Az emberi hibák és erények útján – Kuroszava Akira és filmjei

    Szerző

    Kuroszava Akira„Az önzés olyan bűn, amely az emberi nemet születése óta kíséri; ezt a legnehezebb jóvátenni” – vallotta a kereken 100 éve született japán rendezőóriás, Kuroszava Akira, akinek egész élete a mozi körül forgott, és aki olyan alkotásaival, mint A hét szamuráj, a Véres trón vagy az Álmok, jelentősen átformálta a 20. századi filmművészetet.

    Kuroszava Tokió külvárosában született 1910. március 23-án, egy szamuráj felmenőkkel rendelkező család nyolcadik gyermekeként. Az apja iskolaigazgató volt, aki élénken érdeklődött a nyugati kultúra iránt, ennek köszönhetően családjával gyakorta látogatta a filmszínházakat, amelyek ekkoriban kezdték vetíteni az első európai filmeket. A filmek nagy hatást gyakoroltak a gyermek Kuroszavára, akinek erős fantáziája és vizuális érzéke volt. A rajztehetségére korán, már az általános iskolában felfigyeltek tanárai. A mozifilmek mellett jelentősen formálták világképét a hétköznapi életben szerzett tapasztalatai, különösen az 1923-as nagy földrengés, amelynek során romba dőlt fél Tokió. Ennek alkalmával egyik bátyjával, Heigóval végigjárta a kárt szenvedett területeket. A sok halott testet látva az ifjú rendezőjelölt többször is el akarta takarni az arcát, hogy ne kelljen látnia a szörnyűségeket, de bátyja nem hagyta neki. Mint később elmondta, ez az eset tanította meg arra, hogy merjen szembenézni a félelmetes dolgokkal, nehogy félelmet tudjanak ébreszteni benne.

    Bátyja, Heigo kezdett előbb filmes karrierbe, miután némafilmeket szinkronizált élőben (ezt a foglalkozást bensinek nevezték a japánok). Amikor azonban megjelentek a hangosfilmek, elveszítette állását, és hiába szervezett tiltakozó megmozdulásokat, kudarcot vallott. Ekkor öngyilkos lett, és ez mélyen megrázta öccsét, Akirát. A fiatal Kuroszava karrierje akkor indult útnak, amikor egy nemzeti filmstúdió felvette rendezőtanoncnak. Első filmjeit a korabeli nacionalista japán kormány árgus szemekkel figyelte. A rendezőktől ugyanis elvárták, hogy az uralmon lévő párt érdekeit szolgálják ki. Ennek megfelelően Kuroszava filmjei között gyakran találunk ebben az időben propagandafilmeket. Az egyikben például hadiüzemben dolgozó nőket ábrázolt, ahogy „hősiesen” szolgálják az ország érdekeit. A II. világháború után azonban megszülettek Kuroszavának azok az alkotásai, amelyek már bírálták a bukott rezsimet. Ismertebb közülük a Nem sírom vissza az ifjúságomat vagy A részeg angyal.

    Részlet a Vihar című filmbőlAz igazi elismerést azonban nem ezek a filmek, hanem egy olyan alkotás hozta meg számára, amely nem saját korában, de a 12. századi, polgárháborúk sújtotta Japánban játszódik, ahol egy gyilkosság történetével és hátterével ismerkedhetünk meg többféle szemszögből. Ez a filmje, A vihar kapujában, nemcsak Japánban, de az egész világon meghozta számára az elismerést. A vihar kapujában története szerint egy nagy vihar során egy kapuban találkozik három ember, akik közül kettőt korábban egy szamurájgyilkosság szemtanúiként hallgattak ki. Ők mesélik el a harmadik félnek a tárgyalás történetét, amelyben nemcsak ők ketten, de a szamuráj felesége, a férfi feltételezett gyilkosa és egy médium segítségével maga a halott is vall az esetről. A tárgyalás azt volt hivatott eldönteni, ki a gyilkos és hogyan történt az eset, de a történet verziói több ponton eltérnek egymástól. A film nem pusztán arról szól, mennyire sokféle szemszögből közelíthető meg ugyanaz az esemény, hanem az emberek összetett lelki világáról is: viszonyukról saját magukhoz, az állításaikhoz és a hazugságaikhoz.

