.

„Szabályozd erkölcsi magatartását, alakítsd jellemét: a zsenge korban kapott tanítások mélyebben a lélekbe vésődnek. Szokja meg a te véleményeidet, igazodjék tanácsaid szerint: akkor is sokat adtál neki, ha semmi mást nem adsz, csak példát mutatsz. Ez a magasztos kötelességteljesítés hozza meg gyógyulásodat.”

„Azokkal érintkezz, akik téged jobbá akarnak tenni; azokat lásd szívesen, akiket te tudsz jobbá tenni. Kölcsönössé válik ez - az emberek tanulnak, miközben tanítanak.”

Tűzeső elől menekülő lakókocsi,  két összeomló felhőkarcoló között átsuhanó repülőgép,  a tengerben elmerülő város – ilyen és ehhez hasonló látványelemek szerepelnek a novemberben mozikba kerülő 2012 című film előzetesében, amelyet a Holnapután, valamint A Függetlenség Napja alkotásait is jegyző Roland Emmerich német producer rendezett.

A rómaiak úgy gondolták, hogy élni jó dolog, és ezért, ha lehet, ki is kell használni. Öröm a hosszú és jó élet, amikor megadatik mindenféle földi boldogság, de akkor sincs baj, ha hamarabb jön el a halál. Ez egy furcsa kettősséget alkotott: egyrészt nagyon sokra becsülték az életet, amíg tartott, de amikor eljött a halál ideje, vagy választani kellett, hogy meghaljon-e az ember vagy szégyenben maradjon, akkor inkább a halált választották. Egy olyan szemléletet képzeljünk el, amelyben a halál teljesen egyenrangú az élettel. A halál önmagában nem rossz,