Új Akropolisz – 50 éve a filozófiáért világszerte

a kezdetekről(először megjelent 2007-ben)

Szókratész, a filozófus híres volt arról, hogy a dolgok lényegére kérdezett rá. Kérdéseivel mindig megdöbbentette az embereket. Egyik alkalommal séta közben megszólított egy ismeretlen ifjút: „Hová mész, ha lisztet és olajat szeretnél venni?” – „Hát a piacra” – vágta rá az ifjú.
„És ha bölcsességet és erényeket keresel?”
Az ifjú zavartan hallgatott.
„Kövess engem, én majd megmutatom neked!” – válaszolta mosolyogva Szókratész.

 

Mi a szeretet? Mi a boldogság? Van egyáltalán bármi ezen a világon, ami örök és halhatatlan? Miben rejlik az élet értelme? Ki vagyok? Honnan jövök és merre tartok?

 

Ilyen és ehhez hasonló lényeges és örök kérdések szólítják meg az ember lelkét, mint egy régmúlt idők mélyéről érkező rejtélyes felhívás. Ha ezekre keressük a választ, fokozatosan filozófussá válunk.
A legegyszerűbb kérdések érintik leginkább a lényeget. Ha időről időre feltesszük magunknak ezeket a kérdéseket, látni fogjuk, hogy egyre újabb és újabb válaszaink lesznek és hogy lelkünk előtt egyre inkább feltárul az Élet valódi értelme.

A KEZDETEKRŐL

 

Az Új Akropolisz egy nemzetközi szervezet és klasszikus értelemben vett filozófiai iskola. 1957-ben alapította Jorge Angel Livraga történész és filozófus. Ma a világ több mint 50 országában van jelen.
1991-ben, az Új Akropolisz alapítójának halálát követően Delia Steinberg Guzmán lett a nemzetközi szervezet elnöke. 2005-ben Beatriz Diez Canseco-t nevezték ki nemzetközi elnökhelyettesnek.

Delia Steinberg Guzmán: ... az Új Akropolisz azért született, hogy újra felvirágozzon a filozófia, vagyis a tudás örök keresése, a dolgok lényegének és miértjének állandó keresése, a válaszkeresés azokra a kérdésekre, amelyeket állandóan felteszünk magunknak. Ezért az Új Akropolisz szívét a filozófia és a tudás szeretete alkotja. Hasonlóképpen van ez az emberi szívvel is. Így együtt, közös munkával és összefogással kerülünk közelebb az annyira hiányzó bölcsességhez, és ezért jött létre az Új Akropolisz.

 

A filozófia soha nem volt csupán elméleti, mindig is tükrözte az élet különféle arculatait.
Az ősidők óta létező filozófiai iskolák emlékét megőrizte a történelem.
Az Új Akropolisz egy kísérlet arra, hogy a régi filozófiai iskolák tudását és örökségét a gyakorlatban alkalmazzuk, hiszen ezek ugyanúgy aktuálisak a mai kor embere számára is.

Delia Steinberg Guzmán: Ezért beszélünk klasszikus értelemben vett filozófiai iskoláról. Ez nem jelenti azt, hogy újra ugyanolyan iskolát akarnánk létrehozni, mint amilyen Egyiptomban, Görögországban, Rómában, vagy a világ bármely más civilizációjában működött. Azt jelenti, hogy a filozófiát klasszikus értelemben, életmódként alkalmazzuk, ami lehetővé teszi, hogy fejlődjünk a mai körülmények között is és hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Ezért nevezzük az Új Akropoliszt filozófiai iskolának.

A régi filozófiai iskolák a filozófiai testvériség kivételes példáját adták, ahol különféle hivatású és foglalkozású, legkülönbözőbb képességű emberek gyűltek össze. Az iskolák egyszerre voltak egyetemi tanszékek és a „Múzsák templomai”, ahol a művészet és a tudomány ágai révén a Szépség és Harmónia szeretetét gyakorolták.

