Florence Nightingale - a lámpás hölgy

Florance Nightingale, kultúra„Ha valaki olyan életet él, amely mindenki számára fejlődést hoz,
és ez a fejlődés állandó, nem hal meg vele,
az ilyen ember életét Igaz Életnek nevezhetjük.”

(Florence Nightingale)

Ha a történelem sodrából kiemelkedik egy ember, miért emlékszünk a nevére, milyen példát mutatnak a tettei? Ilyen szemmel érdemes végigkísérnünk egy hölgy, Florence Nightingale életét. Jómódú angol arisztokrata családban született, az itáliai Firenzében látta meg a napvilágot, 1820-ban, nevét a városról kapta. Nővérével alapos képzésben részesültek, édesapjuk elhatározta, hogy olyan magas szinten taníttatja őket, mintha fiúk lennének. Florencet lenyűgözték a tudományok, különösen a matematika letisztult és logikus világa. Jobban érdekelte a filozófia és a történettudomány, mint a partik szervezése és lebonyolítása. Rendkívül művelt volt, a modern nyelvek mellett görögül, latinul tanult, és előszeretettel olvasott klasszikusokat.

Ha követi a neki szánt utat, felserdülve hozzámegy egy gazdag lordhoz és éli az angol úrihölgyek szokásos életét. De őt tizenéves korától fogva nyugtalanította valami, értelmet keresett az életének. Lázadt a nők beskatulyázott szerepe ellen. Hitt abban, hogy ennél többre hivatott, küldetésre szomjazott. Még nem tudta pontosan, hogy hogyan szolgálhat, de segített, ahol csak tudott: vigyázott a gyerekekre, rengeteget mesélt nekik, ápolta, ellátta a beteg rokonokat, sőt, a környékbeli rászorulókat is folyamatosan támogatta. Nem ismert jobb érzést annál, mint amikor segít az embereken. Így írt naplójában: „Az emberi nyomorúság jár mindig az eszemben, ez gyötör… hazugnak érzem, ha a költők a világ dicsőségét zengik. A legtöbb ember, akivel találkozom, gondban, szegénységben, betegségben él.” F. N.


Az elhivatottság rögös útján

Mi kell ahhoz, hogy valóra váltsuk álmunkat? Florence tudta, hogy tanulás vár rá, de ez nem volt olyan egyszerű az akkori Angliában egy nő számára. Azért is meg kellett küzdenie, hogy tanulhasson! Kereste a kibontakozás útját, és ehhez a legalkalmasabbnak az ápolás tűnt. Huszonévesen szülei elé állt és bejelentette, hogy ápolónő lesz. Ezzel nem aratott túl nagy sikert, édesanyja majdhogynem szívszélhűdést kapott már a gondolatra is. Az úrinők nem dolgoztak, kiváltképp olyan lenézett és alantas munkához nem volt semmi közük, mint a betegápolás. Florence szeretett volna részt venni kórházi munkában, de családja ezt is ellenezte. Nem csoda: egy korabeli kórház nem úri hölgynek való hely volt, elképzelhetetlenül rossz körülmények uralkodtak. Az ápolónők sem örvendtek társadalmi megbecsültségnek. Ennek volt is némi alapja, mert a kolostorbéli ápoló apácák kivételével jobbára piszkosak, tanulatlanok, képzetlenek és iszákosok voltak.

Szülei abban bíztak, hogy az utazás kiveri lányuk fejéből az ábrándokat. Florence bejárta Egyiptomot, Görögországot, Olaszországot. Míg csodálta a régi kultúrák emlékeit, nyitott szemmel járt, és mindenről naplót vezetett. Ahol csak tehette, felkereste a kórházakat és gyűjtötte a tapasztalatokat. 1850-ben tanulmányozta a diakonissza nővérek gyógyítási módszereit a németországi Kaiserswerthben. Két hetes ott tartózkodása után hosszú értekezést írt az intézményről. Szülei ellenállása nem enyhült, így titokban vett részt egy nővérképző tanfolyamon. Később sikerült rávennie őket, hogy elengedjék Kaiserswerthbe, ahol három hónap alatt kitanulta az ápolónői mesterséget. Párizsban 1853-ban Szent Vince Irgalmas Nővéreinél betegápolást és sebkezelést tanult. Tanulmányozott minden elérhető iratot, kórházi dokumentumokat, zárójelentéseket, gyűjtötte az ápolási szokásokat, módszereket. Fiókjában kórházi jelentéseket rejtegetett és minden nap időt szánt a tanulásra. Terveket dolgozott ki, hogy hogyan lehetne jobban szervezni az ápolást. Az alapoktól kezdte: “Furcsának tűnhet ezt kijelenteni, de a legelső követelmény egy kórház iránt az, hogy ne ártson a betegnek.” F. N.

