Rómában a Szent Péter-bazilikában láthatjuk Michelangelo híres szobrát, a csodaszép Pietát. Mára szinte teljesen szükségtelenné vált a Mária mellén átfutó szalag felirata: MICHAELANGELUS. BONARROTUS. FLORENTIN(US). FACIEBAT. (A firenzei Michelangelo Buonarroti készítette.) Ez azonban nem volt mindig így.

Tágabb értelemben az emberi faj egésze mikrokozmosz, szűkebben véve minden egyes férfi és nő annak tekinthető. A mikrokozmosz sémája a jelenleg alapvető ellentétpárból adódik: én és a környező világ. Az Én a rendszer középpontjának tekinti magát, a másik hat tudatossági szint pedig az öt érzékszervre korlátozódik. Megszületett a pentagram. Íme, az ember! Bármilyen összetettek is legyenek a 20. századi ember eszközei, ezek csupán kezünk, lábunk meghosszabbításai. A rádió a hallásunk képességeit nyújtja ki, a televízió a látásunkét.

A kreativitáshoz tudásra van szükség, a tudás megszerzése pedig időbe és ismétlésekbe kerül. Sokszor mondják, hogy az embernek spontán kell cselekednie ahhoz, hogy kifejezhesse, ami a „bensőjében megszületik”. De miféle „bensőről” van szó?

Az embernek mint mikrokozmikus rendszernek harmóniában kell lennie környezetével, a makrokozmosszal. A makrokozmoszt működtető törvények működtetik az embert is, ezért a természetben lejátszódó ciklikus változások az ember energetikai működésében is megmutatkoznak. A bennünk áramló és állandóan átalakuló energiáknak természetes útja van, ami analóg a természet energiáinak mozgásával.

Amikor éjjel álmodunk, tudunk repülni, vízen járni, más nyelven folyékonyan beszélni és halhatatlanok vagyunk. Nem lehet bennünket elpusztítani, száz halálon is tovább álmodjuk magunkat. Amikor viszont ébren vagyunk, elfelejtjük ezt a végtelen szabadságot, és megannyi nehézséget, gátat kell leküzdenünk, hogy az álombéli önmagunkhoz hasonlóan olykor-olykor mindenre képesnek érezzük magunkat. Az életnek ezek a percei a varázsmesék világára emlékeztetnek, ahol a hősök a halhatatlanság elnyeréséért harcolnak.

Furcsa jelenségre figyelhettek fel a budapesti autósok és metrózók október közepén. Egy 18. századi ruhába öltözött figura járta a várost csuklyával a fején, és ahol tudott, segített. Ha meglátta, hogy egy parkolóőr valakinek az autójára „mikuláscsomagot” rakott, azonnal vett egy parkolójegyet, és egy névjegy társaságában odatette a szélvédőre.