 

A filozófiai tanulmányok és gyakorlati alkalmazásuk fokozatosan ébresztette a tanítványok lelki és szellemi képességeit. Ezek közé az iskolák közé tartozott a Püthagoreus iskola, Platón athéni Akadémiája, az alexandriai neoplatonikus iskola, a Platóni Akadémia a reneszánszkori Firenzében, és még sokan mások. Ezek a filozófiai testvériségek évszázadokon keresztül fennálltak és értékes örökséget hagytak az utókorra. A testvériségek több tanítványa korának meghatározó egyéniségévé vált.

 

A filozófia mindig is az örök értékek jegyében egyesítette az embereket. Ennek megfelelően az Új Akropolisznak is az a fő törekvése, hogy felelevenítse a bölcsességet és az időtlen hagyományokat, hogy azok a mai korban is alkalmazhatóvá váljanak.

Delia Steinberg Guzmán: Olyan korban élünk, amikor az eredetiség a fontos. Mindnyájan egyediek akarunk lenni, eredetiek és különlegesek, de filozófiai szempontból nézve, azt hiszem, ez tévedés. Amikor megszületik egy gyerek, vajon teljesen egyedi-e? Hiszen a szemét nézve mindenki azt mondja: „A szeme tiszta anyja, tiszta apja, nem is, tiszta nagyapja! És a szája? A szája tiszta nagynénje! Nézd csak, a haja színét az apjától örökölte!” Mind megismételhetetlenek vagyunk, de mégis létezik egy folytonosság, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül; és ez természetes, az élet folytonos, az idő folytonos. Amikor reggel felébredünk, az egyfajta születés is egyben; amint azonban visszatér a tudatunk, felvesszük a tegnap fonalát és az életünk folytatódik.

 

Az Új Akropolisz is új, ugyanakkor az összes bennünket inspiráló filozófus örököse is egyben. Ilyen az élet is: vannak egyedi, különleges pillanatok, ezek azonban nem megismételhetetlenek, mert mindnyájan azt éljük, amit már mások is megéltek a múltban. És ezért a régi tapasztalatok ma is érvényesek. Mi sajátunkként éljük meg őket, de – és ez nagyon fontos – létezik egy láncolat és ez adja a folytonosságot. Nem annyira fontos az eredetiség, az viszont igen, hogy fenntartsuk a folytonosságot és hogy tudjuk, az élet folytatódik.

Beatriz Diez Canseco: Az Új Akropolisz által képviselt klasszikus értelemben vett filozófia az embert felrázza tompultságából, felelősségérzetet ébreszt benne a világ iránt, és felkészíti arra, hogy szembenézzen a kor nagy kihívásaival.
Amikor valaki először találkozik az Új Akropolisszal, rendszerint felmerül benne a kérdés:
Miért hívják éppen Akropolisznak? Honnan ered ez a név? Az ókori görög kultúra iránti mély tiszteletet fejezi ki vagy valami más a jelentése?

Delia Steinberg Guzmán: Nem véletlenül választottuk az Új Akropolisz nevet. De nem csupán a görög világ kapcsolódik hozzá, amire az ember a szó láttán először gondolna. Az Akropolisz szó jelentése: fellegvár. Arra utal, hogy mindenkiben létre kell jönnie egy belső magaslatnak. Ha minden ember felépít magában egy belső csúcsot vagy piramist, lehet, hogy újra képesek leszünk együtt egy Akropoliszt építeni a világban, egy hegyet, egy olyan fellegvárat, ahonnan szemlélni lehet az eget és egyben a földet is. Az Új Akropoliszt azért nevezzük újnak, mert minden korban újra fel kell építeni és újra meg kell valósítani az életben.

Beatriz Diez Canseco : Az Új Akropolisz arra törekszik, hogy segítsen az embernek létrehozni belső Akropoliszát, legnemesebb érzelmeinek és legtisztább gondolatainak helyét, hogy jobb emberré váljon.

Delia Steinberg Guzmán: Részben szubjektív, részben objektív Akropoliszt építünk. Szubjektív, mert minden ember szívében ott van, és objektív, mert ha önmagunkban mindnyájan felépítünk valami erőset és nagyszerűt, akkor lehet, hogy mindenki kicsit jobb, kicsit erősebb és nagyobb lesz.

AZ ALAPÍTÓ

Az Új Akropolisz alapítója és első nemzetközi elnöke Jorge Angel Livraga Rizzi volt vagy egyszerűen JAL, ahogyan tanítványai nevezték.

