Pilisi kordamustra

Esemény típus
Természetvédelmi akció
Időpont
Helyszín
Budai Tájvédelmi Körzet
Vadkerítés-ellenőrzés a Budai-hegységben

Február utolsó hétvégéjén közel 5 km vadkerítésszakaszt ellenőrzött az Új Akropolisz Ökológiai Csoportja a Budai-hegység Európa Diplomás területén, a Szénásokon. Telepy Zoltán, az ökoakció vezetője elmondta: a kerítésnek kiemelten fontos szerepe van a térség természetvédelmében, hiszen a vadak taposása, túrása és rágása, sőt a terepmotorosok száguldása súlyos károkat okoz a területen.
A pilisi lennek (Linum dolomiticum) egyedüliként otthont adó Szénásokon honoló vaddisznóknak nincs természetes ellensége, így a csúcsragadozó szerepét az embernek kell betöltenie az állomány szaporodásának szabályozására. Bíró Sándor természetvédelmi őr elárulta: a csütörtökre szervezett vadászatnak is az a célja, hogy a vadak létszámát olyan szintre csökkentse, ami lehetővé teszi az erdő megújhodását. A küldetés sikerességéhez elengedhetetlen az – állatok terelését is segítő – kerítés kifogástalan állapota, ezért kérte a Kulturális Egyesület természetvédő önkénteseinek segítségét. A csoport kerítéshibákat kutatva járta be a közepesen nehéz – a havas utat emelkedőkkel és lejtőkkel tarkító – távot, ezekről dokumentációt készített és az anyagot eljuttatta a természetvédelmi őrnek. Önkéntes csoportunk számos alkalommal nagy erőket mozdított meg a tájrész élővilágának megóvására: már 2008-ban részt vett az akkorra korrodálódott régi kerítés lebontásában, a nehezen elhordható kerítésdarabok kijuttatásában, kötélpálya építésével és tereptisztításban, valamint számos egyéb természetvédelmi akcióban. Legközelebb májusban kel útra, hogy az Új Akropolisz képviselte klasszikus értelemben vett filozófiát – sok egyéb tevékenysége mellett – ismét próbára tegye a természetben is, hiszen mindig akadnak vadak – az erdőben és pszichénk rengetegében is –, amelyekre érdemes odafigyelni és gondot fordítani – és ha szükséges, kordában tartani.

 

Az esemény eredeti ajánlója itt olvasható: Polgári Természetőr Szolgálat (február)