Minden zárva, de az elménk nyitva

    szivarvany_kitartas.jpgEmbert próbálók ezek a hónapok, és sokak szemében nem is elsősorban a járvány okozta félelem miatt. A különböző fórumokon, betelefonálós műsorokban az emberek arról panaszkodnak, hogy milyen szűk lett a világ. Zárva vannak az éttermek, teraszok, edzőtermek, színházak, mozik, könyvtárak, sőt az idei nyaralásunk is veszélybe került.

    Persze megszokhattuk, hogy az életben olykor keresztülhúzzák a számításainkat, vagy egyszerűen csak a körülmények nem a legideálisabbak a céljaink eléréséhez. A legtöbben mégis megérezzük a mostani nagy hatású változásokat, még ha ezek átmenetiek is. Nemrég hallottam például a rádióban egy interjút az egyik világ- és Európa-bajnok úszónőnkkel, aki elmondta, hogy az utóbbi időkben megesett, hogy egyszer-egyszer nem mehetett le az uszodába.

    Márpedig a sportjának ezen a szintjén akár egyetlen nap edzéshiány is a teljesítmény rovására mehet, hiszen a tökéletes technikát a testtel gyakoroltatni kell, és emlékeztetni is kell rá. Így egy kimaradt hétvége utáni első edzésnapon a technika felidézése az első lépés. Hasonlót hallani zenészberkekből is. Hagyományosan Liszt Ferencnek tulajdonítanak egy több változatban fennmaradt idézetet, amely valahogy így hangzik: „Ha egy napot nem gyakorlok, már megérzem. Ha kettőt, azt a zenekar is észreveszi. Ha hármat, azt pedig már a közönség is.”

    minden_zarva_sivatag_virag.jpgIsmétlés, ismétlés. Manapság, mikor olyan szűk a mozgásterünk, olyan kevés a változatos programok adta lehetőség, és egyformának tűnnek a napjaink, talán még hangsúlyosabban úgy érezhetjük, hogy az ismétlés egyenlő a változatlansággal, az unalommal. Pedig még ha nem is élversenyzők vagy zenei virtuózok vagyunk, mindnyájan el szeretnénk érni valamit ebben az életben, és ehhez az ismétlés, a kitartás és az állandóság kulcsfontosságú eszközök.

    Nem mindig könnyű elfogadni, hogy nem megy minden azonnal, és amihez idő kell, abba sokszor inkább bele se fogunk. Még a bezártság idején is hány nyelvkönyv porosodik a polcainkon, hány szőnyeg alá söpört konfliktus vár a lelki nagytakarításra, hány súlyzó hever az ágy alatt érintetlenül? Nem fogunk bele, mert nincs kedvünk újra és újra ugyanahhoz a próbálkozáshoz, látszólag eredménytelenül. Pedig az ismétlések sora valójában természetes, előrevivő és gazdagon gyümölcsöző folyamattá válhat. Ha rendszeresen visszatérünk a megfelelő lépésekhez, nemcsak tudásunk gyarapodik, de kitartásunk is megerősödik.

    A kitartás pedig azoknak az erénye, akik tudják, mit akarnak, kiegyensúlyozottak abban, mit tartanak fontosnak és mit nem, és eszerint is cselekszenek. Mint egy motor, hajtja őket a vágy, hogy egyre jobb minőséget érjenek el. Állhatatosak, mert felismerték, hogy a fejlődés lépcsőfokokból áll, és nem lombozódnak le, ha nem sikerül valamit az első néhány próbálkozásra elérniük. Ebben az értelemben a kudarc nem az, ha nem sikerül feljebb lépnünk, hanem az, ha feladjuk.

    minden_zarva_ferfi_part.jpgMinden, amihez hűségesen visszatérünk, még akkor is, mikor semmi kedvünk hozzá, vagy a küszöbén vagyunk annak, hogy feladjuk, személyiségünk egyfajta jelzőtáblája. Hiszen letesszük a voksunkat valami időn átivelő mellett, szemben átmeneti állapotainkkal. Választásaink tudatosítása pedig nagy lépcsőfok önismeretünk útján. Így a sorozatos, gépiességet kiküszöbölő, tudatos ismétlések révén saját önazonosságunkhoz is közelebb juthatunk.

    A ciklikusan megújított elhatározások és megvalósítások végül összeadódnak, és hosszú távon is megszilárdulunk abban, ami ismétlést igényel. Ennek a tudatállapotnak az ajándéka lesz végül a türelem, amely képessé tesz aktívan várni, miközben nem felejtünk, és nem is veszítjük el a reményt.

    Hogy odakint mi zajlik, arra kevés a befolyásunk. De az állandóság segít, hogy bármilyen időszakot éljünk is, dúljon bármilyen helyzet a négy falon túl vagy dúljon akár a saját lelkünkben, erőt nyerjünk elhatározásaink iránti hűségünkből. Az eseményeken talán keveset lehet változtatni. De hogy nyitott elmével, rugalmasan reagálunk-e rájuk, abba csak nekünk van beleszólásunk. Az állandóság így segít talpon maradni: ebbe a stabil tengelybe bármikor belekapaszkodhatunk, ha sodorni kezdenének az események. Lehet, hogy a karantén már unalmas, de az erőtartalékokat előhozni önmagunkból igazi kaland.


    Képek forrása: flickr.com

    Cimkék