Takács Mária

Mindennapi ítélkezéseink

Egy hétköznapi délelőtt éppen villamoson utaztam. Az egyik megállónál felszállt egy fiatal férfi. Valahogy nem volt szimpatikus az arca. Meg az a pedáns öltöny és a drága bőrtáska sem nyerte meg a tetszésemet. És ebben a pillanatban képes volt levetni magát arra az üres helyre! „Az ilyenek így szoktak viselkedni. Körül sem néznek!” – gondoltam magamban. Még hosszabb és borúsabb töprengésbe kezdtem az emberi önzésről. Hirtelen azonban egy váratlan esemény megszakította eszmefuttatásomat.

Kilépés Paradoxiából?

Ha egyszer majd a jövőben elnevezik korunkat, nem lenne meglepő, ha a Paradoxia fantázianevet kapná. Fejlettnek nevezett társadalmainkban nagyobb anyagi bőségben élhetünk, mint valaha egy uralkodó, mégis, mennyi a panasz és az elégedetlenség a mindennapjainkban.

Hogyan lesz a fekete elefántból fehér?

„Rohanó világunk” – mennyiszer halljuk és mondjuk ezt a már-már közhelyszerű kifejezést. Úgy tüntetjük fel magunkat, embereket, mintha elszenvedői lennénk ennek a nyugtalanságnak, felgyorsult tempónak, pedig nem a Nap, a bolygónk, vagy épp az évszakok kezdtek elvadult vágtázásba. Elég csak pár perc önmegfigyelés, ahogy Fernand Schwarz ajánlja az Összpontosítás és belső felébredés című filozófiai-önismereti könyvében, és máris kiderül, mennyire csapongók a gondolataink, mennyire nehéz egy úton tartani őket, és milyen gyorsan ébrednek és tűnnek el érzések, benyomások.

Az elme rövid története

Elménknek megadatott az, ami semmi más részünknek sem sajátja: önmagáról gondolkodhat. Érdemes belefogni ebbe az „öngondolkodásba”, hogy az elme valóban a feje legyen az ember egészének. Rövid elmélkedés után is észrevesszük magunkban elménk kettős természetét. Mintha két szeme lenne: az egyikkel folyamatosan a konkrét világba tekint, fogalmakat határoz meg, hiszen azok között érzi otthon magát, és elemzéseivel foglalatoskodva meglepően sokat időzik érzéseink-érzelmeink rendezgetésével, gyakran ismétlésével.

Égi tűz és földi tüzek – Szent Iván-éj

„Néhol kerekeket forgattak annak emlékezetére, hogy a nap immár a' maga abrontsának felső Pontyára felhágott s megis fordult” – idéz fel egy nyári ünnepi szokást a 18. században Bod Péter. Az a bizonyos abronts nem más, mint a Nap földi nézetből rótt éves útjának hatalmas köre. Ennek felső Pontyára az északi félgömbön június 21-én, a nyári napfordulón érkezik.

Cinege, virág, Nap

Egy beszélgetős rádióműsorban a rosszkedvről volt szó. Az egyik telefonáló panaszkodott, hogy levertnek érzi magát, mert senki sem szól hozzá kedvesen. Amikor bemegy a munkahelyére, egy morcos titkárnőt lát, senki sem mosolyog rá, és senki sem kérdezi meg, hogy van. Eszembe jutott az a kis cinege, aki az egyik kora tavaszi hideg reggelen vidáman és bátran szólt, és azt kiabálta (legalábbis úgy értettem), hogy „nincs több tél, nincs több tél”.

A római család

Nem véletlen, hogy Róma és birodalma csodálatot kelt bennünk ma is. Gondolhatnánk, valamilyen izgalmas titkot ismertek a városállamból óriási birodalmat építő, számos népet, kultúrát közös államban egyesítő rómaiak. Vagy hogy esetleg bizonyos történelmi tényezők összjátéka, a hadiszerencse vagy talán gazdasági okok tették naggyá Aeneas népét. Cicero azonban (akiben mint nemes és neves rómaiban bizonyára megbízhatunk) meglepőnek tűnő „titkot” árul el.

Mindennapi ítélkezéseink

Egy hétköznapi délelőtt éppen villamoson utaztam. Az egyik megállónál felszállt egy fiatal férfi. Valahogy nem volt szimpatikus az arca. Meg az a pedáns öltöny és a drága bőrtáska sem nyerte meg a tetszésemet. És ebben a pillanatban képes volt levetni magát arra az üres helyre! „Az ilyen típusú fiatal férfiak így szoktak viselkedni – mondtam magamban. – Körül sem néznek.” Még hosszabb és borúsabb gondolkodásba kezdtem az emberi önzésről. Hirtelen azonban egy esemény megszakította eszmefuttatásomat.

Az Iliász hősei

Trója neve hallatán sokaknak bizonyára a nemrég elkészült, nálunk is nagy sikerrel játszott amerikai film jut az eszébe, amelyet Wolfgang Petersen rendezett. Azonban talán már kevesebben emlékeznek a mű hátterét és alapját jelentő Iliászra, az ókori görögség nagyhatású mítoszfeldolgozására, és annak szerzőjére, Homéroszra. Egy budapesti előadás nyomába eredt e majd háromezer éves eposznak és a benne foglalt tanításoknak. Az előadóval beszélgettünk.

Apuleius és az Aranyszamár

Apuleius, a népszerű író és szónok, akinek – Vergilius mellett egyedüliként a római irodalom történetében – már életében szobrot avattak, utólag a Lucius praenoment kapta neve mellé. Lucius a főszereplője annak az egyik első európai regényként számon tartott műnek, amelynek eredeti címe Átváltozások (Metamorphoseon libri XI), illetve későbbi, ismertebb elnevezése Az aranyszamár (Asinus Aureus).