Világszépek

Mesedélután a Rigó utcában
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Időpont
2018.05.12. 16:00

Az Új Akropolisz Meseköre rendhagyó mesedélutánra készülődött 2018. május 12-én: szép tavaszi időben bízva ezúttal az egyesület Rigó utcai központjának belső udvarát változtatták át Meseországgá. A birodalmat egy futó zápor miatt ugyan gyorsan ki kellett terjeszteni az épületre is, de némi átszervezés után ezúttal is hangulatos játék és mesélés kerekedett.

A nehézségekről és a próbákról – idézetválogatás

„A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több.”
(Hioszi Tatiosz)

„Egy dolog tart vissza sok embert az előmeneteltől és a buzgó javulástól: hogy irtózik a nehézségtől, vagyis a harc fáradalmaitól. Márpedig azok haladnak előre a többiek fölött az erényekben, akik, minél nehezebb és ellentétesebb valami, annál férfiasabban törekszenek legyőzni.”
(Kempis Tamás)

„Egy drágakövet dörzsölés nélkül lecsiszolni nem lehet, ahogy az embert sem próbák nélkül tökéletesebbé tenni.”
(Seneca)

Amit szeretünk és amitől félünk

Egy régi tanítás – amely filozófiai, így egyben ezoterikus is – arról szól, hogy előbb vagy utóbb mindenki szembetalálkozik az életében azzal, amit szeret és azzal, amitől fél.
Vajon előre meghatározott keretekről, az elkerülhetetlen jövőről lenne szó? Nem, ez egy mély tanítás, egy olyan bölcsesség gyümölcse, amely korántsem vesztette aktualitását. Rávilágít a lelkivilágunk erejére: az érzelem, a szeretet és a félelem, amelyet átélünk, képes mozgatni az akarat rejtett szálait, tudja irányítani a gondolatokat és elvezetni a tettekig.

2018. június | Amit szeretünk és amitől félünk

Kiadás dátuma
2018.06.01.
Téma
Amit szeretünk és amitől félünk

- Amit szeretünk és amitől félünk
- A nehézségekről és a próbákról – idézetválogatás
- Házunk táján
- Új Akropolisz a világban
- Filo-Filmklub: HUMAN (Az ember)

FILO-filmklub: Az ember, aki fákat ültetett

kanadai animációs film (1987)
Kezdete
2018.06.14. 18:00
Helyszín
FILO-Pont, Győr, Kálóczy tér 15.

Mennyit ér egyetlen ember kitartó munkája? Megváltoztathatjuk-e környezetünket vagy a világot? A harmincperces, Jean Giono elbeszélése nyomán készült animációs film inspiráló példa a jó szándék és a kitartás erejéről, és bátorítás, hogy mi is megkeressük magunkban az erőt és a célt, hogy „faültetőkké”, „hétköznapi hősökké” váljunk.

Filmvetítés: Az ember, aki fákat ültetett

kanadai animációs film (1987)
Kezdete
2019.11.23. 19:00
Helyszín
az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.

Mennyit ér egyetlen ember kitartó munkája? Megváltoztathatjuk-e környezetünket vagy a világot? A harmincperces, Jean Giono elbeszélése nyomán készült animációs film inspiráló példa a jó szándék és a kitartás erejéről, és bátorítás, hogy mi is megkeressük magunkban az erőt és a célt, hogy „faültetőkké”, „hétköznapi hősökké” váljunk.

Chow4Change: Táplálék szájnak, szívnek, léleknek

(Dél-Afrika)

A Chow4Change („ebéd a változásért”) a dél-afrikai Új Akropolisz és több johannesburgi cég és szervezet közös kezdeményezése, amelyet hajléktalanok megsegítésére hoztak létre, hogy lehetőség szerint méltóbb életet élhessenek. A közel ötven önkéntes segítségével, cégek és magánszemélyek jelentős adományainak hála 540 hajléktalan vehetett részt a hatodszor megszervezett akcióban.

Tisztelettel adózva a klasszikus görög filozófiának

(Peru)

Görögország megalapításának évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget a perui Új Akropolisz tagjai. Dimitris Parousis, a Limai Hellén Szövetség elnöke „A görög nyelv, az istenek nyelve” címmel, Gonzalo Vela, az iskola tanára pedig „Önmagunk megismerése: a görög filozófusok által kijelölt út” címmel tartott előadást.

Mit tegyek, amikor úgy érzem, tehetetlen vagyok?

(Belgrád, Szerbia)

A belgrádi Új Akropolisz közel száz érdeklődőt vonzó nyilvános előadást tartott a krízishelyzetekről és magáról a válsághelyzetről. A krízis szó eredeti jelentésében azokat a fordulópontokat jelöli, ahol szükségessé válik meghozni egy döntést.