Hogyan éljük meg a halottak napját?

    Mit üzenhetnek ma nekünk a halottak napjához kapcsolódó hagyományok?

    Elengedes.jpgIsmét közeledik a halottak napja. A mi családunkban ilyenkor mindig rendbe rakjuk a sírokat, gyertyát gyújtunk az elhunytak emlékére, de mindehhez sosem társult számomra mélyebb lelki tartalom. És más kultúrák ünnepi szokásai sem mozgattak meg különösebben, mint például a halloween-rémségek vagy a mexikói daloló csontvázfigurák.

    Mégis úgy gondoltam, az nem lehet véletlen, hogy ebben az időszakban a világ számos pontján a halottak felé fordul a figyelem. Miből eredhetnek ezek a szokások, milyen mélyebb, lényegi tartalom fűződik hozzájuk?

    Október utolsó napja és november eleje már a kereszténység előtt is számos civilizáció kiemelt időszakának számított. Habár a különböző vallásokban és kultúrákban eltérő szimbólumok és rítusok kapcsolódtak az ekkor zajló ünnepekhez, a néphagyománynak mégis számos eleme hasonlóságot mutat a világ különféle területein. Hazánkban például a töklámpás készítése sem az utóbbi évtizedekben jelent csak meg, ezt mutatja Bálint gazda visszaemlékezése is:
    „Gyermekkoromban azzal szórakoztunk a hosszú őszi estéken, hogy a jókora tököket kivájtuk, szemet, szájat vágtunk rá, és társaink rémületére este égő gyertyát állítottunk belé.”

    Néprajzkutatók munkáiból kiderül, hogy sok más ide kapcsolódó hagyomány is élénken élt hazánkban, amik első látásra rémisztőek vagy furcsák lehetnek. töklámpás.jpgA bukovinai magyarok például ételt vittek a temetőbe, de a Csallóközben, Szeged környékén és a Tápió menti falvakban is szokás volt elemózsiát vinni a sírkertbe, vagy otthon plusz terítéket tenni az asztalra a már elhunyt családtagoknak. A ráadás teríték szokása a kelta hagyományban is megjelent. Az angolban a ghost (szellem) és guest (vendég) szavak egy tőről is fakadnak.

    A kelta hagyományban Samhain néven ünnepelték ezt az időszakot, ami számukra kiemelten fontos volt, mivel innen számolták az újév kezdetét. Úgy tekintettek az évnek erre a szakaszára – ami a természetben a fény és életenergia visszahúzódásának ideje –, mint szükséges és kihagyhatatlan regenerálódási folyamatra, összegzésre és tapasztalatlevonásra a megújulás előtt. Éppen emiatt az ünnep már előző alkonyatkor elkezdődött, amit az őszi nap-éj egyenlőség és téli napforduló közé időzítettek, október 31-e estéjére. Úgy tartották, hogy ezen az éjjelen elvékonyodik a határ a különféle világok között, megnyílik a kommunikáció lehetősége, és a holtak lelke vissza tud térni. Éppen ezért az ilyenkor visszalátogató szeretteiknek finomságokkal kedveskedtek, ugyanakkor számoltak a kevésbé kedves szellemek megjelenésével is, akik ellen többek között riasztó töklámpásokkal védekeztek.

    Azután, hogy a 8. században III. Gergely pápa november 1-jét mindenszentek ünnepévé tette, az angolszász területeken Samhain hagyománya mint All Hallows Eve élt tovább, ami lefordítva mindenszentek előestéjét jelent, és később ebből alakult ki a halloween kifejezés.

    dia-de-los-muertos-2009678_1280.jpgA rémisztő töklámpások szokását, habár sokan az amerikai kultúrához kötik, valójában az oda emigráló ír bevándorlók honosították meg. Egy népmesét is kötnek hozzá, amelyben Smucig Jack kétes ügyletekbe és összetűzésbe keveredik az ördöggel. Végül pórul jár, és halála után nem nyer bebocsájtást a mennyországba, de pokolra sem jut, így kódorgó lélekként azóta is világító töklámpással jár-kel.

    A ma népszerű halloweeni szokásoknak gyakori kellékei a csontvázak is. Ez az azték mitológiában az alvilág urának, Miktlántekutlinak a szimbolikus ábrázolásából ered. Az azték hagyományban is élénken élt az a gondolat, hogy a halál és az élet egyetlen érme két oldala, azaz a nagybetűs Élet, e kettő körforgása, a folyamatos elmúlás és megújulás megjelenése a természetben és az emberi életben is. Úgy tartották, hogy a holtaknak hosszú és veszélyes úton kell áthaladniuk, és ebben igyekeztek támogatni őket a ceremoniális megemlékezésekkel és segítő eszközökkel, ételekkel. Ezeknek a népszokásoknak a későbbi maradványai – a keresztény szokások mellett – párhuzamosan megjelennek a Mexikóban manapság ünnepelt El Día de los Muertos-on (halottak napján) is.

    Hosszasan lehetne még fejtegetni ennek az időszaknak a különböző korokban és kultúrákban fellelhető szimbolikáját, de talán egy ilyen röpke kitekintés is elég ahhoz, hogy kiderüljön, a sokféle forma mögött rejlő tartalom és lényeg egyetemes. Az embereket mindig is foglalkoztatta a halál és elmúlás kérdése, és a különféle kultúrák szokásai, ünnepei éppen abban kívántak segíteni, hogy képesek legyenek beilleszteni az életükbe az elmúlás gondolatát.

    elmulas.jpgA különböző halottak napi szokásokban egységes, hogy mindenütt úgy vélték, ilyenkor könnyebb megteremteni a kapcsolatot a fizikain túli világgal. Ha magunkra, a belső életünkre vonatkoztatjuk ezt a gondolatot, elgondolkozhatunk rajta, hogy számunkra mire ad lehetőséget ez az időszak. Lelkünkben milyen kérdések, félelmek lappanganak, amik ijesztőek, amikkel nehéz szembenézni? Mik azok a belső törekvéseink, amik már megértek az elengedésre? Amik már meghozták gyümölcsüket, leszüreteltük őket, és most már csak a tapasztalatukat, mint magot vinnénk tovább? Mi az, amit táplálni szeretnénk a jövőben is?

    Ha pedig rajtunk kívülre is kiterjesztenénk ezt a vizsgálódást, feltehetjük magunknak a következő kérdéseket is:
    Miért lehetünk hálásak elhunyt szeretteinknek? Milyen lelki és szellemi örökséget kaptunk felmenőinktől vagy példaképeinktől?
    Ha a saját mulandóságunkra gondolunk, mik azok a fontos elvek és értékek, hogy ha azok mentén élünk, visszatekintve nem éreznénk hiábavalónak az életünket?

    Ahogyan a természetben egyre rövidebb ideig élvezhetjük a nap fényét ebben az időszakban, lelkünk is nyitottabbá válik a mély és sokszor nehéz szembesülésekre. A mindenszentek, halottak napja, Samhain-ünnepek ennek a lelkünkben megjelenő – a természetre rezonáló – elmélyülési igényre hívják fel a figyelmünket. Talán ez az időszak segíthet nekünk, hogy az egyik legnagyobb félelmünkkel, az elmúlással békésebbé alakítsuk a viszonyunkat.

    „Félsz? Fogd kézen a félelmedet és vele együtt haladj tovább! Csak az a fontos, hogy ne állj meg. Egy idő után észreveszed, hogy a félelem, amely addig kísért, már nincs ott, a kezed szabaddá vált.” (Delia Steinberg Guzmán)


    Képek forrása: pixabay, canva

    Cimkék