Delia Steinberg Guzmán: Az alapító személyének kétségtelenül nagy jelentősége van és az alapító adta impulzus is nagyon fontos. Ez az apai erő, a föld mélyébe vetett mag ereje és ezt nem feledhetjük el. Ezért értékeljük annyira nagyra Livraga professzor munkáját.

 

Az olasz származású Livraga professzor Buenos Airesben született 1930-ban. A város egyetemén orvostudományt, művészettörténetet és filozófiát tanult. Ifjúkorától kezdve mély filozófiai kérdések foglalkoztatták, emellett kiváló költővé is vált. 1951-ben „Lótuszok” című verseskötetével elnyerte Argentína országos költészeti díját.

 

Pedagógiai elhivatottságának köszönhetően 1957-ben megalapította az Új Akropolisz Kulturális Egyesületet azzal a céllal, hogy a művészetek, tudományok, vallások és filozófiák összehasonlító tanulmányozására ösztönözzön, hogy az embereket a valódi önismeretre és belső képességeik fejlesztésére bátorítsa, valamint hogy elősegítse az emberek közötti, minden különbséget meghaladó egyetemes testvériséget.
Az egyesület rövid időn belül nemzetközi humanista és filozófiai mozgalommá fejlődött. Mindez az alapítótól rendkívül intenzív munkavégzést követelt, kurzusokat, tanórákat, előadásokat tartott és szinte állandóan utazott egészen haláláig, amely 1991-ben, Madridban érte.
Különböző irodalmi műfajokban alkotott és mindegyikben eszközt talált arra, hogy érdekfeszítő módon fogalmazza meg mély tanításait. Említsük meg néhány könyvét: Ankor, a tanítvány; Az alkimista; Théba; A természet elemi szellemei; A görög misztériumszínház; Levelek Deliának és Fernandónak; Moassy, a kutya; A 20. század mítoszai.
Műveit számos idegen nyelvre lefordították. A legváltozatosabb témákban tartott előadásainak anyagát öt kötetben gyűjtötték össze.

Delia Steinberg Guzmán: Mit is mondhatnék Livraga professzorról? Ember volt, csupa nagybetűvel és a szó legnemesebb értelmében. Ezért nem egyszerűen az egyesület alapítója, nem csupán egy fotó, egy díszesen bekeretezett kép a falon. Állandó inspirációt jelent számunkra ma is.

 

Ő volt a földbe került mag, de sokkal több, mint mag: ő volt maga a föld is és a később kifejlődő fa is. Erős fa volt, akire mindenki támaszkodhatott közülünk, ha szüksége volt erre. Ő volt a faág és a falevelek is, a virágok és gyümölcsök és a lelkesítő erő is, amellyel mindenkit mozgásba tudott lendíteni. Azt mondhatom az Új Akropolisz alapítójáról, hogy tudott álmodni, de nem elégedett meg csupán az álmokkal. Cselekvő ember volt, de nem maradt meg csupán a tetteknél, mert minden cselekvését követően újra átgondolta tetteit, majd visszatért álmaihoz, visszatért az archetípusokhoz, és miután átgondolta az archetípusokat, legelső álmait, javított tettein. Livraga professzorról elmondhatom, hogy példa volt. Könnyű valakit példaként kiemelni, de ennél többről van szó. Azért volt példa, mert ugyan megvoltak benne is a minden emberre jellemző tulajdonságok: szükségletek, erények és hibák, de képes volt példát mutatni arra, hogyan tudja a filozófia átalakítani az embert. Az órái annyira meggyőzőek és elgondolkodtatóak voltak, hogy ezzel példát tudott adni. Ledöntötte a gondolkodás és megértés korlátait, áthatotta szívünk legbensőbb zugát is és erőt adott, hogy szerte a világban mi is elvessük a filozófia magját. (...) Minden nap, amikor újraolvassuk írásait, egyre inkább látjuk, hogy szavait mennyi élet, filozófia és bölcsesség hatja át, és ez tart mozgásban, ez késztet munkára bennünket, hogy újabb lendületet adjunk tetteinknek.