A partikon a társaság középpontjába került, nemcsak bájos szépségével, hanem csillogó elmésségével és humorérzékével. Egy angol báró kérte meg a kezét. Hét évig jártak jegyben, de végül Florence nemet mondott. Szerette a férfit, de nem akart egyik aranykalitkából a másikba repülni. Tudta, hogy ha igent mond, mi vár rá: az angol arisztokraták sínen futó, jól kiszámítható élete. Persze jótékonykodhat kedvére, ahogy ez akkoriban szokás is volt az előkelő ladyk körében, de nem akarta alamizsnával elhallgattatni a lelkiismeretét. Többet akart adni, előrébb vinni a világot!


Próbák sora

Első állását 1853-ban egy londoni női kórházban töltötte be. Minden addigi tapasztalatát felhasználva irányította az előkelő hölgyeket ellátó intézményt, forradalminak számító újításokat vezetett be: pl. ételhordó lift a házban, emeletekre beosztott ápolónők, hogy ne a lépcsőzéssel menjen el az idejük, olyan csengő, amely mutatja a szobaszámot. A bizottsággal már az első héten összetűzésbe került, mert ki akarták tiltani a kórházból azokat, akik nem az anglikán egyházhoz tartoztak. Florence azonban ragaszkodott hozzá, hogy az ellátás mindenkire vonatkozzon, vallási hovatartozástól függetlenül. Egész életében ezt az elvet vallotta, és azt remélte, hogy eljön majd az az idő, amikor nem az emberek vallását nézik, hanem a lelküket. Később többen kiemelték, hogy harcol a női jogokért, de ő tiltakozott, mondván, hogy harcol a szenvedőkért, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő az illető. Az 1854-es londoni kolerajárvány idején önkéntes ápolónőként dolgozott, betegei rajongtak érte, földre szállt angyalként emlegették.

1854-ben hírek érkeztek az akkor dúló krími háborúról Angliába, melyek szerint az angol sebesültek elhanyagoltan, ellátás nélkül sanyarognak. Florence egy pillanatig sem tétovázott, rögtön felajánlotta szolgálatait. Ezzel egyidőben régi jó barátja, Sidney Herbert hadügyminiszter úgy gondolta, hogy senki más nem alkalmas erre a feladatra, csakis Florence Nightingale, így felkérte őt a nagy vállalkozásra.

Nem volt könnyű „legénységet” toborozni, de Florence novemberben már Scutariban volt, 38 ápolónő élén. Az ottani katonai vezetők bizalmatlanul fogadták, meg kellett küzdeni azért, hogy elfogadják. Az ápolócsapatot egy katonai kórházba érkezett a törökországi Üsküdarban, ahol katasztrofális állapotok uralkodtak. Florence egy visszaemlékezésében azt írta, hogy a kórház bejárata fölé ki lehetett volna függeszteni, hogy aki ide belép, az hagyjon fel minden reménnyel. De ő most sem adta fel. Készletek gyakorlatilag nem álltak a rendelkezésükre, híján voltak gyógyszereknek, kötszereknek, élelemnek, még tiszta víznek is. A higiénés körülmények borzasztóak voltak, a kórház folyosóin a földön feküdtek a katonák, még abban a piszkos, véres uniformisban, amelyet a harctéren viseltek. Ágynemű, tiszta ruha, edények sehol, szappanról, törölközőről hírből sem hallott senki. Télen a fűtetlen szobákban fagyoskodtak a betegek, világítás nem volt. Az orvosok érzéstelenítés nélkül amputáltak, a közkatonáknak nem járt kloroform. A borzasztó körülmények miatt a sebesültek állapota nemhogy javult, de tovább romlott a kórházban. Többen haltak meg kolera, tífusz és egyéb fertőzések miatt, mint a sebesülésektől, a halálozási arány egyre nőtt.

