Mit tehetek érted?

    Szerző

    mit_tehetek_gorkorcsolya.jpgEgy intenzíven induló év sokféle érzést és gondolatot ébreszthet.

    Az idei megannyi kezdetet felidézett bennem. Talán csak most értettem meg igazán, milyen hálásak lehetünk, hogy ha a kezdő lépéseknél – legyen az bármely kihívás – áll mellettünk valaki. Ez a győzelmi mámor a kisgyermek első lépéseinél, az első biciklizésnél kitörő és magától értetődő – később aztán jellemünk alakulásától függően éljük meg.

    Rómában Janus istenség (a január ereje) egyszerre késztetett a múlt összegzésére és a jövő elképzelésére. Ám a tavasz kezdete is megfelelő lehet erre. Belső harc veszi ekkor kezdetét, hiszen csiszolódni, változni készek vagyunk, ha valóban találtunk kivetnivalót a múltbéli tetteinkben, ami megújításra, jobbításra vár. De micsoda öröm és boldogság fellépni egy új lépcsőfokra – néha szimbolikusan, néha konkrétan. lepcso.jpgAz onnan nyíló kilátásról előtte gyakran nem is tudtuk, hogy létezik.

    Többnyire még csak utólag érzünk hálát. Máris peregnek előttem az emlékek…

    Az első nagy hópelyhekkel, ezzel a felejthetetlen égi szépséggel a babakocsiban találkoztam. A babakocsit pedig egy huszonéves édesapa tolta, aki a hétvégi délelőttöket a Tisza-parton töltötte velem, míg otthon készült az ebéd. Eszembe jutnak a nehéz kezdetek: amikor egy óvó néni, majd egy tanár néni is kellett ahhoz, hogy az új közösségben az első napokat ne komoly veszteségként éljem meg. Vagy ha már ez bekövetkezett, „kisimogassák” belőlem a múlthoz való ragaszkodást, és felvillantsanak valami izgalmasat a jövő új lehetőségeiből. És később én is a pedagógus szerepében találtam magam. Amikor készültem órákat tartani, a tanárom nem azt mondta, milyen borzasztóan sikerült valamit előadnom, hanem azt, melyik részt mondhatnám máshogy, s meg is mutatta, hogyan.

    Egyszer elérkezik az ideje (akár egészen hamar), amikor önként nézünk szembe a belső megújulásra váró helyzetekkel. Ekkor már előre sejthetjük, hogy szükségünk lesz támogató kezekre és szívekre, és azt is tudjuk, hogy az élet csodálatos folyamatában mi is segítő kezet tudunk nyújtani mások lépéseihez. Most a tavasz beköszöntekor előlegezzük meg a bizalmat, és tételezzük fel, hogy körülöttünk mindenki új lépcsőfokok után vágyik. És ebből már adódik is a kérdés: Mit tehetek érted? Ha gyakoroljuk ezt a három szót, biztosan lesz, aki megáll néhány pillanatra és komolyan elgondolkodik a válaszon.


    Képek forrása: flickr