Beatriz Diez Canseco: Számunkra Jorge Angel Livraga igazi filozófus, a klasszikus értelemben vett filozófusok egyike. Az élet tanítómestere, aki példájával tanít, aki megtanít arra, hogyan lehet felérni a nemes eszmékhez, aki megtanít jobb emberré válni.
Az Új Akropolisz fennállásának elmúlt 50 évében félszáz országban több mint kétszáz központot alapítottak, amelyek összefogják a különböző származású, kultúrájú és vallású embereket.
Az Új Akropolisz volt Livraga professzor álma egész életében. Nemcsak megteremtette az Új Akropolisz filozófiai iskola alapjait, hanem egy olyan eszme magját vetette el, amely évről évre, a legkülönbözőbb körülmények között, a kezdeti lendületét megőrizve folyamatosan terjeszkedett.
Gyakran kérdezték Livraga professzort különböző interjúkban az Új Akropolisz elveiről és céljairól.

Jorge Angel Livraga: Az Új Akropolisznak három alapelve van. Az első az egyetemes testvériség magjának megteremtése fajra, nemzetiségre, társadalmi helyzetre stb. való tekintet nélkül. A második a vallások, a tudományok, a művészetek és a különböző filozófiák összehasonlító kutatásának támogatása. A harmadik elv pedig az ember belső felébresztését tűzi ki célul, a benne szunnyadó képességek, mint például akarata és a többi képesség felébresztését, hogy megvalósíthassa önmagát, ahogyan azt Platón is gondolta.

Delia Steinberg Guzmán: Miért fontos egy filozófiai iskola napjainkban? Éppen azért, mert korunk aktív embereket kíván, cselekvő módon kell élnünk a világban, nem maradhatunk passzív szemlélők, nem nézhetjük tétlenül a történéseket. Az események részeseivé kell válnunk, aktívan benne lennünk, és erre jó a filozófia, hogy érezzük, hogy korunk alakítói vagyunk; mindegy, hogy jó-e vagy rossz a korunk, hogy lehetne-e jobb vagy rosszabb; mindegy, hogy voltak-e jobb korok, vagy hogy a jövő jobb lesz-e a jelenünknél. Ez a mi időnk és a mi időnkben kell cselekednünk. (...) Ezért cselekszünk ennek a filozófiai viszonyulásnak megfelelően, amely az Új Akropolisz sajátja.

MŰVÉSZET ÉS KULTÚRA

A kulturális örökség őrzi az emberiség eddig felhalmozott, felbecsülhetetlen tapasztalatát. Ezért kell éppen a kultúrára támaszkodni, ha az ember fejlődését és jobbá válását szeretnénk elérni.

Delia Steinberg Guzmán: Ha kultúra alatt azt a felszínt borító mázat értjük, amelyet azért használunk, hogy a tudás látszatát keltsük, akkor – úgy gondolom – semmire sem megyünk a kultúrával, mert amit ma megtanulunk, azt holnapra elfelejtjük. Sajnos a kultúra fogalmát nem használjuk egyébre, mint hogy megtanuljunk néhány dolgot, hogy letegyünk néhány vizsgát, hogy diplomát szerezzünk, hogy állásunk legyen, de az ilyenfajta kultúra nem változtat rajtunk. Ha a kultúrában nincsenek tartós értékek, ha a kultúra nem az emberből és az emberi történelemből indul ki, akkor nem beszélhetünk kultúráról. A kultúra akkor jó, amikor belső értékei, erkölcsi, intellektuális és szellemi értékei révén átalakító hatással van az emberre. Ha olyan kultúránk lesz, ami képes átalakítani az embereket, akkor tényleg sikerült kultúrát teremtenünk.

Megfigyelték már valaha azokat az embereket, akik az ókori görög szobrokat vagy a reneszánsz mesterek munkáit, Raffaello vagy Leonardo da Vinci képeit szemlélik? Nem egyszerűen csak nézik, a szépséget intuitív módon, közvetlenül ragadják meg, nincs szükségük hozzá semmilyen magyarázatra. Az igazi művészetnek mindig mély üzenete van.

