Solymos Éva cikkek

A sorompónál állok. Megállítottak. Megállítottak bennünket. Nem csak én várakozok. Autóval, biciklivel közlekedőket, és gyalogosokat. Mindenki másképp viseli. Van, aki bömbölteti 7.30-kor a neki tetsző zenét. Gondolom, saját ébresztésére szánja, de mi is kapunk belőle. Az előttem álló bringás lába ütemesen veri a pedált. A másik oldalon két fiatal, talán egy pár – úgy tűnik, nagyon sietnek – egy dalt dúdol a lány, amely a halálról szól. Átszaladnak. Én is ott állok, mivel reggel van, álomközeli tudatállapot van. Eszembe jutnak életem sorompói. Mész, szaladsz, azt hiszed, minden rendben van és lesz is. Aztán jön egy sorompó: pl. válás. Megakaszt, letaglóz. Villog a piros lámpa a fejben: elrontottad, valamit nem jól csináltál… meg kell, hogy állj, gondolkodj el. De néha csak a pirosló fájdalom van, és nem tudod, hogyan tovább.