Emelkedik a tenger vízszintje. Újabban Velencében a romantikus kedvű turisták nem csónakkal járják a szűk lagúnákat, hanem a Szent Márk tér „nyílt vízi medencéjében” úsznak. Egyre gyakrabban önti el ugyanis a tenger, és nem ritka az akár másfél méteres víz sem. A város maradék lakossága, amely az elmúlt évtizedekben megfeleződött, fokozatosan kiköltözik a süllyedő palotasorokból. 

Rómában a Szent Péter-bazilikában láthatjuk Michelangelo híres szobrát, a csodaszép Pietát. Mára szinte teljesen szükségtelenné vált a Mária mellén átfutó szalag felirata: MICHAELANGELUS. BONARROTUS. FLORENTIN(US). FACIEBAT. (A firenzei Michelangelo Buonarroti készítette.) Ez azonban nem volt mindig így.

Tágabb értelemben az emberi faj egésze mikrokozmosz, szűkebben véve minden egyes férfi és nő annak tekinthető. A mikrokozmosz sémája a jelenleg alapvető ellentétpárból adódik: én és a környező világ. Az Én a rendszer középpontjának tekinti magát, a másik hat tudatossági szint pedig az öt érzékszervre korlátozódik. Megszületett a pentagram. Íme, az ember! Bármilyen összetettek is legyenek a 20. századi ember eszközei, ezek csupán kezünk, lábunk meghosszabbításai. A rádió a hallásunk képességeit nyújtja ki, a televízió a látásunkét.

A kreativitáshoz tudásra van szükség, a tudás megszerzése pedig időbe és ismétlésekbe kerül. Sokszor mondják, hogy az embernek spontán kell cselekednie ahhoz, hogy kifejezhesse, ami a „bensőjében megszületik”. De miféle „bensőről” van szó?

Az embernek mint mikrokozmikus rendszernek harmóniában kell lennie környezetével, a makrokozmosszal. A makrokozmoszt működtető törvények működtetik az embert is, ezért a természetben lejátszódó ciklikus változások az ember energetikai működésében is megmutatkoznak. A bennünk áramló és állandóan átalakuló energiáknak természetes útja van, ami analóg a természet energiáinak mozgásával.