Sztoikusok karanténban

Esemény típus
Előadás gyakorlatokkal
Időpont
Helyszín
Concordia Kultúrműhely, Szeged, Juhász Gyula utca 36/A

sztoikusok_karantenban.jpgA világjárvány olyan globális válsághelyzetet okoz, amely mindannyiunk életére érzékelhetően kihat. Ez igaz az Új Akropolisz önkénteseire, hallgatóságára is: a filozófiai iskola sem tudja programjait hagyományos módon, teremben megtartani. Elfogadva a sors kihívását, az áprilisra tervezett előadását dr. Havasi Ferenc online tartotta meg a Facebookon.

Az előadáson kibontott sztoikus lelki hozzáállás ezekben a nehéz időkben olyan támpontokat adhat, amelyek római rabszolgának (Epiktétosz) és császárnak is (Marcus Aurelius) segítettek megállni a helyüket. Viktor E. Frankl pszichiáter ugyancsak ezek révén élte túl a koncentrációs tábort, sőt, Stephen R. Covey szerint ezek szolgálnak a kiemelkedően sikeres emberek követte hét jellemző szokás kiindulópontjaként is.

A Facebookon élőben 69 résztvevőt – azóta pedig több száz felhasználót – vonzó előadás ennek a lelki hozzáállásnak az alapköveit mutatta be, és elsősorban az egyre hatékonyabb időfelhasználás megvalósíthatóságára koncentrált. A hallgatók eközben interaktívan reagálhattak az elmondottakra, és közben kérdéseiket is feltehették. Az elhangzottak továbbra is elérhetők és feleleveníthetők ezen a linken.