,,Ragyogóra leltem a Rend nyomában, sebesen tovaszállt titoktól övezve"

    Kolláth Zsuzsanna Diána képei elé

    ,,Az, aki felgyújtja a tudatosság fényét,
    valódi fényt kap.
    A belső szentély szent lángja
    folyamatosan világít.
    Az egység tapasztalata az
    emberi törekvések teljesítése.
    Az élet titkait feltárják."
    (Rigvéda-részlet)

     

    Rnetre Zsuzsi_Templom_IMG_20190903_150243.jpgagyogás. Ez a szó jut eszembe Kolláth Zsuzsiról, ha felidézem Őt. Szemének őszinte csillogása hegyi tó áttetsző vizében tükröződő, lassú hullámzásban rojtozódó, vakító napsugárfolt. Ahogy a víz molekulái szórják széjjel a beérkező napsugár fényét, s terítik be vakító csillámként a teret, prizmaként szétválasztva a színeket, ecsetjével úgy hintette tele lapjait, egyengette a színek útját.

    Nem félt ismeretlen ösvényen elindulni, bátran kísérletezni, tapogatózni és kutatni. Szíve belső lámpásával a Nap keresésére, köszöntésére indult az éjszakában. Útján szentjánosbogarak pislákoló fénye kísérte, csillagos égboltozat borult fölébe. Mikor hajnalodott, a felhőkön átszűrődő első napsugarak derengésében összegyűjtött és elraktározott néhány színt és pár letisztult pillanatot, s még mielőtt kilépett volna a nagy fehér fényárba, lejegyezte őket nekünk. Vajon miről mesélnek e jegyzetek, próbák, folyamatok, hangulatnaplók?

    Zsuzsi művészete a hagyományos festészeti tradíciókban gyökeredzik: szimbólumokon, hangulatokon, formákon át, színeken keresztül bont szárnyat. Az egyetemi grafikai munkák mellett sokszor a technika maga a hangsúlyos. A későbbi víz- majd akrilfestmények már egy érettebb, tudatos belső szemléletet és művészi programot tárnak elénk, ami a Fény természetének feltárása köré összpontosul.

    A megfoghatatlannak tűnő fény transzformációja, anyagi lenyomata e világban a szín. A matériába kerülés cselekvés és szenvedés, ezért mondja Goethe: “A színek a fény tettei és szenvedései. A szem a fénynek köszönheti létét... így képződik a szem a fény hatására a fényért, hogy a belső fény találkozzék a külsővel.” A fény tettei, cselekedetei tehát a színek: történeteket mesélnek már önmagunkban is. A festő, a színek mágusa tehát értelemszerűen e küzdésben kell részesüljön: célja, hogy segítse a belső fény találkozását a külsővel a létrehozott kép által.

    4. kép.jpgAz ilyen céllal készült kép felett való meditációk belső látást, befelé irányuló tekintetet fejlesztenek, a dolgok mögé tekintést. Ez az állapot köztes út a létezés és a tudás között, a tudó, és a tudott között, a cél pedig a nézett dolog és a néző közötti távolság felszámolása. Így érzékelésünkön keresztül közelebb léphetünk belső Nap-magunkhoz pillantásunkkal felfogva az anyagiban a szellemit, hogy kis földi-emberi keretek között megtapasztalhassuk a kozmosz végtelenségét, az élet ragyogását. (Kolláth Zsuzsanna Diana: A napfény természete, szakdolgozat)

    Ennek eszköze a hajlékony, illékony illúziót keltő, víz-természetű akvarell, és a szikrázó, remegtetett, atmoszférikus hangzatok leképezésére alkalmas akril. A terek, amiket Zsuzsi teremt, átmeneti helyek, bensőnk termei, elvonulásra alkalmas, csupán mezítláb megközelíthető meditációs barlangok, misztikus imahelyek.

    3. kép.jpgZsuzsi akril és akvarellképei az ikonok rokonai: belülről sugározzák a fényt. A remegtetett, egymásba mosódó felületek, egymásra tolt, áttetsző síkok, lassan alakuló, kibontakozó formák között körvonalazódó ablakok és lékek adják meg a nyugvópontot. A felületek szinte a szemünk előtt mozognak, lassú, komótos gesztussal ölelik egymást, a formátlanságból és a nemlétből lépnek át a formák világába, ahol is kifeszülnek a papírra, vászonra, egy köztes állapotról regélve, valahonnan a tudat mélyrétegeiből. Elfolyó, lebegő csend-áradat, hömpölygő színes feloldódás. Formálódó, összehúzódó, táguló, alakot öltő, vajúdó massza. Teremtés előtti derengés, amikor még ,,Nem volt semminek nemléte, sem léte" (Teremtés- himnusz, Rigvéda)

    Alkotásai, mint a félhomályt teremtő, letakart ablakokon keresztül betüremkedő szenvedő fény, ami absztrakt képeket vetít a szemben lévő falra. Mint komor falakba vésett gótikus rózsaablak üvegén megtörő, játékos sugarak, melyek színes sávokat vonnak a szentélybe, megállapodva egy-egy ódon, míves templomberendezésen, freskórészleten. Másutt mintegy világítótornyok, őrtüzek a szőttesként elterülő, árnyakkal körbefont éjszakában. Az állandóság kérdése foglalkoztatja: az örökké változó, tünékeny világban bizonyosságra lelni – változó emberi hangulataink, érzelmeink, állapotaink, létszituációink kuszaságában. A tiszta pillanat, felsőbbrendű érzelem megragadása és visszaadása a célja, mely befele irányítja a szemlélőt, a belső csend elérését segíti elő.

    Miért kell tehát világra ablakot nyitni? Hogy beengedjük a fényt, hogy csendes fényben élhessünk, majd kitekinthessünk más dimenziók felé belső várkastélyunkból, kilátást nyerjünk egy tágabb, eddig ismeretlen színű mezőre. Megmártózni az isteni fényben, elmerülni, feloldódni benne. Megtapasztalni az élet ragyogását, majd magunk is fénnyé válni. Ez a ránk hagyományozott üzenet. Tőle.

    A szöveg a 2019. szeptember 28-án nyíló Miért kell a világra ablakot nyitni? c. kiállításra készült, amit Kolláth Zsuzsanna Diána grafikusművész emlékére rendeztek meg az Új Akropolisz Filozófiai Iskolában.

    Méry Beáta