Erők és irányok – a Jin Víz Kígyó éve

    Esemény típus
    Előadás
    Időpont
    Helyszín
    Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.

    Nyugaton már javában elkezdődött az új év, Kínában azonban most zárul csak le a tavalyi, a Víz Sárkány éve, és fordul a naptár a Víz Kígyó esztendejére.
    Ehhez kapcsolódott Wágner Mária előadása a Főnix Kultúrműhelyben, február 2-án délután. Nyitó gondolata szerint a nyugati gondolkodás minősítő, jót és rosszat egymástól elválasztó viszonyulásától eltérően, a keleti ember egymást kiegészítő erőket és irányokat keres az életben. Ezek mentén keresi az együttműködést társaival és a természettel, a nagy égi-földi egész részeként tekintve önmagára. A kínai rendszerben két évenként váltakoznak az elemek (Fa, Tűz, Föld, Fém, Víz), mindegyik megnyilvánul jang illetve jin energiával is. Ehhez kapcsolódik a 12 földi törzsből (állatövből) a sorban következő, így követi a Jang Víz Sárkány évét idén a Jin Víz Kígyó éve.
    Ahogy az előadásban elhangzott, az elmélet és a gyakorlat itt sem választható el egymástól. A tüzes, nagy erejű és sodró lendületű Sárkány után idén „földre pottyant kisöccse”, a szelíd, elmélyülésre késztető, de a kitartás és a céltudat tüzét őrző Kígyó energiája uralja majd az esztendőt. Ez segít a tanulásban, a kutatásban, a tervezésben és belső, szellemi horizontunk kitágításában. A Kígyó, amelyet több kultúra is a bölcsesség, a gyógyítás és a teremtőerő szimbólumaként tart számon, „nem szereti” a káoszt és céltalan tevékenységeket, támogat viszont mindenfajta belső erőfeszítést a dolgok mélyebb megértésére, és álmaink megtervezésére.
    Wágner Mária szavaival élve, a Jin Víz Kígyó éve a „filozófia évévé” is válhat, hiszen a belül megérlelt és megtervezett célokat aztán meg is kell valósítanunk. Így életünk látható eredményeivé formálhatjuk álmainkat, hogy valóban boldog új év álljon előttünk.

    Juicebox

    Az esemény eredeti programajánlója itt olvasható: A Víz Kígyó éve