Delia Steinberg Guzmán: Hogyan is különíthetnénk el a művészetet a filozófiától? Ha a művészet filozófia nélküli lenne, azt hiszem, csak iparosmunkáról beszélhetnénk. De ha a művészetet összekapcsoljuk a filozófiával, azaz a mély, szellemi értékek belső keresésével, akkor a művészet valódi értelmet nyer.
Mi a művészet célja? Végső soron a szépség, amely nem áll távol az igazságtól. Ha a filozófia az igazságot keresi, a művészet pedig a szépséget, akkor ez a két út nagyon-nagyon közel fut egymáshoz: az esztétika és az etika elválaszthatatlan egymástól.
Úgy gondoljuk, hogy a művészetnek, az igazi művészetnek változást kell előidéznie az emberben, belső etikát és esztétikát kell ébresztenie benne, vagyis az embert harmonikusabbá, kiegyensúlyozottabbá, igazságosabbá kell tennie, hogy arcán mosollyal tudjon részt venni az élet bármelyik helyzetében, és derűs lélekkel tudjon szembenézni minden nehézséggel.
A művészeti alkotás nem feltétlenül egy festmény, egy templom, egy könyv, egy vers vagy egy zenemű. Az ember is egy műalkotás. Amikor az esztétika valakiben mélyen gyökeret vert, akkor látjuk, hogy ebből az emberből az sugárzik, amit mindannyian keresünk: a szépség. A szépség pedig együtt jár az igazsággal, a szépség együtt jár az igazságossággal, a szépség együtt jár a jósággal. A művészetnek ezt az értelmét szeretnénk visszaadni, és ezért a művészetnek és a filozófiának kéz a kézben kell járniuk.


Beatriz Diez Canseco: Az Új Akropolisz olyan művészetet szeretne megvalósítani, amely az emberben a legnemesebb érzelmeket ébreszti. Olyan művészetet, amelynek üzenete van, amelyet mindenki megért, amelyet nem kell magyarázni. Olyan művészetet, amelynek üzenete van, mert az igazi művészet mély forrásból ered, szépséget és harmóniát közvetít.

ÖNKÉNTESSÉG

„Embernek lenni azt jelenti, hogy felelős vagy mindenkiért” – mondta Antoine de Saint Exupery. Mert semmi sem tesz gazdagabbá minket, mint a jó tettekre felkészült akaratunk. Nem az a fő kérdés, hogy „Mihez kezdjek az életemmel?”, hanem hogy „Mit teszek ma, most?”
Az önkéntesség kultúrája is része az Új Akropolisz filozófiai képzésének. A világ minden részén nyújtunk humanitárius segítséget, többféle oktatási tevékenységet folytatunk, szociális és ökológiai akciókat szervezünk.

Beatriz Diez Canseco: Az Új Akropolisz 50 évvel ezelőtti születése óta végzünk önkéntes tevékenységet. Számunkra az önkéntesség életmód, gondolkodásunk, érzelemvilágunk és nemeslelkű cselekvésünk alapja, a társadalom szolgálatának egyik módja.

Delia Steinberg Guzmán: Az Új Akropolisz teljesen önkéntes, már maga a létrejötte is önkéntes volt, később is ez volt jellemző rá, az alapítóra és a kezdetekben köré sereglett emberekre, és a mostaniakra, ránk is jellemző, akik jelenleg ezt a munkát folytatjuk, tisztán szabad akaratunkból, mert mi szeretjük ezt. Természetesen ahhoz, hogy önkéntes munkát végezhessünk a világban, tudnunk kell, mire van szükség a világban, meg kell ismernünk, mi történik a bolygónkon, hogy mire van szüksége a Földnek. Meg kell ismernünk a világ különböző szegletében élő emberek szükségleteit, tudnunk kell, mire van szükségük, mit szeretnének, mi hiányzik nekik. És az önkéntesség abban áll, hogy mindezeket a hiányokat akarattal, nemeslelkűen és szeretettel enyhítjük.

Beatriz Diez Canseco: A valódi önkéntesség átalakítja az embert, mert arra készteti, hogy a legjobbat adja magából, erősíti a legnemesebb, legjobb, legnemeslelkűbb, legtestvéribb részét.

