Dr. Németh István
A kínai öt elem és az akupunktúra kapcsolata

A kínai öt elem (Fa, Tűz, Föld, Fém, Víz) nem pusztán a hagyományos kínai orvoslás egyik alapja, az ókori Kínában ennek a rendszernek a segítségével szervezték meg az egész társadalom életét és működését.
Az évszakváltás jelentősége a betegségek megelőzésében
Az embernek mint mikrokozmikus rendszernek harmóniában kell lennie környezetével, a makrokozmosszal. A makrokozmoszt működtető törvények működtetik az embert is, ezért a természetben lejátszódó ciklikus változások az ember energetikai működésében is megmutatkoznak. A bennünk áramló és állandóan átalakuló energiáknak természetes útja van, ami analóg a természet energiáinak mozgásával.
A tavaszi fáradtságról
A tavasz lehelete már megérintett bennünket, és ha a törvényszerűen beköszöntő tavaszi fáradtság még nem ért utol bennünket, akkor a télen valamit „nem jól” csináltunk. A tavaszi fáradtság ugyanis a természetes ciklusokkal összefüggésben szükségszerűen jelentkező állapot. Hogy milyen mértékű, az egyéni érzékenységünktől, táplálkozásunktól, mozgásunktól stb. függ.
A téli betegségek megelőzése
A téli betegségek kialakulásának oka a természet és az ember energetikai működéséből következik – ha a lelki tényezőktől eltekintünk –, hiszen a tél jin-évszak, és ennek megfelelően az emberben is a jin jelleg erősödik meg (jin: hideg, raktározás, befelé fordulás). Ha télen (a víz évszakban) megfelelő szinten tartjuk a jangot, tavasszal (a fa idején) az energiák harmonikusan fognak megújulni, és nem érzünk pl. tavaszi fáradtságot sem.
Csontkovácsolás?
Mi is valójában a csontkovácsolás, pontosabban a manuálterápia (görögül kiropraktika), vagyis a kézzel való gyógyítás, és miért van rá szükség? A manuálterápia – mint minden más – csak a teljesség igényével vizsgálható, és ezért megértéséhez segítségül hívhatjuk a betegségekre vonatkozó általános törvényeket. A klasszikus meghatározás szerint az egészség harmónia, a betegség diszharmónia.
Az allergia
Fűben, fában van az orvosság – mondogatták régen a javasasszonyok. Napjainkra ez a felfogás annyiban módosult, hogy a füvek, a fák és a virágpor már nemcsak orvosság, hanem az allergiás tüneteket kiváltó egyik legfontosabb tényező is a tudomány állítása szerint. Ne ragadjunk le a felszínen, hanem vizsgáljuk meg, mi lehet az allergia igazi oka. Az allergiáé, amelynek előfordulása járványszerű méreteket öltött, és például Angliában (de valószínűleg minden más „civilizált” országban is) az elmúlt 40 év alatt megtízszereződött az iskoláskorú gyerekek között.
A napsugárzás káros hatásai
A napsugárzás megfelelő mennyiségben nélkülözhetetlen az élethez. Ám ha túl kevés van belőle, depresszióssá válhatunk, ha pedig túl sok, a leégésen, hőgután és napszúráson kívül akár rosszindulatú daganat is kialakulhat bőrünkön. A láthatatlan sugarak… Miből is áll a napfény? A Napból érkező sugarak csak nagyon kis része esik a látható fény tartományába, és a napozás során nem elsősorban ettől kell tartanunk.
Az öt elem tana

A ma öt elemként ismert rendszer (Fa, Tűz, Föld, Fém, Víz) nemcsak az ember felépítésének, működésének és így a kínai orvoslás rendszerének az egyik alapja, de belőlük épül fel a minket körülvevő természet is. A körülöttünk lévő világ élő világ. Minden dolog él és minden ember az öt elem kombinációinak egyedi megtestesülése. Nincs két egyforma ember, és olyan sincs, akiben az elemek tökéletesen kiegyensúlyozott állapotban lennének. A kiegyensúlyozatlanság pedig betegségekhez vezethet, testi, lelki és szellemi szinten egyaránt.
Őszi betegségeink
Az őszi „szezonális betegségek” a természet ritmusával összhangban jelentkeznek: a nyár melegét és kiáradó bőségét, az állandó napfényt követően a természetben megkezdődik a befelé fordulás: a napos órák száma csökken és megkezdődik a felkészülés a télre. Ez a jelenség az ember energetikai működésében is tetten érhető és a nyár típusú energiák őszi jellegű energiákba fordulása meghatározza a kialakuló betegségek természetét is.
„Táplálékom legyen a gyógyszerem, gyógyszerem legyen a táplálékom”
Egyre terjednek azok a betegségek, amelyek diagnosztizálására a modern orvoslás eszközei nem alkalmasak. Ilyenkor az orvos magában széttárja a karját, a betegnek pedig azt mondja, hogy nincs kimutatható elváltozás a panaszok hátterében, azokat leginkább a fáradtság, a feszített életmód okozhatja, a tünetek valószínűleg idegi eredetűek. Betegségeink a leggyakrabban energetikai eredetűek. A test működéséhez szükséges energiát a levegőből és a táplálékból nyerjük. Ezért nem mindegy, hogyan lélegzünk és mit eszünk.