Dr. Havasi Ferenc

Dr. Havasi Ferenc
Hol tanít
Szeged

FiloDeepTalk

Helyszín
Concordia Kultúrműhely, Szeged, Juhász Gyula utca 36/A
Időpont
2022.11.18. 18:00

Az Új Akropolisz szegedi filiáljában FiloDeepTalk címmel tartottak filozófiai beszélgetést a filozófia világnapja alkalmából. Az összesorsolt párok egymással 12-12 percet töltöttek együtt, összesen három párcserével, amely alatt az átlagosnál mélyebben megismerhették egymást. Az első egy percben mindenki szavak nélkül, csendben figyelt a beszélgetőtársára, majd 3-3 perc volt arra, hogy az egyik majd a másik fél megoszthasson valamilyen értékes gondolatot a társával. Végül 5 perc kötetlen párbeszéd következett. A közös tapasztalatlevonáskor kiderült, hogy a résztvevők örömmel tapasztalták meg a kölcsönös nyitottságot, miközben olyasmiket osztottak meg magukról, amit általában nem szoktak elmesélni, de fontosnak tartják. Minden páros talált közös témát és pontokat, ami rávilágított a mélyebb kapcsolatteremtés értékére.

FiloDeepTalk - mély és rövid emberi beszélgetések

Kezdete
2022.11.17. 17:30
Helyszín
Szeged, Juhász Gyula utca 36/a

Milyen mélység hozható ki 12 perc alatt két ember között? A FiloDeepTalk egy új, kísérleti beszélgetési forma, ami erre keresi a választ. A beszélgető partnereket véletlenszerűen sorsoljuk, és a 12 perc együtt töltött időt is további kisebb részekre osztjuk: lesz, hogy csak hallgatni kell a másikat teljes figyelemmel, lesz, hogy te oszthatsz meg magadból valamit, és lesz teljesen kötetlen idő is kettőtök között.

FiloCafé: Bátorság egy fogyasztói társadalomban

Kezdete
2022.11.18. 18:00
Helyszín
Szeged, Juhász Gyula utca 36/a

Gyere el a következő beszélgetésünkre (egy óra alatt, 20 perces váltásokban az altémák között), ha téged is foglalkoztat a bátorság kérdése vagy a fogyasztói társadalom jelensége – esetleg mindkettő, és szívesen megosztanád a gondolataidat, tapasztalataidat a témáról, vagy ha csak meghallgatnád másokét.

 

FiloCafé: KÖZÖSSÉG hova jó tartozni?

Kezdete
2022.02.25. 19:00
Helyszín
Szeged, Juhász Gyula utca 36/a

Tartalmas beszélgetés, gondolatok kicserélődése és azok más szemszögből való megközelítése.
Talán ez az, amivel össze lehet foglalni, hogy mi történik egy Filo-Café alkalmon.

Aktuális témánk a közösség, ahova jó tartozni. Ha mondanivalód vagy kérdésed van, amire a választ szeretnéd társaságban keresni a témával kapcsolatban, itt a helyed! Találjuk meg az utat egymáshoz a kusza útvesztő sötét járataiban!

 

Az élet mint sakkjátszma

Az élet mint sakkjátszma

könyvajánló

„A sakkot indiai bölcsek alkották meg, hogy általa az életről tanítsanak. Segítségével olyan tudásra tehetünk szert, amelyet az életünk szinte összes területén kamatoztathatunk.” Dr. Havasi Ferenc és Kenderesi Péter az Új Akropolisz gondozásában hamarosan megjelenő könyvükben a „királyok játéka” és a filozófia kapcsolatát tárják olvasóik elé. A kötet végére még a kezdő sakkozók is olyan elméleti és gyakorlati tudásra tehetnek szert, amely – a sakk és az élet közti párhuzam révén – segíthet eligazodni az élet adta kihívások között.

Új konfliktusra jól bevált módszert!

Sztoikus filozófia a kommunikáció javításáért
Helyszín
Concordia Kultúrműhely, Szeged, Juhász Gyula utca 36/A
Időpont
2020.09.03. 19:00

Szeptemberben online élő előadást tartott dr. Havasi Ferenc „Sztoikus kommunikációs tippek” témában. Az előadó nemcsak kapcsolataink különböző nehézségeiről beszélt, hanem a konfliktusokat filozófiai nézőpontból segített láttatni. Mindezeken felül pedig a sztoikus gondolkodók tanait felhasználva a különböző megoldási módokhoz gyakorlati tanácsokat is adott.

Sztoikusok karanténban

Helyszín
Concordia Kultúrműhely, Szeged, Juhász Gyula utca 36/A
Időpont
2020.04.16. 18:00

A világjárvány olyan globális válsághelyzetet okoz, amely mindannyiunk életére érzékelhetően kihat. Ez igaz az Új Akropolisz önkénteseire, hallgatóságára is: a filozófiai iskola sem tudja programjait hagyományos módon, teremben megtartani.

Mi rejtőzik a motiváltságunk mögött?

A fejlődési és rögzült szemléletmódról

A címben felvillantott témát nagyon sokféleképpen meg lehet közelíteni. Carol S. Dwek, aki az amerikai Stanford Egyetemen pszichológiaprofesszor, tudományos úton tette ezt meg. Fő kutatási témája a motivációval és ezen keresztül a sikerességgel kapcsolatos. Azt vizsgálta, hogy mi a titka annak, hogy valaki hosszabb távon motivált maradjon, és így jó eredményeket érjen el: például jók legyenek a jegyei az iskolában, vagy akár az érettségin, az üzleti életben éveken át jól menő vállalatot vezessen, vagy sportolóként, edzőként az élre törjön.

Életre szóló filozófia

Mivé válhatok?
Kezdete
2020.09.10. 18:00
Helyszín
Concordia Kultúrműhely, Szeged, Juhász Gyula utca 36/A

Körutazásra hívunk, ahol Kelet és Nyugat bölcseinek legfőbb gondolatait ismerheted meg három fő téma köré csoportosítva. Hogyan válhatunk boldogabbá, jobbá és erősebbé? Mi kell a jó közösséghez? Hogyan alakíthatjuk a jövőt? Ezek együttesen segítenek, hogy helytálljunk az életben. Arra inspirálnak, hogy feltegyük az emberi élet nagy kérdéseit, és szembenézzünk az egyéni és közösségi lét kihívásaival.

Szeptember 10-én 18:00-tól Szegeden