Égi tűz és földi tüzek – Szent Iván-éj

    gabona fénykör előttNéhol kerekeket forgattak annak emlékezetére, hogy a nap immár a' maga abrontsának felső Pontyára felhágott s megis fordult” – idéz fel egy nyári ünnepi szokást a 18. században Bod Péter. Az a bizonyos abronts nem más, mint a Nap földi nézetből rótt éves útjának hatalmas köre. Ennek felső Pontyára az északi félgömbön június 21-én, a nyári napfordulón érkezik.


    Az „év teteje”, vagyis amikor az egyre növekvő fény a leghosszabb időt hódítja el a sötétségtől, és amikor a Nap sugarai pontosan merőlegesen érkeznek a Ráktérítőre, mindenhol kiemelkedő ünnepe volt az esztendőnek. Az ókori Görögországban sok helyütt ekkor kezdték az évet: Athénban és Delphoiban például a fordulót követő újholdkor, más városokban, ahol hozzánk hasonlóan a téli napfordulóhoz viszonyítottak, félévünnepet ültek. Európában a középkortól a kereszténység ünnepei fedik el, illetve olvasztják magukba a Nap ciklusának ünnepeit: ahogy a téli napfordulóra a győzedelmes Nap, Krisztus születése, és a tavaszi napéjegyenlőség közelébe a Húsvét került, úgy a nyári napforduló Keresztelő Szent János ünnepe, vagyis a Magyarországon elterjedtebb szláv eredetű elnevezéssel: Szent Iván napja lett.

    Bod Péter bizonyos kerekek forgatásáról szól. Levegőbe dobált vagy éppen domboldalon legurított tüzes, lángoló kerekek voltak ezek, amelyek már alakjukkal is a Napra utaltak. Akár a kelták, germánok, szlávok nyári ünnepeit vizsgáljuk, akár a magyar – a kereszténység felvétele előtti időkből táplálkozó – néphagyományt tekintjük, kiderül, hogy az ünnepek kulcseleme a tűz: az ég tüzét földi tüzekkel köszöntötték.

    A középkorban Európa-szerte, így Magyarországon is általános volt, hogy a napforduló éjszakáján tüzet raktak a falun kívül, dombon, temetőben. A tüzet csontokkal, szeméttel is táplálták, hogy minél nagyobb füstje legyen, így még inkább távol tartsa a rossz erőket az emberektől. A tűzugráson kívül szokásban volt még a fáklyagyújtás, tüzes karikák eregetése, tűzcsóválás. Svédországban például általában a keresztutakon gyújtottak máglyákat, Csehországban kátránnyal bekent kerekeket gurítottak le a dombtetőkről. A magyar falvakban dalok kísérték végig e különös, vidám éj eseményeit: az igencsak terjedelmes, sokszor ismételt strófák reggelig szóltak a tűz mellett.

    Napszekér tűzbenA földi tűz tehát az égi Nap párja, a világosság, a tisztaság, az egészség, az életöröm jelképe, ezért a megtisztulással, a gyógyítással és az egészség megőrzésével kapcsolatos szokásokat gyakoroltak Szent Iván varázslatos éjszakáján. A tűzzel illatos növényeket, virágokat is füstöltek, amelyeket később gyógyításra is felhasználtak. Úgy tartották, a tűzbe dobott gyümölcs különleges erőt kap. A magyar néphitben is ismert, hogy Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány. Az aranyfényű virág csak néhány pillanatig él. Aki keresve-keresetlen rátalál, érteni fogja az állatok nyelvét, sőt van, ahol úgy tartják, a füvekét és fákét is, és meglátja a földbe rejtett kincseket. Vagyis úgy hitték, ez a fényes nap nem mindennapi erőket mozgósíthat.

    A nyári napforduló ünnepe, a többi ünnephez hasonlóan, a természet ciklikusságára tanít. Nemcsak az esztendő ritmusa követi a természetét, hanem az emberi élet is párhuzamba állítható ezzel a nagy körforgással, azaz az ember és a világ egységet alkot. Nem véletlen tehát, hogy a nyári napforduló ünnepein nagy szerepet kapott a szerelem, a házasság, termékenység gondolatköre. A természet a zsenge tavasz, a születés időszaka – az ember életében a gyermekkor és a kora ifjúság – után teljesen kibontakoztatja erejét, megérleli magjait, virágaiból gyümölcsök lesznek, ahogy egy fiatal felnőtt is éretté válik.

    Az év legrövidebb éjszakája a fényes ünneppel még kurtább lett. A tüzek megidézték a Nap erejét és tisztító, felelős felnőtté érlelő hatását. Amikor a Nap ereje teljében van, a természet segíti az embert, hogy aktív cselekvéssel, intenzíven befektetett energiával kimunkálja alkotásait, megvalósítsa legfontosabb terveit. Vagy legalább lépjen ezekben egy nagyot, s azzal forgassa meg maga is az Égi „abrontsot”. Ezután majd újra fordul az égi kerék, a kiteljesedést lassan a visszahúzódás és elmélyedés követi, ahogy régen mondták, egy-egy „kakaslépéssel” rövidülnek a fényes órák. Ahogy a természet, úgy a napforduló után a magyar falu és az egyes ember élete is új szakaszba lépett. A nyár derekán következett a beérés dolgos ünnepe: az aratás, s mindenki betakaríthatta a termést, a jól végzett munka gyümölcsét.