Delia Steinberg Guzmán: Nincs önkéntesség nemeslelkűség nélkül. Az, aki csak kényszerűségből végez önkéntes munkát, az nem önkéntes. Az önkéntesség nemeslelkűséget, odaadást ébreszt, ugyanis az alapja az, hogy önmagunkból adunk. A nemeslelkűség nemcsak tárgyak adását jelenti, hanem a szívünkből is merít.

TERMÉSZETVÉDELEM

A természetnek szüksége van a segítségünkre és a védelmünkre.
Az Új Akropolisz a világ minden részén végzi természetvédő programjait és akcióit.
Jorge Angel Livraga: Számunkra az ember a természet része, a természet nagyon fontos része, de nem az ura. A mai ökológiai gondok abból a téves elképzelésből származnak, hogy az ember a természet ura, szabadon rendelkezhet az állatokkal, a növényekkel, bármivel, mert isteni felhatalmazást kapott rá, pedig az ember valójában csak a világegyetem egyik alkotóeleme és helyesen kell élnie, hogy túlélhessen ebben a világban.

Delia Steinberg Guzmán: Nem gondolkodhatunk úgy, hogy egy dolog a természet és valami egészen más az ember. A természet részei vagyunk. A természet nem fák összessége, nem egy erdő, nem egy folyó vagy egy hegy. Az egész világegyetem a természet. Onnantól kezdve, hogy a tudományok és a filozófia révén elkezdtük megismerni a természet törvényeit, az ember részévé vált a természetnek. Ezért védi az ember a természetet.

Beatriz Diez Canseco: Ha felelevenítjük bármelyik nép hagyományát, újraéleszthetünk egy mélységes érzést, azt a köteléket, amely az embert a Természettel egyesíti, azt a köteléket, amely a Földdel egyesít és amely miatt bolygónkat Földanyának nevezzük. Fel kell ébreszteni magunkban azt a mélyről fakadó érzékenységet, amely megérteti velünk, hogy a környezetünkben minden él.

Delia Steinberg Guzmán: Ha óvjuk a természetet, akkor valójában a világegyetemet óvjuk, a bolygónkat, saját magunkat, kapcsolatba kerülünk a környezetünkkel, óvjuk az egész világot, óvjuk a földet, a városunkat, az utcánkat, a helyet, ahol élünk, mert sok embernek ad otthont.
Ez a természetvédelem új értelmezése.


NEVELÉS

A nevelés szó latin neve (educatio) azt jelenti, hogy „felszínre hozni”. Felszínre hozni a belső értékeket, azt, ami bennünk él. Nagyon fontos, hogy az emberben szunnyadó képességek megnyilvánuljanak és helyesen alkalmazzuk őket. Amilyen mértékben jobbá válik az ember, annyival lesz jobb a világ is. A nevelésben az a legfontosabb, hogy átalakítson.

Delia Steinberg Guzmán: Ha gyermekek és fiatalok neveléséről beszélünk, először is meg kell értenünk a gyermeket vagy a fiatalt. Nem lehet úgy nevelni, hogy nem tudjuk, mire is van szüksége a gyereknek vagy a fiatalnak: mit érez, mit gondol, miről álmodik, mitől fél, milyen kérdések foglalkoztatják. A nevelésnek az emberi lét legmélyéről kell kiindulnia. Nem lehet egy toldalék, egy emberekre ragasztott címke, mert a toldalék leválik, a címke leesik. Ezzel szemben a jó nevelés felébreszti az embert. Aki pedig felébred, az ébren marad egész életében.

 

Filozófiai szempontból is meg kellene vizsgálnunk a nevelést. Tanítani kellene, hogyan kell tanulni. Nem tanítjuk tanulni a gyerekeinket, hanem elvárjuk, hogy nagy nehezen bemagoljanak olyasmit, amit nem is értenek. Sose tanítottuk meg olvasni őket, hogy értsék is, amit olvasnak, hogy élvezzék is, amit olvasnak, hogy használják is azt, amit olvasnak és amit tanulnak. A jó tanár elsődleges feladata megtanítani, hogyan kell tanulni. Ettől kezdve beszélhetünk nevelésről.

* * *

Egy hosszú és eredményes út 50 éve.
Ha Önre nézek, boldognak látom. Megosztaná velünk, mit jelent a boldogság?

