„Tragédiától a bohózatig minden műfajnak helyt adtam; de valamirevalónak kellett lennie a darabnak, hogy pártfogásomra találjon. Nagyszabásúnak és jelesnek kellett lennie, derűsnek és kecsesnek, mindenekelőtt pedig egészségesnek és magvasnak. Egyszer s mindenkorra kirekesztettem mindent, ami beteges, gyönge, siránkozó és érzelgős, valamint ami rémületet vagy borzalmat kelt vagy sérti az erkölcsöket; attól tartottam, hogy az ilyesmi megrontaná a színészeket és a közönséget.”

„Nem fogok elszaladni a szenvedések elől, hanem azt a lehető legjobb és leghatékonyabb módon akarom felhasználni, hogy nagyobb együttérzés és segítőkészség ébredjen bennem mások iránt.” „A végső igazságot nem lehet felismerni a hétköznapi tudat keretein belül. A hétköznapi tudaton túl vezető ösvény a szíven visz keresztül. A szívnek ez az ösvénye az odaadás.”

„Szerelmem oly mély és beláthatatlan, akár a tenger. Adhatok belőle, nekem csak annál több lesz, egyre több.”
(William Shakespeare)

„Az ember nem szeretheti se azt, akitől fél, se azt, aki tőle fél.”
(Cicero)

„Az élet értelme túlmutat minden emberi szenvedésen. Aki ezt felismeri, az jár a helyes úton.” „Gondoljatok állandóan az élet mulandóságára, és képesek lesztek ellenállni a haragnak és a mohóságnak, és minden gonoszt elkerülhettek.” „Minden embernek természetéhez, cselekedeteihez és hitéhez mérten művelnie kell az erények gyökereit.”

„Radnóti Miklós oly átlátszóan tiszta volt, hogy az ilyet nem szoktuk nagynak tekinteni életében; persze épp ez az átlátszóság az igazi nagyság…” – írta Weöres Sándor a fiatalon elhunyt költőről, Radnóti Miklósról, aki épp ebben a hónapban lenne száz esztendős. A tragikus sorsú művésznek rövid, alig harmincöt éves pályafutása ellenére sikerült maradandót alkotnia, s ezzel a XX. századi magyar irodalom „halhatatlanjai” közé emelkednie. Verseit mind a mai napig olvassák, tanulmányozzák, több művét – köztük az Éjszaka, a Majális vagy a Két karodban című költeményt – pedig megzenésítették.

Hogyan éltek, és mi módon tudtak túlélni az emberek betegségeket, járványokat azokban a korokban, amikor még nem létezett a tudományos orvoslás, vagy nem volt elérhető mindenki számára? Mit őrizzünk meg a népi gyógyászat tudásából ma, és mit alkalmazhatunk belőle?

„Az egyik lény siet a létbe, a másik siet el a létből, s abból is, ami most keletkezik, valami máris elmúlt. A világot szakadatlan áramlás, változás újítja meg, mint ahogy a végtelen örökkévalóságot az idő megállás nélküli folyama frissíti fel. Ki az ebben a soha nem pihenő áradatban, aki az elrohanó dolgok valamelyikéhez különösen ragaszkodnék? Mintha valaki röpködő verebek közül akarná kiválasztani a szívének kedveset – de íme, már el is tűnt a szeme elől!”

„Jobb egy orvosságot megismerni és megérteni, mint a kolostorok nagy könyvtárait átböngészni, ahol ezer lap közül jó, ha egy felet meg lehet érteni. Abból, amit a természet adott, nem kell hosszú recepteket kigondolni.” „A helyes út nem az elvont elmélkedéshez, hanem mélyen a tapasztalatba vezet.” „Az orvoslás tudománya a szívben gyökerezik. Akinek a szíve hamis, az orvosként is hamis, akinek a szíve igaz, az orvosként is igaz.”