Pécs

Pécsett 2006 óta hirdetjük a filozófiát, mint életmódot, amely a filozófia eredeti értelméhez nyúl vissza: az elmélet és gyakorlat összekapcsolásához, önmagunkkal, és másokkal való harmonikus együttélés megtanulásához. Ennek szellemében alakítjuk tevékenységeinket is.

Kulturális és filozófiai programjainkat belvárosi központunkban és a város intézményeiben, közösségi helyein tartjuk. Café Szókratész címen szervezett filozófiai kávéházunkkal havi rendszerességgel jelen vagyunk a város különböző kávézóiban, bárjaiban, ahol filozófiai témájú beszélgetéseket tartunk különböző kultúrák, civilizációk kincseiből merítve.

Ökológiai akcióink keretén belül természetvédelmi járőrszolgálatot, szemétszedési akciókat tartunk, ahol szorosan együttműködünk a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal és a Biokommal. Polgári Természetőr csapatunk odúkat tart rendben, madáretetőket tölt és a természettudatos szemléletmódot hirdeti a résztvevő önkéntes fiatalok körében.

Szociális tevékenységeinkkel a Pécsi Városkapu Általános Iskola rászoruló diákjait támogatjuk, a Meszesei Családok Átmeneti Otthonában élő hátrányos helyzetű családokat pedig rendszeresen segítjük gyerekruhákkal és játékokkal, gyerekeknek szóló programokkal.

Csiribiri Tanodánk rendszeresen tart énekkel, mondókákkal tarkított foglalkozásokat kisgyermekeknek, Mesebeszéd címen mesedélutánokat a nagyobbaknak. Óvodás és kisiskolás korosztályt szólít meg kalandos Manósétánk a Mecsekben, ezen felül mesés ötletekkel tarkított  születésnapi zsúrok lebonyolítását is vállaljuk a Varázspadlással együttműködve vagy bármely más helyszínen is. A gyermekprogramokkal párhuzamosan a szülők ismerkedhetnek a meseválasztás titkaival vagy éppen a varázsmesék szimbolikájával. Gyermekprogramjaink kiemelt célja, hogy a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő játékos nevelés mellett a felnőttek számára is elgondolkodtató, a gyermeknevelésben is hasznos praktikákat sajátíthassanak el.

Programok

Városi programértesítő

Elérhetőségek

Cím: 7624 Pécs, Ferencesek utcája 24.
Mobil: (30) 630-7776
E-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu

Rovat

Tv-interjú Dancs Tamással, az Új Akropolisz Filozófiai Iskola pécsi vezetőjével

Időpont
2022.05.20. 18:00

2022. május 20-án Gerner András készített interjút Dancs Tamással, a Pécsi Tv Közterület című műsorában. 

A beszélgetés apropóját a Föld Napja kapcsán rendezett környezetvédelmi akció adta, melyen az Új Akropolisz Filozófiai Iskola pécsi tagjai ökológiai témájú előadást tartottak. Hogy az elmélet mindjárt gyakorlattá válhasson, délután közösen megtisztították a Dömör-Kapunál lévő természetvédelmi területet.

FOO! Filozófia!

Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola a Fishing on Orfű fesztiválon
Helyszín
az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.
Időpont
2023.06.28. 10:00

Az idei Fishing on Orfűn a zenei programok mellett a Civil Ligetben az emberi jogokkal kapcsolatos előadások, beszélgetések várták az érdeklődőket. Ebben az évben az Új Akropolisz Filozófiai Iskola KKE is meghívót kapott a fesztiválra, és az Egyesület önkéntesei mindennap új filozófiai kérdéskörrel, kvízekkel, az Erénykerékkel, fesztiválkihívásokkal, társasjátékokkal, olvasósarokkal készültek a programra.

Tiszta Mecsek, tiszta Én!

Helyszín
az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.
Időpont
2023.04.22. 10:00

Tisztító sétát tartottak a mecseki Dömörkapu–Kis-rét útvonalon 2023. április 22-én az Új Akropolisz pécsi önkéntesei. A Föld napjára időzített programon a résztvevők nemcsak az eldobált szemetet szedték össze, de arról is eszmét cseréltek, vajon mit jelent és miért fontos a környezetünk mellett az érzelmeink és gondolataink tisztán tartása. Sőt, arról is szó esett, hogyan veselkedhetünk neki belső világunk megszépítésének.

Mit adhatnak nekünk a szimbólumok?

Helyszín
az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.
Időpont
2022.11.25. 18:00

Az Új Akropolisz pécsi filiáljában 2022 novemberének utolsó hetében előadással egybekötött kézműves programot tartottak a szimbólumokról. A program apropóját az UNESCO által hirdetett filozófia világnapja adta, melyhez az Új Akropolisz világszerte csatlakozott. A sorozat égisze alatt szervezett programok fókuszában a filozófia embert formáló hatása áll, valamint az a törekvés, hogy a szunnyadó képességeink kibontakoztatása révén toleránsabb, együttműködőbb emberi kapcsolatokat és társadalmat teremthessünk.

Mesés vándorút és egy különleges hangszer

Jótékony szüreti mulatság nehéz sorsú gyerekeknek
Helyszín
az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.
Időpont
2022.09.25. 10:00

Játékos és kacagtató zenés foglalkozással lepték meg a pécsbányai Családok Átmeneti Otthonának kis lakóit 2022. szeptember 25-én, vasárnap Bogárdi Aliz és Tamás Éva előadóművészek. A két fellépőt az Új Akropolisz pécsi tagjai is elkísérték, akik kézművesprogramot tartottak a fiataloknak.

Rajtunk is múlik

Öko-tippek a mindennapi környezettudatosabb élethez
Helyszín
az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.
Időpont
2022.04.23. 10:00

Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola beszélgetéssel és workshoppal egybekötött előadást tartott a biológiai sokféleség fontosságáról és az ember döntéseinek felelősségéről a Föld napja alkalmából Pécsett.

Ébred a must a csömögén: a szőlő halála csak átváltozás…

Helyszín
az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.
Időpont
2022.03.20. 17:00

Gazdagon merítettek a szőlő és a bor filozófiáját megörökítő literatúrából az Új Akropolisz Filozófiai Iskola önkéntesei Pécsett. Zenével fűszerezett irodalmi estjük bevételét jótékonysági célokra fordították.

Nem csak egy életre szóló filozófiakurzus

Helyszín
az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.
Időpont
2022.02.22. 18:00

Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola 2022. február utolsó hetében, három pécsi helyszínen mutatta be az Életre szóló filozófia című kurzusát, aminek célja, hogy elgondolkodtasson és az alapvető emberi és közösségi értékekre hívja fel a figyelmet.

Amikor a begy és a lélek is megtelik

Madáretető körséták a téli Mecsekben
Helyszín
az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.
Időpont
2022.01.30. 10:30

A tél előrehaladtával fokozatosan illan el az éltető meleg és fogy el a táplálék a természetes élőhelyekről – így a Mecsek erdőiből is. Az ínséges időszak kezdetével indítják el madáretető körsétáikat a Misina-Tubes útvonalon az Új Akropolisz pécsi tagjai – immár sokadik éve.

Karácsonyi varázslat lélektől lélekig

Helyszín
az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.
Időpont
2021.12.21. 17:00

2021 karácsonyán az Új Akropolisz pécsi központjában ismét szorgos kezek csomagoltak karácsonyi ajándékokat, és lelkes tagok állítottak össze meseprogramot, hogy széppé varázsolják a pécsbányai Családok Átmeneti Otthona (CSÁO) nehéz sorsú lakóinak ünnepét.