    Az 50-es években Kuroszava sajátos filmfelvételi technikát fejlesztett ki. Meggyőződése volt, hogy ha túl közel van a kamera a színészekhez, akkor nem játszanak természetesen, ezért messzebb tette tőlük, és teleobjektívvel szerelte fel őket. Így elérte azt, hogy egy idő után a színészek tökéletesen megfeledkeztek róla és a kameráról. A másik újítása az volt, hogy ugyanazt a jelenetet egyszerre több kamerával is felvette, amely aztán lehetővé tette, hogy a jelenet összevágásakor akár többféle szemszögből látszódjék ugyanaz a történés. Ezek az újítások jól láthatók azokban a filmekben, amelyeket ebben az időszakban készített Kuroszava. Kiemelkedő teljesítmény közülük A félkegyelmű, amely Dosztojevszkij regénye alapján készült, továbbá A hét szamuráj és a Véres trón. A hét szamuráj máig vetített, kedvelt filmje a rendezőnek. Ebben szép példát láthatunk egy rablók fenyegette szegény falu megmentőiről, hét harcos hősies helytállásáról, ahogy adott szavuk szerint, erejükhöz mérten, becsülettel és bátran küzdenek, és nem sajnálják életüket sem. A hét szamuráj az önzetlenség filmje, amely ihletőjévé vált több más filmnek, köztük az egyik leghíresebb amerikai westernnek, A hét mesterlövésznek is. Kuroszava élete során több szamurájtörténetet filmesített meg. Ezekben egyedülálló módon tudta ötvözni az akciójeleneteket, a drámai feszültséget és a humort. Nem titkolta azonban, hogy időnként kedvenc amerikai rendezőjétől, John Fordtól is kölcsönzött néhány ötletet.

    Kuroszavát – elsősorban rendezési stílusa miatt – gyakran emlegették szakmai berkekben Tenno néven, ami azt jelenti: a császár. Ez azt jelentette, hogy akaratát az utolsó képkockáig érvényesíteni tudta. Mindig a tökéletességre törekedett, nem kímélt időt és energiát arra, hogy pontosan azt lássa viszont a filmvásznon, amit korábban megálmodott. A vihar kapujában című alkotásának forgatásakor például nem volt elégedett a tűzoltókocsikból érkező vízsugár teljesítményével, ezért beszíneztette a vizet, hogy az eső valóban sűrű esőnek látszódjon a viharjelenetekben. A Véres trón forgatásakor pedig a végső jelenetben, mikor kedvenc színészét, a sok filmjében látható Mifune Tosirót nyilakkal lövik, valódi nyilakat használt, amelyeket profi íjászok lőttek ki, és a szereplő fejétől pár centire értek célba. Maximalizmusa azonban abban is megmutatkozott, ahogy a színészeknek lehetőséget teremtett a szerep átélésére. A jelmezeket például jó előre odaadta nekik, hogy még a forgatás előtt hozzászokjanak és a sajátjuknak érezzék. De nemcsak színészeivel és segédeivel, hanem magával szemben is komoly elvárásokat támasztott: a többórás forgatások után a frissen készült anyagokat a vágószobában mindennap megszerkesztette és megvágta, elhanyagolva ezzel az alvás óráit.

    Ami a filmzenéket iDerszu Uzalalleti, Kuroszava nem hitt abban, hogy komplett zenei műveknek kell kísérniük a képeket. Nála csak akkor szólalt meg zenei hang a filmjeiben, ha valóban indokolt volt, legfeljebb a film végén használt teljes zenei alkotásokat. Inkább egy-egy hangot, például trombitaszót alkalmazott. A zenék szerepéről így vallott egyszer: „Szeretem a csendes képeket, mindig ilyeneket készítek. Sokkal szebbek, mint a zenés képek. Talán azért, mert nincs is más választásuk.” Filmjei ennek ellenére kelendőek voltak, és sorra nyerték a filmes díjakat. A vihar kapujában például elnyerte a Velencei Filmfesztivál Nagydíját, a Derszu Uzala pedig, amely egy szibériai jakut vadász és egy orosz térképész-kutató barátságát meséli el, az Oscar-díjat. Kuroszava műveinek jelentős része az 12–17. századi Japánban játszódik, mint A testőr vagy A hét szamuráj, de előszeretettel használta fel Shakespeare drámáit is, többek közt a Véres trón, valamint a Ran (Káosz) című műveihez. Több története visszaköszön más rendezők alkotásaiban. A testőrt például Sergio Leone híres westernjében, az Egy maréknyi dollárért című filmben dolgozta fel, és saját bevallása szerint George Lucas, A csillagok háborújának szülőatyja is felhasznált elemeket Kuroszava másik híres filmjéből, A rejtett erődből.

    Kuroszava 1998. szeptember 6-án, 88 évesen halt meg. Azóta iskolát, alapítványt neveztek már el róla. Egyike azoknak a rendezőknek, aki nélkül ma a filmművészet nem lenne az, ami. Egészen öregkoráig készítette filmjeit. Sosem a díjakat hajszolta, csupán megosztotta vízióit, gondolatait a nézőkkel. Szépséget, példákat akart nekik felmutatni, hogy ezzel is segítsen jóvátenni azt a legnagyobb bűnt, az önzést, amely az emberiséget születése óta kíséri.

    Olvastad már?

    A filmzenék hatásáról