Florance Nightingale, Krími háborúbanIlyen helyzetben mit lehet tenni? Florence első dolga volt, hogy a lehető legnagyobb tisztaságot teremtette meg segítőivel, és ezt később is megkövetelte az egész kórházban. A higiénés körülmények javításán túl igyekezett megoldani az ellátást: ha nem volt más, a saját pénzéből rendelt élelmiszert és kötszert a betegeknek, emellett számtalan felszerelést szerzett be. Mindent átszervezett, rendbe tett a kórházban. Szükség is volt erre, mert a katonáknak még sebesülten is jóval nagyobb esélyük volt a túlélésre a fronton, mint a hadikórházban! Kitartó igyekezetének hála a kórházba került sebesültek korábban 42%-osra rúgó halálozási aránya 2,2%-ra csökkent.

Florence vezénylete alatt fegyelmezett ápológárda alakult. A nővéreknek egyenruhát kellett hordaniuk, ami bizony egyszerű volt és nem követte a legutóbbi divatot. Nem lehetett lazsálni, kerülni a munkát. Tiltotta a részegeskedést és az erkölcstelen, kicsapongó viselkedést. A renitenseket elbocsájtotta, volt, aki maga kérte az áthelyezését másik kórházba.

Napi 20 órát volt talpon. Feladata nem csupán a betegápolás volt, hiszen ő irányított, intézett mindent a kórházban, és biztosítania kellett a folyamatos ellátást. A kórházi munka mellett rászakadt az összes adminisztráció. Az ápolás mellett a betegekről más szinten is gondoskodott: segített a katonáknak a családjukkal való kommunikációban, olvasószobát hozott létre. Azt vallotta, hogy a katonák is emberek, nem vadállatok, a Lelket látta bennük, nem a körülmények miatt felvett rossz szokásokat. Egyszerűen csak Főnöknőnek nevezték, aki a régi latin közmondás szerint cselekedett: „A szavak tanítanak, a példák magukkal ragadnak.” Eredményeit látva irigyei és azok a katonai vezetők, akikről kiderítette, hogy nem törődnek a katonák megfelelő ellátásával, meghurcolták, hamis vádakkal illették, és ahol csak tudták, akadályozták a munkáját. Florencet elkeserítették a vádak, és legalább annyi energiája ment rá az ellenállásra, mint a kórház fenntartására.

Miközben bejárta a többi törökországi kórházat, hogy azokról is gondoskodjon, elkapta a krími lázat. Két hétig lebegett élet és halál között. Még lábadozva tért vissza a kórházba, később a fűtetlen és nedves helyiségektől reuma gyötörte, de tovább folytatta a munkát. Tudta, hogy a betegek állapotát folyamatosan ellenőrizni kell. Követte Paracelsus tanítását: „A szeretet a legjobb gyógyszer.” Éjszakánként egy lámpással a kezében járkált az ágyak között, így érdemelte ki a „lámpás hölgy” nevet, amely élete végéig elkísérte. Sok sebesültben valószínű egy kép maradt meg róla: a sötét éjszakában, lázálmaikból felébredve egy fényes alak halad el előttük, akinek lámpása a reményt és az életet jelenti.


Egy nemzeti hős mindennapjai

Florence Nightingale már a krími háború idején híressé vált Angliában. A háború túlélői elmesélték, hogy hogyan ápolta őket, neve legendává vált, dalok születtek róla a nép körében. A háború befejeztével Florence szolgálata is lejárt, 1856 nyarán tért haza Angliába – miután az utolsó betege is elhagyta a kórházat. Nemzeti hősként fogadták, ő azonban nem kért az ünneplésből. Fogadta őt Viktória királynő, akinek beszámolt hadi tapasztalatairól és az általa javasolt reformokról. A hadügyminiszterrel is tárgyalt, kérte egy bizottság felállítását, ami a hadi egészségügy megújításával és fejlesztésével foglalkozna. Irdatlan munkával majd ezer oldalas jelentést készített, amelyet később ki is adtak.

