Pécs
Pécsett 2006 óta hirdetjük a filozófiát, mint életmódot, amely a filozófia eredeti értelméhez nyúl vissza: az elmélet és gyakorlat összekapcsolásához, önmagunkkal, és másokkal való harmonikus együttélés megtanulásához. Ennek szellemében alakítjuk tevékenységeinket is.
Kulturális és filozófiai programjainkat belvárosi központunkban és a város intézményeiben, közösségi helyein tartjuk. Café Szókratész címen szervezett filozófiai kávéházunkkal havi rendszerességgel jelen vagyunk a város különböző kávézóiban, bárjaiban, ahol filozófiai témájú beszélgetéseket tartunk különböző kultúrák, civilizációk kincseiből merítve.
Ökológiai akcióink keretén belül természetvédelmi járőrszolgálatot, szemétszedési akciókat tartunk, ahol szorosan együttműködünk a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal és a Biokommal. Polgári Természetőr csapatunk odúkat tart rendben, madáretetőket tölt és a természettudatos szemléletmódot hirdeti a résztvevő önkéntes fiatalok körében.
Szociális tevékenységeinkkel a Pécsi Városkapu Általános Iskola rászoruló diákjait támogatjuk, a Meszesei Családok Átmeneti Otthonában élő hátrányos helyzetű családokat pedig rendszeresen segítjük gyerekruhákkal és játékokkal, gyerekeknek szóló programokkal.
Csiribiri Tanodánk rendszeresen tart énekkel, mondókákkal tarkított foglalkozásokat kisgyermekeknek, Mesebeszéd címen mesedélutánokat a nagyobbaknak. Óvodás és kisiskolás korosztályt szólít meg kalandos Manósétánk a Mecsekben, ezen felül mesés ötletekkel tarkított születésnapi zsúrok lebonyolítását is vállaljuk a Varázspadlással együttműködve vagy bármely más helyszínen is. A gyermekprogramokkal párhuzamosan a szülők ismerkedhetnek a meseválasztás titkaival vagy éppen a varázsmesék szimbolikájával. Gyermekprogramjaink kiemelt célja, hogy a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő játékos nevelés mellett a felnőttek számára is elgondolkodtató, a gyermeknevelésben is hasznos praktikákat sajátíthassanak el.
Programok
Adománygyűjtés

Idén is adománygyűjtés az Új Akropolisz pécsi központjában, november 20-tól december 4-ig!
Életre szóló filozófia

Tarts velünk egy hetente folyó előadás- és beszélgetés-sorozaton, ahol az élet lényeges kérdéseit igyekszünk körüljárni a Kelet és Nyugat bölcseinek szellemi hagyatékára és a résztvevők tapasztalataira is alapozva. A sorozat témái három fő téma köré csoportosíthatók: Hogyan válhatunk boldogabbá, jobbá és erősebbé? Mi kell a jó közösséghez? Hogyan alakíthatjuk a jövőt?
2023. november 20-tól Pécsen.
Városi programértesítő
Elérhetőségek
Cím: 7624 Pécs, Ferencesek utcája 24.
Mobil: (30) 630-7776
E-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu