Élni, nyugodt lelkiismerettel

    Michelangelo Pietájának szimbolikája
    Szerző

    Michelangelo Pietája

    Rómában a Szent Péter-bazilikában láthatjuk Michelangelo híres szobrát, a csodaszép Pietát. Mára szinte teljesen szükségtelenné vált a Mária mellén átfutó szalag felirata: MICHAELANGELUS. BONARROTUS. FLORENTIN(US). FACIEBAT. (A firenzei Michelangelo Buonarroti készítette.) Ez azonban nem volt mindig így.
     
    Amikorra ugyanis a szobor elkészült, a megrendelő meghalt. Így történhetett meg, hogy 1499 májusában, ünnepi felszentelő mise nélkül, egyik este szinte belopták az alkotást az akkor még régi Szent Péter-templom egyik félreeső kápolnájába. Michelangelo huszonnégy éves, még szárnyait bontogató, tehetséges szobrász volt, akit nem ismertek a zarándokok városában, Rómában. Ezért véste fel nevét első nagyobb nyilvánosságot kapott művére, de ez volt az első és egyben utolsó alkalom is, hogy bármely alkotásával ezt kellett tennie.

    A szobrot egy mélyen vallásos, szelíd lelkületű francia bíboros, Jean Bilheres de Lagraulas rendelte meg, és a századfordulón kívánta felállíttatni. Jacopo Galli, a firenzei származású bankár ajánlotta figyelmébe az ifjú szobrászt, szerződésben is kezeskedve érte, hogy ő Róma legszebb szobrát fogja megformázni. Ez az írásos ígéret meglepő bizalmat fejez ki egy dörzsölt bankártól, továbbá kellő eltökéltséget és magabiztosságot egy ismeretlen szobrásztól.

    Michelangelo nagy alapossággal dolgozott. A főtéma adott volt: Pieta, ezen belül az ábrázolni kívánt pillanatot maga választotta ki. Átolvasta a Biblia ide vonatkozó fejezeteit, de sehol sem lelt olyan részre, amelyben Mária egyedül lett volna immár halott fiával, mindig több ember vette körül őket sírásával és vigaszával. Mégis döntő fontosságúnak találta e két ember utolsó, meghitt és csöndes együttlétét a világ nagy zsivajában. A szobor üzenete így eltért a korábban megszokottól: az erőteljes szenvedés kifejezése helyett valami egészen mást látunk. Jézus már túl van a szenvedésen, arcán elsimult minden korábbi megpróbáltatás nyoma, úgy tűnik, mintha csak aludna. Mária lelke sem háborog, inkább elmereng a rájuk mért sors beteljesedésén, miközben az efölött érzett fájdalom mellett a sors elfogadása kap nagyobb hangsúlyt. Michelangelo itt visszatér a Pieta eredeti fogalmához.

    A pietas az ókori római erkölcs egyik pillére volt, jelentése pedig kegyes cselekedet, amin azt értették, hogy az ember lelkében nyugalommal végzi feladatát az emberek és az istenek előtt, bármi legyen is az. A Pieta-szobrok kiegészítői a Madonnát a gyermekkel bemutató ábrázolások. Michelangelónál is összekapcsolódik ez a két téma: az ő Madonnái szibüllaként mindig tudják, mi lesz a jövő, milyen feladatra született a gyermek, milyen nehézségeken át visz az útja, és tudják azt is, hogy ez szükségszerű, mert az embereknek mindez példává és tanítássá válik. Az élet kezdeténél ott van a vég látomása, az elkerülhetetlen végnél viszont megjelenik valami az Életből, amely képes túljutni a fizikai test halálán.

    A téma megragadása után még sok munka várt Michelangelóra. Számtalan grafikát rajzolt Róma utcáin sétáló apácák arcvonásait lesve, mozdulataikat figyelve. Eltért kora szokásaitól, a kialakult ikonográfiától is − vagyis hogy a korosodó Mária ölébe egy gyermek méretű fiú került −, és egy teljesen új formavilágot teremtett a Pieta ábrázolásában: egy fiatal, szépséges szűz ölébe egy izmos ifjút fektetett, mindezt az életnagyságnál valamivel nagyobb méretben. Élethű agyagmintát kellett készítenie, hogy megoldja ezt a konstrukciós nehézséget. Végül a ruha hatalmas redői segítették ki a megoldhatatlannak tűnő helyzetből: a biztonság kedvéért vett több méter olcsó kelmét, és addig tekergette az agyagos ruhát az előre megformált alakon, amíg létre nem jött egy arányos és harmonikus elrendezés.

    Jellemző Michelangelo alaposságára, hogy úgy gondolta, Jézus hiteles ábrázolásához fiatal zsidó férfimodellt kell találnia. El is ment egy rabbihoz, aki bizonyára megütközhetett a kívánságon, amely szerint felekezetének fiataljai pucéron pózoljanak egy szobrászműhelyben, de végül segített Michelangelónak. Eztán már csak az ifjú zsidó férfiak gondolkozhattak el azon, hogy vajon hová kerültek, amikor a szobrász azt az utasítást adhatta, hogy feküdjenek úgy, mintha holtak lennének, saját anyjuk ölében. Végül e számos előkészület után került sor Michelangelo legkedveltebb anyagának, a fehér carrarai márványnak a megfaragására.

    A betegeskedő bíboros eközben már alig várta a szobor elkészültét, és el sem tudta képzelni, mi tarthat majdnem fél évig. Michelangelo végül beleegyezett, hogy a megrendelő még a csiszolás előtt megtekinthesse a készülő művet. A szobor félkész állapotban is olyan hatással volt rá, hogy a szerződésben ígérteket maradéktalanul teljesítettnek tekintve kifizette érte a teljes összeget. A bíborosnak azonban feltűnt Mária fiatalsága, hiszen a bibliai történet szerint idősebbnek kellett volna lennie. Michelangelo meggyőzte az ábrázolás helyénvalóságáról. Szerencsénkre Michelangelo egyik életrajzírója, Asciano Condivi lejegyezte erről a mester egyik elhangzott gondolatát: „Az Anyának fiatalnak kell lennie, fiatalabbnak a Fiúnál, hogy örökké szűznek lássék; a Fiú viszont, miután csatlakozott a mi emberi nemünkhöz, olyannak kellett, hogy lássék, mint bárki emberfia a halál után.”  Mária lelki érintetlenségét, tisztaságát hangsúlyozza az ellenpontozás is az öltözék örvénylő, fodrozódó formái, illetve az arcvonások (meditáló Buddhák néznek így a világra), a test- és különösen a kéztartás nyugalma között. Csupán a ruha hullámzó, a lélek nyugodt.

    A bíborossal való találkozás után Michelangelo még hónapokig csiszolta a szobrot, amíg az elérte végső fázisát. A Pietát tartják Michelangelo legkidolgozottabb szobrának, hiszen Mária ruhájának legmélyebb redői is teljesen kimunkáltak. Kézenfekvőnek tűnik azt gondolni, hogy ezzel az alkotásával vált igazán szobrásszá, bebizonyítva, hogy tökéletesen birtokában van mestersége minden tudásának. Ez az emberi lélek halhatatlanságát valló mestermunkája is hozzájárult, hogy a halhatatlan művészek sorába emelkedjék.



    Olvastad már?