A megújulást általában a tavaszhoz kapcsoljuk, de érdemes megfigyelni, hogy a kínai szemlélet szerint ez már a Fém elemmel, ősszel elkezdődik. A föld csak akkor marad termékeny, ha elegendő utánpótlást kap. Ha a lehulló, fonnyadó termésből és levelekből az eső nem mosná be a földbe a tápanyagot, akkor tavasszal nem lenne miből erőt merítenie az új hajtásnak. Ez adja meg az elmúlás értelmét: a látszólagos pusztulás a jövőbeli születést táplálja. Mai napunk értelmét az adja, hogy megalapozza holnapi lépéseinket.

Tekintettel a mostani válságra és az Európában és a világban végbemenő változásokra, milyen alapértékeket kell minden emberi közösségnek fejlesztenie és megőriznie?

A válságos helyzeteknek és a nehéz életkörülményeknek a sok hátrányuk mellett jó oldaluk is van. Ha minden könnyen megy, nem állunk meg gondolkodni, nem érezzük szükségét annak, hogy jobb megoldásokat keressünk. Ezért nem is szembesülünk hiányosságainkkal, és az sem merül fel, hogy vannak még feltáratlan képességeink. A nehézségek ezzel szemben ébresztően hatnak, hiszen meg kell mozgatnunk és összpontosítanunk kell erőnket, hogy megbirkózzunk velük. A fokozódó terhelésnek köszönhetően képességeket fejlesztünk ki.

„Az emberek megmossák az arcukat, kezüket, de vajon hányan vannak azok, akik mindennap megmossák a lelküket is?” „A földi boldogság első feltétele az akarat dolgoztatása egy cél felé, kitérés nélkül, lanyhulás nélkül. Mert a boldogság egyik neme: a jól végzett munka látása, a siker érzése. A munka mutatja meg: mi az értéke az embernek.” „Minden láng fölfelé lobog. Az emberi lélek is láng.” „Életünk téves felfogása abból ered, hogy egynek véljük ezt a két fogalmat: ember és emberi test.”

A tudat fogalmának sokféle meghatározása van. Azonban bármennyire is sok van belőle, mégsem határozhatjuk meg teljesen ezt a sokszínű területet, ahol az összes érzelmi és gondolati tevékenységünk zajlik. Ez a tágas tér a tudat, amelyben érzéseink, érzelmeink, véleményeink, gondolataink sokszínűsége éppúgy megnyilvánul, mint a saját testünkből és környezetünkből érkező, gondolatokká és érzelmekké alakuló benyomások. Ezek alkotják belső életünk magját.

Seneca, a kétezer évvel ezelőtt élt bölcs egyszer azt találta mondani, hogy a filozófia gyógyszer, nem sütemény. Biztosan azért, mert ő is találkozott már ún. „sütemény-gondolatokkal”. Ezek manapság leginkább a közösségi oldalakon terjednek csillagos éggel és kiskutyákkal, meg néhány, az élet értelméről szóló velős bölcsességgel. „Mennyire igaz!” – sóhajtunk fel olvasásuk közben. A nehéz pillanatokban azonban ezek a léleksimogató gondolatok valahogy nem sietnek segítségünkre.

A mítosz szerint a görög Thébai városának lakóit egy rettenetes szörny fenyegette. Mindenkinek, aki csak a közelébe férkőzött, ugyanazt a kérdést szegezte, és ha nem tudott rá felelni, menten fölfalta. A kérdés így hangzott: melyik lény jár reggel négy, délben kettő, este pedig három lábon? A találós kérdésre Oidipusz helyesen felelt: az ember; hiszen gyerekként négykézláb mászik, élete delelőjén felegyenesedik, alkonyán pedig botra támaszkodik. Erre a szfinx beugrott a szakadékba és elpusztult.

„Székely hegyekből messzi Ázsiába, Az őshazába vándorolt ki ő, Feje felett a vén, szent Himalája, Tán öregebb, mint maga az Idő. Ott rótta a betűket és kereste Puszták homokján vérei nyomát, Meglátogatta ínség, balszerencse, De ő csak várt és vándorolt tovább.” Juhász Gyula: Ének Kőrösi Csomáról Kőrösi Csoma Sándor, a messzeségek vándora, kis székely fiúból vált az ősmagyarok kutatójává és az első európai tudóssá, aki tanulmányozta a tibeti nyelvet és kultúrát. Már gyermekkorában kitűnt társai közül fáradhatatlanságával.