Beatriz Diez Canseco: A boldogságot el lehet érni, de ehhez transzcendens célokat kell választanunk, mert ha mulandó, hétköznapi dolgokra vágyunk, amint eltelik egy kis idő, már nyoma sem marad, mi pedig visszazökkenünk a szokványos és szomorkás mindennapokba. Valódi, a mulandóságon túlmutató boldogságot kell keresnünk, amely ellenáll az idő múlásának.
És mi teszi az embert boldoggá? Mikor érzi magát kiteljesedettnek az ember? Amikor felfedezi élete valódi értelmét, amikor megérti, miért van itt, miért jött, mit tud adni, mi a küldetése.


Delia Steinberg Guzmán: Az Új Akropolisz ötven évéből negyvenet élhettem át személyesen. Hosszú idő ez, életem legnagyobb része és ezt életem legboldogabb részének tartom. Ha azt kérdezi, boldog vagyok-e, azt felelem: igen, boldog vagyok, még akkor is, amikor sírok. Hiszen a könnyek nem akadályozhatják meg, hogy boldog legyek. Minden azon múlik, hogy hová helyezzük a boldogságunk súlypontját.

 

Sokan azt gondolják, hogy a boldogság az anyagi sikerektől függ, a tulajdontól, az anyagi javaktól, a hozzánk tartozó emberektől, mindattól, ami a környezetünket alkotja, attól az érzéstől, hogy sok minden tartozik hozzánk. De ha a boldogságunkat nem a külső dolgok határozzák meg, hanem a belsők, ha a boldogságunkat attól tesszük függővé, ami rajtunk múlik és amiről tudjuk, hogy sohasem veszíthetjük el, akkor elmondhatjuk, hogy igen, boldogok vagyunk. És akkor is, amikor az élet sötétebb, nehezebb pillanatait éljük, akkor is boldogok maradunk, mert a megoldást önmagunkban találjuk meg: egyszerűen csak türelmesen felidézzük a régi tapasztalatokat és valamelyikben megtaláljuk a továbbvezető utat.

 

Ezért igenis úgy gondolom, hogy létezik a boldogság és én boldog vagyok. És ha egyetlen üzenetbe sűríteném az Új Akropolisz 50 évét, akkor ez a boldogság üzenete lenne.
Ez az ötven év összeköt minket minden előttünk járt filozófussal és egyben a jövő felé is mutat, ahol – és ebben biztos vagyok – sok, nálunk sokkal jobb filozófus is születik, akik folytatják majd a „fellegvárak” létrehozását. Folytatják majd belső világuk építését, és törekvésük eredményeként a tudomány, az esztétika és az igazság keresése eggyé válik majd az emberek számára.


UTÓSZÓ

Delia Steinberg Guzmán: Amikor ajándékot adunk valakinek, a legjobbat szeretnénk adni. Nem adhatunk olyat ajándékba, ami nem becses számunkra. Ez az üzenet is egy ajándék. Az az ajándékom, hogy arra kérek mindenkit, hogy keresse az élet értelmét. Nem elég, hogy megszülettünk. Nem elég a puszta lét. Nem elég, hogy múlni hagyjuk a napokat arra várva, hogy a sors majd elénk hozza a számunkra értékesnek és fontosnak tűnő dolgokat. Értelmet kell adni az életnek és aktívan kell élnünk az életünket. Tőlünk függ, hogy megtaláljuk-e mindazt, amit fontosnak tartunk.

 

És akkor, túl a boldogságon, megtaláljuk azt, amit minden filozófus keresett és amit saját szavaival minden filozófus megfogalmazott. És ez a halhatatlanság. El kell jutnunk odáig, hogy halhatatlannak érezzük magunkat, de nem azért, mert hosszú éveket töltünk a földön, hanem azért, mert életünk évei egyre tartalmasabbak, életünk percei egyre tartalmasabbak. Mert figyelünk mindenre, amit teszünk, mert a kis részletekben óriási kincset fedezünk fel, mert minden emberben meglátjuk azt, ami tanulható tőle, és mert az élet minden eseményéből bennünket gazdagító tapasztalatot vonhatunk le. Ez tesz minket gazdaggá, ez tesz boldoggá, ez tesz halhatatlanná. Érdemes kipróbálni.