Zene

Johann Sebastian Bach pályája, jelleme a fegyelem, a tanulás, a munka és a szilárd akarat példáját mutatja. Ezért is tartotta őt a jogtudós, egyben híres orgonaművész, majd érett fejjel az afrikai szegényeket önkéntes orvosként segítő Albert Schweitzer a mesterének. A zeneszerzőről írt könyvében objektív művésznek nevezi, akinek nem tudnánk többet művei keletkezéséről, indíttatásáról akkor sem, ha az összes levele, feljegyzése megmaradt volna1, mivel életműve nem személyes, hanem az egyes ember felett álló egyetemes forrásból táplálkozó, az emberi lelkeket megtermékenyítő patak.

„Mozart a filozófia szempontjából még megdöbbentőbb jelenség, mint amikor fenséges művek alkotójaként vizsgáljuk. Soha nem mutatta meg a véletlen egyetlen zseniális embernek a lelkét sem ilyen pőrén. A test a lehető legkevesebbet számított ebben a meghökkentő együttesben, amit Mozartnak hívtak…” (Stendhal) „Mozart öröksége van olyan jó mentség az emberiség létére, mint bármi más, amit felhozhatnánk, és talán halvány reményt is kínál a túlélésünkre.” (Robbins Landon)