Váratlan helyzetben páratlan erővel
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola és a KórházSuli Alapítvány júniusban izgalmas belső utazásra invitálta az érdeklődőket. A cél nem kevesebb volt, mint felfedezni azokat az erőinket, amelyek segítenek helytállni akár nehéz, már-már kilátástalannak tűnő élethelyzetekben is. Mindezt olyan fiatalok példájából inspirálódva, akik azért vetik be lelki erőtartalékaikat, hogy felépüljenek egy súlyos betegségből, vagy másoknak segítsenek ezen az úton.
Együtt a természetért – szemétszedési akció Veszprémben
Az Új Akropolisz veszprémi önkéntesei 2022. május végén szemétszedési akciót tartottak egy Veszprém közeli erdőben. A résztvevők eleinte csak egy kellemes sétát terveztek a jó levegőn, miközben a szemeteszsákokba összegyűjtik a túraösvények mellett eldobált szemetet, ám a helyszínre kiérve módosítaniuk kellett az elképzelésükön. „Kiderült – kezdte beszámolóját Dr. Nagy Alinda, az iskola helyi központjának vezetője –, hogy a hulladékok nagy része egy mély árokban csobogó patak medrébe gyűlt fel, így kalandosabbá vált az akció.”
„Összefogunk vagy kihalunk”
A fenti címmel látott napvilágot a nemrégiben magyarul is megjelent, új Noam Chomsky-kötet. A „legtöbbet idézett szerzőként” emlegetett amerikai nyelvész, filozófus, aktivista az emberiséget szerinte fenyegető két legnagyobb veszélyről értekezik: a nukleáris fegyverkezésről, és arról, hogy az ember tevékenysége immár földtörténeti léptékű változásokat idéz elő a bolygón.
2022. június | Összefogunk vagy kihalunk
• „Összefogunk vagy kihalunk”
• Nálunk történt
• Új Akropolisz a világban
• Programajánló
FILO-Café – Szabadnak lenni

Beszélgetésünk témája a szabadság. Várunk téged is!
A Föld elleni háború befejezése Gandhi és az Upanisadok örökségében

Előadó: a Nobel-díjas Vandana Shiva, a fizika doktora, az alterglobalista mozgalom egyik vezető alakja, az ökofeminizmus szóvivője.
A természetet élőnek és intelligensnek tartó világkép, a nők szerepe a Föld védelmében és az ősi tudás átadásában – Gandhi példájával, az Upanisadok és az ind mitológia alakjainak erényeivel fűszerezve.
Az erő benned van!

Egyre gyakrabban érezzük úgy, hogy a körülöttünk zajló események beszűkítik, megnehezítik a mindennapjainkat.
Kiszolgáltatottnak, eszköztelennek érezzük magunkat, miközben legbelül sejtjük, hogy mindannyiunkban - néha jó mélyen :) -, de ott van a megoldás.
Egy olyan beszélgetős, alkotós belső utazásra hívunk, amely során reményeink szerint sikerül felfedezned és megmozdítanod azt a benned rejlő erőt, aminek a tudatosításával új szemüvegen keresztül tudod szemlélni a világot.
Tv-interjú Dancs Tamással, az Új Akropolisz Filozófiai Iskola pécsi vezetőjével
2022. május 20-án Gerner András készített interjút Dancs Tamással, a Pécsi Tv Közterület című műsorában.
A beszélgetés apropóját a Föld Napja kapcsán rendezett környezetvédelmi akció adta, melyen az Új Akropolisz Filozófiai Iskola pécsi tagjai ökológiai témájú előadást tartottak. Hogy az elmélet mindjárt gyakorlattá válhasson, délután közösen megtisztították a Dömör-Kapunál lévő természetvédelmi területet.