Ebben a témában nem eredetiségre törekszünk, csak újszerűségre. Míg az eredetiség különbözni akar a már ismerttől, addig az újszerűség ismét életet visz a már meglévő legfontosabb értékekbe. Ezért az Új Akropolisz úgy határozza meg a filozófiát, ahogy mindig is meghatározták: a filozófia a „bölcsesség szeretete”, olthatatlan szomjúság azután, aminek hiányát érezzük; olyan mély tudás keresését jelenti, amely választ tud adni a leggyötrőbb emberi kérdésekre. Abban sem vagyunk eredetiek, hogy Platónt követjük, amikor a filozófia lényegét alkotó bölcsesség jellemzőiről beszélünk.

A félelmek bennünk vannak, érzelmeinkben és azokban a pusztító érvelésekben, amelyek meggátolják a cselekvést. Éppen ezek a belső, lelki félelmek bénítják meg az embert. A belső félelem teszi félelmetessé a külső dolgokat. Mit kezdjünk a félelmeinkkel? Vizsgáljuk meg őket, és meglátjuk, hogy úgy tartanak bennünket fogva, mint valami ragadozó mancsai. Az egyetlen szabadulási lehetőség maga a cselekvés, a kimozdulás a tehetetlenségből.

A munka a természet rendjének része, amely az egysejtűektől a csillagokig a szüntelen tökéletesedés útján vezet mindenkit. Az együttélés szellemének kialakításához az egyik nélkülözhetetlen eszköz a munka. Ahhoz azonban, hogy a munka és velejárója, a tőke aktívan közreműködhessenek ebben a belső születésben, az egyén harmonikussá formálásában, a viszonyulásunk erőteljes átlényegítésére is szükség van. Így ugyanis megtisztulhatunk az állatias tulajdonságoktól, amelyeket az ember, mint üstökös a csóvát, amely mindig ellentétes a fény irányával, maga mögött húz.

Morus Tamás Utópia című művében egy távoli szigeten lévő, eszményi országot írt le. A 16. századi Angliában uralkodó viszonyok ihlették arra, hogy képzeletében megteremtsen egy humanista elveket megvalósító, igazságos törvények szerint élő emberi közösséget. A téma a reneszánsz gondolkodókat is foglalkoztatta, és azóta is sok alkotás született, amelyben az utópikus társadalmakat hol más helyre, hol a jövőbe képzelték el. 

A fiatalság ideáját emeljük ki a testi fiatalság helyett, amely az emberi élet egyik fázisához, egy meghatározott életkorhoz kapcsolódik. Akkor tehát elmondhatjuk-e minden 15, 20 vagy 25 évesről, hogy fiatal? És vajon mindenki felnőtt, aki elmúlt 40? És ha 50 vagy 60 év felett jár valaki, akkor biztosan öreg? A látszólagos fiatalság mostanában sokra tartott tulajdonság, és nem kevés társadalmi előnnyel jár.

Van egy apró, mindennapos kis cselekedet, amely megállásra és elgondolkodásra késztetett a minap. Hogy miért? Mert az ember hajlamos megszokni azt, amit naponta ismétel. És mert gyakran csak akkor ébred rá valaminek az értékére, amikor épp a hiányával szembesül. Ez a kis tett a köszönés. Miért köszön az ember? Mi a köszönés jelentése és jelentősége?