Orbán István cikkek
Emelkedik a tenger vízszintje. Újabban Velencében a romantikus kedvű turisták nem csónakkal járják a szűk lagúnákat, hanem a Szent Márk tér „nyílt vízi medencéjében” úsznak. Egyre gyakrabban önti el ugyanis a tenger, és nem ritka az akár másfél méteres víz sem. A város maradék lakossága, amely az elmúlt évtizedekben megfeleződött, fokozatosan kiköltözik a süllyedő palotasorokból.
Egy csonka, régi szobor jelenik meg előttünk Rilke híres Archaikus Apolló-torzójában: „csak torzult és suta kő”, „lecsapott vállal meredő”. De mégis izzik, árad belőle a fény – ez az ókori, halott kődarab üzen. „...mert nincsen egy helye sem, mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!” Ugyancsak megkövesedett művészi darabnak tűnik az Odüsszeia vagy más antik eposz, pedig eredetileg mítoszt és világszemléletet láttak benne, másként nem is maradhatott volna fenn ilyen sokáig.
A labirintus az emberiség történetében újra és újra visszatérő szimbólum, tehát mondhatjuk, hogy kultúrák felett álló, egyetemes mintázat. Egymástól távoli földrajzi helyeken találtak labirintusokat, síkban ábrázolva és térben kialakítva egyaránt. A legkorábbinak mondott labirintusrajz egy egyiptomi óbirodalmi pecséten látható, de krétai érméken, Észak-Európában kavicsokból kirakva, sőt római kori mozaikpadlókon, spanyolországi barlangrajzokon és az észak-amerikai indiánok hitvilágában is megtalálható. Ha ennyire gyakran megjelenő formával találkozunk, feltételezhetjük, hogy valamilyen ősi és lényegi alapokon nyugvó tartalommal van dolgunk, ami mindig foglalkoztatta az embert. Hol találkozunk labirintussal mi, emberek? Erre a kérdésre egy francia szerző azt a választ adja, hogy életünk zűrzavarában. Azaz, amikor nehézségeinkhez nem találunk fogódzót, és olyan akadályokba ütközünk, amelyeket meglévő tudásunkkal nem vagyunk képesek legyőzni.
Tűzeső elől menekülő lakókocsi, két összeomló felhőkarcoló között átsuhanó repülőgép, a tengerben elmerülő város – ilyen és ehhez hasonló látványelemek szerepelnek a novemberben mozikba kerülő 2012 című film előzetesében, amelyet a Holnapután, valamint A Függetlenség Napja alkotásait is jegyző Roland Emmerich német producer rendezett.
A katasztrófafilmes klisékkel dolgozó mű azért is kerülhetett ennyire a figyelem középpontjába, mert a világvége időpontját kijelölő címbéli dátum egy több ezer éves, mára letűnt civilizáció szellemi vezetőinek, a maja papoknak a jóslatához kötődik. De kik is voltak a maják, és mit is jövendöltek valójában papjaik erre az időpontra?
„Ugyanolyan módon készítem a filmjeimet, ahogyan élem az álmaimat” – állította az olasz származású Federico Fellini, aki alighanem az egyetemes filmtörténet legismertebb rendezője, az Országúton, a 8 és ½, Az édes élet vagy a Júlia és a szellemek című filmek alkotója. A tényszerűséget és sallangmentességet hirdető neorealista irányzat szárnyai alatt felcseperedő művész munkáiban a valóság ábrázolása mellett nagy szerepet kap a fantázia, a képzelet birodalma, valamint az álmok. Összetéveszthetetlen kifinomultsággal mutatja be a nyomort, a kiszolgáltatottságot és a kisszerűséget, egyúttal nem kevés iróniával fűszerezi képsorait.
Konfuciusz, más néven Kung Fu-ce mester a Kelet egyik legismertebb bölcse volt, akiről később egy egész tant neveztek el, s aki, bár nem volt vallásalapító, gondolataival több mint két évezredre gyakorolt óriási szellemi hatást. Önmagáról azt vallotta, hogy nem teremt új dolgokat, csupán a régi értékeket támasztja fel és vezeti új formákba. Az arisztokrata családból származó Konfuciusz élete meglehetősen egyszerű volt, mentes minden nagy fordulattól és drámai eseménytől. Még gyerekkorában felfedezték különleges értelmi és lelki képességeit, s azt a tulajdonságát, hogy legszívesebben idős és tanult emberekkel beszélget. Rendkívül gyorsan tanult, így még a huszadik évét sem töltötte be, amikor már kisebb hivatalokat látott el. Dolgozott terményraktárban és lóistállóban, miközben hat művészeti ágban, többek közt zenében, íjászatban, valamint kalligráfiában is igen magas szintre fejlődött. Tanítani azonban csak a harmincas éveiben kezdett, ám szinte azonnal nagy népszerűségre tett szert mély tudásával.
„Az önzés olyan bűn, amely az emberi nemet születése óta kíséri; ezt a legnehezebb jóvátenni” – vallotta a kereken 100 éve született japán rendezőóriás, Kuroszava Akira, akinek egész élete a mozi körül forgott, és aki olyan alkotásaival, mint A hét szamuráj, a Véres trón vagy az Álmok, jelentősen átformálta a 20. századi filmművészetet.
A világtörténelem talán leghíresebb hadvezére, a legenda szerint Amon isten fia, alig tizenkét év alatt hódította meg az akkor ismert világ felét, s ezzel több mint kétezer évre bevéste nevét a történelemkönyvek lapjaira.
„Radnóti Miklós oly átlátszóan tiszta volt, hogy az ilyet nem szoktuk nagynak tekinteni életében; persze épp ez az átlátszóság az igazi nagyság…” – írta Weöres Sándor a fiatalon elhunyt költőről, Radnóti Miklósról, aki épp ebben a hónapban lenne száz esztendős. A tragikus sorsú művésznek rövid, alig harmincöt éves pályafutása ellenére sikerült maradandót alkotnia, s ezzel a XX. századi magyar irodalom „halhatatlanjai” közé emelkednie. Verseit mind a mai napig olvassák, tanulmányozzák, több művét – köztük az Éjszaka, a Majális vagy a Két karodban című költeményt – pedig megzenésítették.
Iulius Caesar neve ma már fogalom az egyetemes történetírásban, a róla szóló életrajzok, portrék – melyek közül talán Plutarkhosz és Suetonius írása a leghíresebb – egész könyvtárakat töltenek meg, életéről és tetteiről filmeket készítenek. Népszerűsége nem véletlen, hiszen alig néhány év alatt sikerült megváltoztatnia Róma és a nyugati világ életének menetét. Pedig a neves államférfinak, akit katonái szinte félistenként imádtak, nem volt könnyű útja a hatalom csúcsáig.