Florance Nightingale, ápolónőNőként nem volt egyszerű boldogulnia egy férfiak uralta világban. Nem álltak a pártjára, féltek a változástól, ezért féltékenység és áskálódás kísérte, beleütközött a bürokráciába. Bizonyítékokat gyűjtött, amelyek mind azt támasztották alá, hogy a kórházba jutott katonák többségének halálát nem maga a sebesülés, hanem a minősíthetetlen kórházi körülmények okozták – vagyis az angol hadsereg egészségügyi rendszerének elmaradottsága. Célja az volt, hogy megdöntse ezt az elavult rendszert, hogy megfelelő ellátást biztosítson a betegeknek, mind a harctéren, mind békeidőben. Azt tartotta, hogy „tízezer gyermeke” kéri erre, az üsküdari temetőben nyugvó tízezer halott, és neki nem szabad megengednie, hogy még egy hasonló tragédia történjen. Florence további nagyszabású terve az volt, hogy az egészségügyben dolgozók képzését magas szintre emelje. Az általa írt jelentések alapján szervezték meg 1859-ben a Katonai Orvosi Egyetemet. Ugyanebben az évben egy alapítványt hozott létre, amelyre rengeteg felajánlás érkezett. Így született meg a londoni Szent Tamás Kórház Nightingale-féle tanintézete, amely 1860-ban nyitotta meg kapuit a tanulni vágyók előtt, s ezzel Florence Nightingale a modern ápolóképzés úttörő alakjává vált. Az ő elképzelései alapján és felügyelete alatt folyt az oktatás. A jelentkezők elméleti és gyakorlati képzésben is részesültek, pontosan kidolgozott tanterv alapján.

"Az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az "eset" iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt." F. N.

Florence Nightingale műveiben részletezte az ápolási alapelveket. Az alapvető dolgok, amelyeket biztosítani kell a gyógyintézményekben: higiénia, tiszta levegő, tiszta víz, megfelelő csatornázás, tisztaság, fény és megfelelő táplálkozás. Felhívta a figyelmet arra, hogy az akkoriban óriási gyerekhalandóságot pusztán a higiéniai szabályok betartásával drasztikusan le lehetne csökkenteni. Kiemelte a prevenció fontosságát, szerinte ezzel sok baj megelőzhető lenne: "A nővérek ma még betegápolók, de eljön a nap, amikor egészségápolók lesznek." Hangsúlyozta az emberi hang, a mosoly és szeretet fontosságát, szerinte az ápolónőnek két fegyvere van: a szeretet ereje és a szakértelem. Vallotta, hogy nem elég a testet kezelni, a lélekre is figyelni kell. Követte Hippokratész alapelvét, amely szerint „Nem a betegséget, hanem a beteget kell gyógyítani.”


Az eszményi ápolónő jellemzői:

"Az ápolónő legyen józan;
becsületes és megvesztegethetetlen;
Legyen igazmondó és megbízható;
Legyen pillanatra pontos és hajszálig rendes;
Gyorskezű, de nem kapkodó;
Szelíd, de nem lassú;
Nyájas, de nem fecsegő;
Tapintatos, de sohasem tétovázó;
Legyen derűs és bizakodó, tiszta saját személyében és tisztaságot teremtő a beteg körül;
Legyen szíves és szolgálatra kész, a betegekre gondoljon és nem önmagára." F. N.


További eredményei

Az ápolónőképzés szakszerű beindítása mellett megreformálta a tábori kórház rendszert. Kidolgozta a katonai egészségügy pontos elszámolási rendszerét, amelyet aztán 1947-ig használtak. Az ápolói képzés kidolgozása mellett a bábaasszonyok és dologházi ápolók képzését is szárnyai alá vette. Harcolt a szülésznői munka elismeréséért. Közreműködött a Körzeti ápolónők egyesületének létrehozásában. Szembesült azzal, hogy a beteg gyakran jobb gondozást kap családja körében, mint a kórházban, ezért látogató-ápolói szervezeteket alapított, amelyek később országszerte elterjedtek.

