Ökoakció 5. éve Pécsett!

Esemény típus
Természetvédelmi akció
Időpont
Helyszín
Pécs, Felszabadulás emlékműpark (Mecsekoldal)
Április 27-én önkénteseink megtisztították a Felszabadulás emlékműparkot, amelyet évente kétszer, tavasszal és ősszel takarítunk. Ezzel segítjük a terület gazdája és egyben fenntartója, a Biokom Kft. munkáját, akik a szemeteszsákokat, a védőkesztyűket és az eszközök egy részét adták. Az akcióhoz csatlakozott a pécs-meszesi Budai Városkapu Iskolából egy 10 fős diákcsapat is, Kiss Csaba tanár úr kísérte el osztálya tanulóit. Amikor felkerestük az iskolát, nagyon örült a lehetőségnek, mert ahogy mondta, így a gyakorlatban tanulhatják és élhetik a gyerekek a környezettudatosságot.
Kezdésként először mindenki megforgatta az erénykereket, a bátrabbak pedig egy-egy feladatot is kaptak, ami segítette az erény gyakorlását. Két órás munkával gyerekek és felnőttek közösen megtisztítottak egy kb. 100 m-es vízelvezető árkot, végigsöpörték az emlékmű kb. 200 m2-es betonozott lépcsősorait, szemetet szedtek. Nagy örömünkre, a rendszeres takarításnak köszönhetően, idén sokkal kevesebb zsákot töltöttek meg, mint a korábbi években!

További képek az eseményről:
Pécsi öko akció

Pécsi öko akció

Pécsi öko akció