Szükség van jó emberekre

    szukseg_van_2.jpgSzükség van jó emberekre Megjelent a spanyolországi Nueva Acrópolis folyóirat 171., 1989. májusi számában.

    Arra, hogy szükség van a makulátlan jellemből, az ember lényegi mivoltából fakadó erkölcsi szintre, több mint kétezer éve legtöbb művében már Platón is rámutatott, később pedig ugyanígy tett Kant és minden követője.

    Nem is létezett olyan, magát filozófusnak valló ember vagy nagy gondolkodó, aki kétségbe vonta volna ennek szükségességét, noha a klasszikus világ összeomlása után ezt az egyébként nyilvánvaló tényt teológiai, politikai, társadalmi vagy pusztán gazdasági megfontolásoknak vetették alá.

    A gépesített eszközök fejlesztését hasonló folyamatok követték a metafizikai síkon, így az embert megkötötte a „protokoll kultusza”, sőt a kiindulási pont kultusza is.

    Így az emberre eredendően jellemző jóságot vallási hovatartozástól, családi háttértől, földrajzi, faji és sok egyéb feltételtől teszik függővé, amelyek felsorolása oldalakat töltene meg, és nem lenne más, mint előítéletek és felszínességek részletesen kidolgozott lajstroma.

    Az emberiség engedte, hogy elkápráztassák a tervek és rendszerek, a formák, ahelyett, hogy a mögöttes tartalomra figyelt volna. A magas erkölcsiség összeomlása láttán a jobbára utópisztikusnak nevezhető receptekhez nyúlnak, mivel úgy tartják, a rossz valóságos – nem pusztán a jó hiánya, hanem önálló létező –, és így a különböző ördögűzésektől háttérbe szorulnak a magasabb rendű egyén jellemvonásai. A valódi Én mellékszereplővé vált, a gépektől függ, amelyek elméletileg a hit vagy az értelem révén létrehozzák majd a tökéletes embert a saját tökéletlenségeire építve.

    Ez például olyan, mintha csak azt bizonygatnánk, hogy ha agyagtéglákat rakunk egymásra bizonyos módon és alakban, akkor ezzel kemény, tömör és erős kőfalat építünk, mert bízunk benne, hogy a fal valamiféle „mágiával” átlényegíti majd az egyes részek természetét.

    A szellemi eltömegesedés több évszázaddal megelőzte a modern kor futószalagjait, és figyelmen kívül hagyta a valóságot; azt hitték, hogy ha részt a résszel összeillesztünk, megszületik egy erényekkel és jósággal megáldott lény, amely tökéletes mása elődeinek és mintája az utána jövőknek. Sőt, igaznak fogadták el a formák evolúcióját, ahol a fejlődés a sikerekből és kudarcokból nyert tapasztalatokra épül. De az ember elvesztette jelentőségét, helyette az emberek csoportjai váltak fontossá, mintha az emberek a rendszer termékei lennének, akiket a maguk alkotta rendszer feljogosít a túlélésre, feltéve, hogy készek beleolvadni a csoportba és feladni az összes egyéni jellemvonásukat… ha ugyan volt nekik valaha.

    A futószalag termékeit aszerint minősítik, hogy honnan származnak, vagyis az alapján, hogy melyik rendszer szülöttei.

    A keresztények jók voltak, a „pogányok” rosszak.
    Szent Jakabból a „mórok pusztítója” lett.
    Aki nemes, „kékvérű”, aki nem, az „bugris”.
    A nép jó, a királyok rosszak… Éljen a guillotine!
    A munkás jó, a tőkés rossz.
    A katona értékesebb a földművesnél, vagy fordítva.
    A „kiválasztott nép”… „isten népe”… Végső soron, ha vannak „jók”, kell lenniük „rosszaknak” is.

    Emiatt a kollektív közös nevező miatt van egyáltalán értelme keresztényekről, zsidókról, muzulmánokról, ateistákról, fehérekről, feketékről, gazdagokról, szegényekről, bölcsekről és tudatlanokról beszélni. Ez a fajgyűlölet palettája.

    Ezzel a tömegesítéssel próbálják elérni a kollektív megváltást, és kollektíven megsemmisíteni azokat, akik nem vállalnak szerepet az ilyen vagy olyan megváltásban, osztályban vagy pártban, hiszen minden reményüket a rendszerekbe, hitekbe, fajokba és hasonlókba helyezik. Az egyes ember elveszíti jelentőségét. Lassan már elképzelhetetlenné válik, hogy valaki ne csatlakozzon, és ne kötelezze el magát valamelyik népszerű párt vagy szekta mellett.