Nemzetközi hírnévre tett szert. Az amerikai polgárháború idején az Egyesült Államok tőle kért tanácsot a sebesült katonák ellátásának megszervezéséhez. A Krímben szerzett tapasztalatai nyomán foglalkozott az indiai hadsereg egészségügyi helyzetével is. Sosem járt Indiában, mégis szakértője lett a hatalmas gyarmat egészségügyi ellátásának. Összehasonlító statisztikai tanulmányt írt az indiai állapotokról és kulcsfigurájává vált az indiai közegészségügyi rendszer bevezetésének.


Kutatásai, munkái

Florance Nightingale, kultúraEgyik legfőbb munkája a Notes on nursing, ez klasszikus bevezetés az ápolástanba. Ez tekinthető az első ápolói kézikönyvnek. Ránk maradt több mint 200 tanulmánya, cikke, könyve, emellett kiterjedt levelezése és naplói. Írásai minden oldalról körüljárják az ápolói munkát pl. The finest art, Notes on Hospitals, Notes on Nursing for the Labouring Classes.

Már ifjúkorában is kedvelte és a matematikát, különösen a statisztikai analízis érdekelte, amit bevezetett a gyógyellátás és közegészségügy területére. Előszeretettel használt diagramokat, amelyekkel megkönnyítette a megértést. Egy speciális ún. rózsadiagramot használt az adatok bemutatására, amelyen pl. a hadikórház halálozási arányait lehetett ábrázolni. Nightingale úttörőnek számított az adatok grafikus, vizuális bemutatásában. Florence hangsúlyozta, hogy a kutatás nem pusztán információhalmozást jelent:

 

“Miközben a pontos és objektív megfigyelés életbevágó fontosságát hangsúlyozzuk, sosem szabad szem elől tévesztenünk azt az indokot, amiért is a megfigyeléseket végezzük. Mert a megfigyelés nem azt a célt szolgálja, hogy egymásra halmozzunk mindenhonnan összeszedett információkat és kíváncsiságunkat fokozó tényeket, hanem hogy az egészséget növelje, és életet mentsen.” F. N.


Hagyatéka

Bár a háborúban szerzett betegségei, és a folyamatos kemény munka meggyengítették, mégis akaratával és szívós kitartásával harcolt tovább ügyéért. Az 1850-es végétől egyre nehezebben járt, később szinte ágyhoz kötötté vált. Szobájából főhadiszállást varázsolt. Itt fogadta látogatóit, és olyan kiterjedt levelezést folytatott, amellyel behozta a nagyvilág ügyeit a kis hotelszobába, ahol lakott. Idős korára látása egyre romlott, 1901-ben megvakult.

Londonban halt meg, 1910. augusztus 13-án. Nem engedte, hogy díszesen temessék a Westminster katedrálisba, a St. Margaret templom sírkertjében helyezték örök nyugalomra. Működésének eredményeképp óriási változás következett be a gyógyászatban. Egy új tudományt hozott létre: az ápolástant, a korszerű betegápolás szabályait. Ezzel háborúban és békeidőben is csökkentette a halálozási rátákat.

Életműve elismeréseképpen Viktória királynő a Királyi Vörös Kereszt kitüntetésben részesítette 1883-ban. 1907-ben – első nőként a birodalomban - a királytól megkapta az angol Becsületrendet. Florence Nightingale megteremtette a betegápolás etikai alapjait. Az ápolónőktől kiemelkedő szakmai tudás mellett erkölcsi tisztaságot is követelt. Sikerült megbecsült hivatássá emelnie a nővéri munkát. Minden év május 12-én, Florence születésnapján az ő tiszteletére ünnepeljük az Ápolók Világnapját, az ápolás nemzetközi jelképe pedig a lámpás lett.

Egy írónő kedvesnek és gyengédnek, ugyanakkor hajlíthatatlannak tartotta, így írt róla: „Nem az egyes embert szereti, hanem az egész emberiséget, végtelenül önzetlenül akarja ezt szolgálni.” Édesanyja egyszer egy Andersen-mese kacsáihoz hasonlította családjukat, akik Florence személyében hattyút költöttek ki és neveltek fel.
 

Olvastad már?

Egy nagy magyar honleány – Brunszvik Teréz portréja

Szerző