Platón és a bullying

    bullying-ujjak.jpgGúnyolódás, cinikus megjegyzések, égetés, piszkálódás, sértegetés, kiközösítés. Sokan legyintenek rá, megmosolyogják, majd elmúlik, mondják, mindenkinek volt benne része, hisz örök emberi probléma. Manapság mégis előtérbe került. Foglalkoznak vele a pszichológusok, pedagógusok, rendőrök és a törvénykezés. A 21. században megjelentek a gigantikus agorák, a közösségi oldalak és ennek következtében ezek a bántalmazási formák felerősödtek, új elemekkel bővültek. Legtöbbször az angol nyelvből átvett bullying szakkifejezést használják rá. Szándékos, ismétlődő viselkedést értünk alatta, melynek célja valamiféle hatalom elérése, erőfitogtatás, elismerés kikényszerítése.

    Miért eszkalálódott ez a viselkedés az internet elterjedésével? Miért vált ez több hivatás képviselőinek központi témájává? Pár évvel ezelőtt egy csípős megjegyzés az embert többnyire szemtől szemben érte, esetleg a háta mögött, de mindenképp egy térben tartózkodtak a helyzet résztvevői. Amikor kilépett a közegből, befejeződött a sértegetés. Manapság a virtuális világban bármikor megtörténhet, és nem lehet előle elmenekülni. Egyesek azt gondolják, hogy az eszközök kikapcsolásával megszűnik. Óriási tévedés, hiszen ha az áldozat kilép a közösségi oldalakról, akkor csak nem látja, hogy mi történik. Olyan mintha homokba dugta volna a fejét. Lehetséges, hogy bizonyos helyzetekben megáll a folyamat, de gyakran akár fokozódik is. Vajon miért történik így? Egy valami biztosnak tűnik, éspedig az, hogy sem az elkövetőben, sem a szemlélőben nem jelenik meg az együttérzés, a bűntudat. Nem szembesülnek ugyanis a tetteik következményével. Nincs velük egy térben az az ember, akit megaláztak, befeketítettek. Emiatt nincs megállás. Egy „tréfás” megjegyzés, kép, videó pillanatok alatt eljuthat emberek millióihoz. Pár óra alatt tönkre lehet tenni vele egy ember életét.

    Elszánt pszichológusok, pedagógusok, rendőrök megelőzést, beavatkozást, segítségkérést tanítanak. Az esetkezelés során a legtöbb figyelmet nyilvánvalóan az áldozat kapja, illetve jobb esetben van a valós világban egy közösség, amiben ez a helyzet előállt, akkor a csapat működésének helyrehozatala is fókuszba kerül. Ilyen probléma csak rosszul funkcionáló csoportokban ütheti fel a fejét. Egy egészséges közösségben az emberek az érdemeikkel, erényeikkel emelkednek ki. Valójában a bántalmazó egy beteg értékrendű embercsoport áldozata.

    bullying_foci.jpgPlatón a Törvényekben a gúnyolódóra, jelen korunk szóhasználatával a bántalmazóra is komoly figyelmet fordít: „…aki beszéd közben enged indulatának, ennek az éppen engedékeny hatalomnak, az rossz táplálékkal szolgálja dühét, s amennyire megszelídül a nevetéstől, éppannyira elvadítja lelkének ezt a részét, és mogorvaságban elállatiasodva él tovább, s engedékenységéért keserves hálában részesül indulata részéről. Ezenkívül gyakran szoktak az emberek ilyen állapotban a gúnyolódásra áttérni, hogy nevetségessé tegyék ellenfelüket. S aki erre rászokott, az nem kerülheti el, hogy ne váljon teljesen komolytalan emberré, vagy ne vesszen ki gondolkodásából a nemesség.”

    Platón kiemeli, hogy az elkövető úgy sérül, hogy elvadítja saját lelkét, megengedi indulatának, hogy átvegye az uralmat, az irányítást. Ha ez egyszer megtörténik, könnyen megindíthat egy láncreakciót, hisz az okozott károk újabb és újabb feszültséget kelthetnek benne, amelyek újabb és újabb indulathoz vezetnek. Ez a folyamat megállítható? Mi mentheti meg az embert attól, hogy ne váljon szokásává, ne vesszen ki belőle a nemesség? Minél engedékenyebbek vagyunk indulatainkkal szemben, annál nehezebb a megállás, a kiszállás ebből az örvényből. Képzeljünk el olyan vizet, amelyben örvények vannak! Mit szoktunk tenni, hogy ne nyeljen el? Ha már benne pörgünk, reménytelenül magába ránt, és a végén valamerre kilök, viszont ha csak haladunk felé, és látjuk a közeledését, még megállhatunk, elkerülhetjük, hogy beszippantson. Észleljük, letesszük a lábunkat, kiegyenesedünk. Ezzel a sodrásnak akadályt állítunk. Persze itt még nincs vége, mert ezt csak egy pillanatig lehet tartani. Ahhoz, hogy valóban ki is kerüljük, induljunk el határozottan az ellenkező irányba. Nehéz, kemény, gyakran fájdalmas mozdulat ez, de ez az ára annak, hogy ne kerüljünk a forgatagba, ugyanis onnan már önállóan nem jön ki az ember, csak akkor, ha van olyan szerencséje, hogy valaki meglátja és a hajánál vagy valamilyen végtagjánál fogva kihúzza. A fájdalom, ha ezen a lejtőn megindult valaki, elkerülhetetlen, csak a mértéke lehet különböző.

    Viccelődjünk? Humorizáljunk? Természetesen igen! A megfelelő helyzetben, amikor old, könnyít, segít. De vigyázzunk vele, figyeljünk a társainkra, a közösségekre, amelyekben élünk, és leginkább a saját lelkünkre. Minden megfogant gondolat, kimondott szó, elvégzett cselekedet hatással lehet a világra, de saját magunkra bizonyosan.