    De a kommunizmus, a fasizmus, a nácizmus és a kapitalizmus tényleges bukása a maga sajátos politikai, társadalmi és gazdasági jellemzőivel együtt elültette a népben a kételyt a rendszerek hatékonyságáról. Jóllehet talán úgy táncolunk, ahogy a hatalmasok fütyülnek, a Föld sok népe demokráciát és szavazati jogot követel, és mégis, amikor az urnákhoz kell járulni, az emberek fele sem teszi meg, ahol pedig kötelező, ott üres cetlit dobnak a ládába, vagy szándékosan bojkottálják, hogy a rendszer előre legyártott listáira szavazzanak.

    Az iszlám egyes irányzatait kivéve a vallásokban is hasonló a helyzet, és bár a térképek Olaszországot például továbbra is katolikus államként jelölik, a templomokat valójában a kíváncsi turisták özönlik el, a kolostorok üresek, és olyan találkozóknak adnak helyet, amelyek már rég nem a vallásról szólnak, a pápa nemzetisége vagy szokásai is viccek céltáblájává váltak. Nyilvánvaló, hogy nagyon elkanyarodtunk attól, amit valamikor a szent szó alatt értettünk.

    Belátható, hogy a probléma megoldásához szükség van annak a megértésére, hogy valójában nem a rendszerek a fontosak, hanem az emberek, akiket magában foglal. És hogy az emberek erkölcsi szintje a legmeghatározóbb.

    Másodlagos, hogy egy ország kormánya jobb- vagy baloldali-e, vagy hogy a rendszer élén elnök vagy király áll. Az egyetlen valódi kérdés, hogy az ország irányításáért felelős emberek jók, becsületesek, igazságosak, erényesek és feddhetetlenek-e.

    Még a legrosszabb rendszer is, ha jó emberek alkotják és vezetik, boldogságot, gazdagságot, jólétet nyújt a népnek és békét teremt. És a legjobb berendezkedés is népsanyargató, ha a vezető réteg erkölcstelen.

    szukseg_van_1.jpgHogy maguk a rendszerek képesek lennének mindent megoldani, ez a mítosz bizonyítottan téves. A legszervezettebb és legtermészetesebb rendszerek is összedőlnek rövid idő után, ha nem becsületes, erkölcsös, egyszóval JÓ emberek működtetik őket.

    Nem arra van szükség, hogy meghatározott frakciók vagy politikai, társadalmi vagy vallási csoportosulások kerüljenek hatalomra. Jó emberekre van szükség, és arra, hogy ha felismertük őket, lehetővé tegyük, hogy felelősséget vállalhassanak minden téren a legmagasabb szinten.

    Ha így járunk el, vállalni is fogják, de nem becsvágyból, hanem nemeslelkűségből és szolidaritásból.

    Ismét csak Platón szavaival élve, ha a jó cipésznek mindenkit kötelessége ellátni cipővel, a jó szabónak pedig ruhával stb., akkor az, aki akarata erejével képes uralni önmagát, leigázni szenvedélyeit és irányítani gondolatait, ő a legalkalmasabb arra, hogy mindazt, ami neki jót tesz, megossza a közösség minden tagjával.

    Ha támogatnánk a jó embereket, és képzettséget adnánk a kezükbe, alakítsanak bármilyen kormányt is, irányításuk alatt a kormány eredményes lenne.

    Ha ugyanaz a jó ember vallási vezetővé válna, bármely vallásról is legyen szó, ráébresztené követőit Isten jelenlétére, hiszen Istent látnák tükröződni benne, és belátnák, hogy ez lehetséges.

    Ha egy jó ember átadja magát a művészetnek, a tudománynak vagy bármely más tevékenységnek, azt beragyogja majd az ő jósága, függetlenül attól, milyen utat választ, hiszen jósága csakis a legjobbat engedi választani.

    Tudatosítanunk kell, hogy önmagában az átmenet a 20.-ból a 21. századba nem jelent biztosítékot a fajgyűlölet, az üldöztetés, a törvénytelen vagyonosodás, a népirtás megszűnésére. Arra van szükség, hogy belülről változzunk meg, „láthatatlanul”, hogy a rendszerek szennyező gépezeteinek helyét jó emberek vegyék át.

    Elengedhetetlen, hogy megtaláljuk, kiemeljük és támogassuk őket.

    Az embernek nincs nagyobb ellensége a másik embernél, ha az gonosz, és nincs jobb barátja és támasza egy másik embernél, ha az jó.

    Legyünk bátrak, és kezdjük el kihajítani a rossz rendszereket a történelem szemetesládájába, hogy romjaikon az új ember járhasson, akinek legfőbb jellemvonása, hogy jó.